2020.07.17
Napokon belül Eger is bekapcsolódik a gyorsforgalmi úthálózatba az M25-ös második ütemének átadásával. A mintegy 19 kilométeres kétszer kétsávos autóút építkezésének előzményeiről, több ütemben megvalósult kivitelezéséről és a folytatásáról a beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatójával, az egri származású Nagy Róbert Attilával beszélgettünk.
2020.07.15
Az ágazat nagyvállalatai saját képzési központokat hozhatnak létre a megújuló építőipari szakképzésben, melynek részleteit az ÉVOSZ alelnökének segítségével tekintettük át.
2020.07.13
Megszavazta a rozsdaövezetekben épülő lakások kedvezményes, 5 százalékos lakásáfáját az országgyűlés, így hamarosan elindulhat a Városi Otthonteremtés Program. A lakásáfa csökkentésének célja, hogy elérhető áron épüljenek új városi ingatlanok, és megújuljanak évek, évtizedek óta elhanyagolt rozsdaövezeti területek is.
2020.07.12
Összesen 100 milliárd forintnyi beruházásnak adhat teret az a fejlesztési program, amit most fognak előkészíteni az ukrán határon: a tervek szerint konténerterminált, ipari parkot, infrastrukturális hátteret építenek ki. Az új logisztikai központot a tervek szerint a Budapest-Belgrád vasútvonal felé orientálják.
2020.07.07
Már a belső munkálatoknál tart a kivitelező Szabadics Zrt. a Zalakaros új központjában kialakított épületben.
2020.07.03
Újabb 4 évre választott elnökséget a szakmai szervezet.
2020.07.01
Új, 5500 négyzemtéteres óbudai helyszínre költözött a Market-csoport: a fővárosi irodaházat egyben referenciamunkának is szánják.
2020.06.29
Európában Magyarország sajnos vezető pozíciót foglal el az egy háztartásra jutó energiafogyasztás tekintetében. A magas hőenergia fogyasztás a rossz időjárással nem magyarázható, hiszen Németországban vagy Belgiumban a fűtési szezon egy hónappal hosszabb, a hegyvidékes országokban pedig sokkal hidegebb a tél, mint hazánkban.
2020.06.22
A Déli Körvasút fejlesztése során Kelenföld és Ferencváros között egy, – egyes szakaszokon két – új vágánnyal és három vadonatúj vasúti megállóhellyel bővül. Ha elkészül a bővítés, a Déli körvasúton 10-15 percenként járhatnak majd a vonatok.
2020.06.22
Az A-Híd Zrt. támogatásával kapott műemléki restaurációt a Komárom megyei Kisbér 230 éves műalkotása.
2020.06.17
Az átalakulás a tulajdonos döntésének megfelelően a korszerű holding struktúra megerősítését szolgálja.
2020.06.15
A megkötött új szerződések volumene 3,9%-kal emelkedett; az első négy hónap összteljesítménye közel megegyezett a tavalyi termelési szinttel.
2020.06.12
Az ÉVOSZ jelentése szerint az ágazat teljesítőképességét vírusos megbetegedések nem akadályozták, és nem is számítanak erre a szereplők.
2020.06.10
A közútkezelő a kerékpárutak üzemeltetése érdekében 15 speciális traktorral bővítette járműállományát, és további ötöt vásárol.
2020.06.08
Több mint 120 éve ünnepeljük az építőipari dolgozókat június első vasárnapján.
2020.07.15
Az év ötödik hónapjában 20 százalékkal volt alacsonyabb a kibocsátás az előző évi magas bázisnál.
2020.07.14
A magyar magasépítés működésében hangsúlyos szerepet vállaló cég több mint egymilliárd forintból építkezik.
2020.07.13
Az újvidéki Tudományos és Technológiai Park 8 millió eurós beruházását a KÉSZ Csoport kivitelezi.
2020.07.08
Az első félév bővülése mellett az építőipari gyártó a digitalizáció terén is komoly eredményeket mutatott fel.
2020.07.06
A Liget Budapest Projektben a Magyar Zene Háza építkezése során nemrég emelték be több 100 kilogramm üveggerendát a generálkivitelező Magyar Építő Zrt. munkájával. A hamarosan újabb mérföldkőhöz érő projektről Sághi Attila, a Liget Budapest Projektet megvalósító Városliget Zrt. műszaki igazgatója adott portálunknak interjút.
2020.07.01
Az ÉVOSZ elnökségi ülésén felszólaló Fürjes Balázs államtitkár elmondta: várhatóan a hónapban megszületik a törvény, mely alapján kijelölik az ötszázalékos lakásáfájú övezetek első ütemét - legkésőbb szeptemberre. Az építőipar képviselői ezt követően több területen is visszaeső megrendelésállományról számoltak be, különösen az önkormányzati költések kapcsán.
2020.07.01
A Merkbaunál négyéves kemény munkával épültek ki az egész cégcsoportot átfogó informatikai rendszer alapjai, így már elkezdődhetett a finomhangolás és a hatékonyságnövelés. Krizsán István informatikai vezetővel egy olyan szakmáról beszélgettünk, amit igazán megtanulni sosem lehet, mégse működne nélküle az építőipar.
2020.06.25
A vállalatcsoport kecskeméti techshopjába diákok látogattak el, ahol testközelből pillanthattak be a robotika és a 3D-s technológia világába.
2020.06.22
A magyar magasépítő vállalat emellett számos egyéb eszközzel segítette a vírushelyzet kezelését, összesen 30 millió forintnyi támogatást mozgósítva.
2020.06.19
Többek között Kelenföldtől Balatonszentgyörgyig, Fonyódtól Kaposvárig megújultak vonalak és állomások, miközben jelenleg is folyik az északi parti szakasz villamosítása.
2020.06.16
A SWIETELSKY a fővárosi Arany János utcai megállóban már két mozgólépcsőt teljesen elbontott. A Deák téren pedig a mai Akvárium helyére tervezett egykori Nemzeti Színház felvonóaknáit is felhasználják a metrófelújításhoz: itt a bányászati munkával zajló építkezés szintén megkezdődött.
2020.06.14
Hogyan segíti a KÉSZ Csoport az itthon maradni vágyó építőipari szakembereket? Hogyan állhat a marketing az üzleti célok szolgálatába? Mi szükséges ahhoz, hogy egy márka szerethető legyen? Ezekre a kérdésekre adott válaszokat a KÉSZ Csoport marketing és vállalati kommunikációs igazgatója, Metykó Tibor.
2020.06.11
A WHB-Épkar munkájával elkészülő makoveczi ihletésű épület kivitelezése ütemterv szerint halad. A világkiállítás egy éves halasztása nem növeli a költségeket.
2020.06.09
A vállalatok korábban is számos alkalommal kooperáltak már egymással.
2020.06.05
Általánosságban elmondható, hogy az FRP termékek különböző szerkezeti elemek hajlítási, nyírási és nyomással szembeni megerősítésére valók, de természetesen ezeket a megerősítéseket statikusnak kell ellenőriznie külön számítással.