2024.03.28, Csütörtök

iskolafelújítás

Kétmilliárdos fejlesztésben kap iskolanegyedet Tamási

2017.11.15

Mi épül?

A katolikus egyház 2 milliárd forintos projektben fejleszti az óvodától a gimnáziumig minden létesítményét.

Itt az első zalai tesztpályához kapcsolódó szállodaberuházás

2017.10.24

Mi épül?

A négycsillagos hotel mellett a biogáz alapú távfűtés kiépítése, valamint három iskola- és egy sportcsarnokfelújítás is a tervek közt Zalaegerszegen.

Keszthely közterületei és iskolái is megújulnak uniós támogatásból

2017.09.29

Mi épül?

A jelentős kastélyfejlesztés mellett az utcákról, közparkokról és oktatási intézményekről sem feledkeztek meg a Balaton parti városban, amely most újabb 1,3 milliárd forintnyi forrásból fejlődhet tovább.

1,3 milliárd forintból bővül és újul meg egy 270 éves pécsi iskola

2017.09.13

Mi épül?

Helyi cég kivitelezi a katolikus iskolaközpont új tornatermét, és a meglévő épület több mint hatezer négyzetméteres felújítását.

Folytatódnak az iskolafejlesztések: Nagydorog kerül sorra

2017.09.08

Mi épül?

Több mint 400 millió forintnyi támogatást kapott egy új épületszárny építésére, felújításokra és a sportlétesítmények teljes körű megújítására a Tolna megyei település iskolája.

Több mint félezer iskolát megújító program indul

2017.08.28

Mi épül?

A 81 milliárdos programban 436 intézményt felújítanak, 91 esetben bővítések történnek. Az érintett települések közül 292 hátrányos helyzetű járásban található.

Újabb fejlesztést kap a fehérvári ciszterci gimnázium és templom

2017.08.15

Mi épül?

Új tornacsarnokot építenek a Ciszterci Szent István Gimnáziumhoz és felújítják a plébániatemplomot is. A nagy kulturális és művészeti értékeket képviselő templom restaurációja mintegy harminc éve tart.

Kibővítik Nyíregyházán a görögkatolikus iskolát

2017.07.21

Mi épül?

Beépítik a tetőteret és felújítják a tornatermet a Szent Miklós Általános Iskola épületében. A munka a tanév kezdetére várhatóan befejeződik.

Hatezer négyzetméteren újul meg egy pécsi katolikus iskola

2017.05.03

Mi épül?

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Mór Katolikus Iskolaközpontot több mint 1,2 milliárd forintos európai uniós forrásból újítják fel, és tornacsarnokkal is bővítik.

Egy emelettel bővült Kaposvár mezőgazdasági szakképzője

2017.02.01

Mi épül?

Szerdán átadták a bruttó 350 millió forintból kibővített Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskolát. Az átalakítást a lajosmizsei székhelyű GOMÉP Ipari és Kereskedelmi Kft. végezte el.

Iskolakorszerűsítési program indul Békéscsabán

2017.01.25

Mi épül?

Négy oktatási intézmény energetikai korszerűsítését végzik el összesen több mint 677 millió forintból. A forrást az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) nyerte el a város.

Az ELTE tizenöt épülete korszerűsödik még az idén

2017.01.25

Energetika

Energetikai felújításon esnek át többek között a gyakorlógimnáziumok, a lágymányosi campus és egy kollégium is. Az ötmilliárdos beruházásban az egyetem legtöbb kara érintett.

Csaknem 1,5 milliárd forintnyi fejlesztést jelentettek be Zalaegerszegen

2016.11.26

Mi épül?

Egy magyar gépipari és egy osztrák élelmiszeripari cég is új csarnokot épít fel Zalaegerszeg iparterületein, emellett több mint 800 millió forintból újítanak fel oktatási intézményeket a városban.

A Penta Industry újítja fel a Bibó-kollégiumot

2016.10.17

Mi épül?

Az ELTE fejlesztési projektjében a kollégium új lakószintet és épületszárnyat kap.

Képzési központtá épül át a tatai rendház

2016.09.08

Mi épül?

Az önkormányzat öt felsőoktatási intézménnyel állapodott meg az új képzési központ hasznosítása kapcsán, amit a volt piarista rendház épületében alakítanak majd ki a felújítás után.

Iskolaváros építésébe kezd Újhartyán

2017.11.08

Mi épül?

A Pest megyei városban a meglévő iskolát bővítik majd ki számos új teremmel, úszómedencével, kollégiummal és zeneiskolával is. A kivitelezés jövőre indulhat.

Tizenhat iskolát korszerűsítenek a gyulai tankerületben

2017.10.02

Mi épül?

Több ezer gyerek tanulhat jobb körülmények között az elnyert 3 milliárd forintnyi támogatásnak köszönhetően.

Megújítja oktatási intézményeit Kiskunfélegyháza

2017.09.26

Mi épül?

Három iskola és egy kollégium is korszerűsödik a Bács megyei településen, továbbá egy teljesen új óvodát is felépítenek.

Két éven belül Mohács összes iskolája jó állapotban lesz

2017.09.13

Mi épül?

Közel 3 milliárd forintból fejlődhetnek a tankerület oktatási intézményei, a Petőfi Sándor Kollégium felújítása pedig már el is készült.

Ezek a cégek újítják fel a Szeged-Csanádi Egyházmegye iskoláit

2017.09.01

Energetika

Uniós támogatásból hét település iskolái és óvodái kapnak energetikai korszerűsítést, a munka januárra mindenhol befejeződik.

Energetikai felújítást kap egy háromszintes kecskeméti iskola

2017.08.16

Energetika

A Lestár Péter Szakközépiskola uniós támogatásból megvalósuló korszerűsítését a Modinvest kivitelezi.

Új tantermekkel bővül Pécs német iskolája

2017.08.01

Pályázatok

A Koch Valéria Iskolacentrum további beruházásokra is készül, ehhez most készítik el a koncepciótervet.

Nyolc iskolafejlesztés 150 tonnányi üvegházhatású gáztól mentesíti Szegedet

2017.06.19

Energetika

A beruházásban megépülő napelemek az intézmények éves energiafogyasztásának 70 százalékát fedezik majd.

Iskola- és óvodafejlesztési hullám indul Szekszárdon

2017.03.03

Mi épül?

Több mint egymilliárd forintos korszerűsítés kezdődik két általános iskolában, az óvodák, bölcsődék színvonalát pedig 450 millió forintos ráfordítással emelik európai uniós forrásokból.

A tanévkezdésre napelemeket is kap egy műemlékértékű szolnoki iskola

2017.01.26

Mi épül?

A Szegő Gábor Általános Iskolában nagyrészt uniós forrásból végeznek teljes körű energetikai korszerűsítést.

Huszonhárom egyházi iskola felújítására nyílt keret

2017.01.25

Mi épül?

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma több mint 14 milliárd forintos támogatást nyújt az egyházi oktatási intézmények korszerűsítésére. A felújításban az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium is érintett.

Újra lakhatóvá válik az óbudai Kandó Kollégium

2016.12.05

Mi épül?

A hétemeletes épületben 405 szobát alakítanak ki, a homlokzat teljesen átépül.

Üres épületből születik új gimnázium Óbudán

2016.11.24

Mi épül?

A Tímár utcai volt iskolaépületet teljes felújításával alakítanak ki kéttannyelvű zsidó gimnáziumot.

Fehérvári egyetemi épületeket újított fel a Laterex és a Fehérép

2016.10.06

Energetika

Az óbudai Egyetem műszaki karának épületein energetikai beruházásokat és bővítéseket végeztek el, összesen egymilliárd forint értékben.

Vas, Békés és a Nyírség diákjai is felújított iskolákban kezdhetik a tanévet

2016.08.29

Mi épül?

Országszerte összesen több mint egymilliárd forintból bővültek és újultak meg iskolák, óvodák, bölcsődék szeptemberre.