2025.11.12
A Portfolio Csoport rendezésében megvalósult konferencia idén is a hazai építőipar meghatározó szereplőit hozta össze. A szakmai nap középpontjában a digitalizáció, az innováció és a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása állt.
2025.10.28
Sport-és szabadidős területeinek fejlesztésébe kezd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem az Orczy-kertben. Az első ütemben focipályák és kiszolgáló épületek épülhetnek.
2025.10.02
Az építőipar az egyik legnagyobb energiafelhasználó és az egyik legnagyobb környezetszennyező is. Így a felelőssége és a hatása is hasonló mértékű a klímavédelem, az energiamegtakarítás és a körforgásos gazdálkodás területén. Az ÉVOSZ új, Fenntarthatósági Tagozata átfogó változásokat sürget az iparágban.
2025.07.29
Elérte a szerkezetkész készültségi szintet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy-kertben épülő közel 25 ezer négyzetméter alapterületű épületegyüttese. A Speciális Képzési Központon és Katasztrófavédelmi Intézeten kívül, kollégium és egy működő tűzoltóőrs is helyet kap az új budapesti komplexumban.
2025.06.10
Kezelőszemélyzet nélkül működtethető az E.ON Hungária Csoport Várpalotán létesített új mintegy 20 ezer négyzetméter területen megépített alállomása, amely 4 milliárdos beruházással valósult meg.
2025.05.15
A lépés egyben gyakorlati jelentőségű is: azáltal, hogy az ÉVOSZ fenntarthatósági tagozatot alapított, az ágazat legfontosabb képviselői tették le a voksot a szakirány hathatós képviselete mellett.
2025.05.06
A rangos elismerés újabb bizonyítéka annak, hogy a kiemelkedően sikeres 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságnak otthont adó létesítmény nem csupán sporttörténelmi, hanem építészeti szempontból is világszínvonalú alkotás.
2025.03.31
A nyolcemeletes épületben összesen 226 lakás kap helyet, különböző méretekben; a 15 perces város víziójához számtalan szolgáltatás tartozik.
2025.03.10
Bővül az Óbuda Group, a hazai építőipar kiemelkedő szereplőjének felsővezetői gárdája: Horváth Gábor vezérigazgató-helyettesként a projektmenedzsment üzletágért és Vörös Ottó vezérigazgató-helyettesként a működési területért felel.
2024.12.12
Idén 13 nívódíjat és 4 elismerő oklevelet adtak át.
2024.11.18
A SWIETELSKY Magyarország által kivitelezett új épület az üzletek mellett lakásoknak is helyt ad.
2024.10.29
Londonban vehette át a Market az International Property Awards díját.
2024.09.18
Nemcsak raktárépületet, hanem új irodaházat is épített a német cégnek a KÉSZ Csoport.
2024.07.29
Átadták Várpalotán a Védelmi Ipari Parkban a lőszergyárat, ami a ZÁÉV Zrt. és a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. konzorciumának generálkivitelezésében és az Óbuda Group lebonyolításában valósult meg. A projektben a KÉSZ Csoport stratégiai partnere, a bim.GROUP is részt vett.
2024.07.03
A Market generálkivitelezésében épülő gyár évente 50 ezer tonna katódanyagot állít majd elő.
2025.10.28
Az ágazat korszakváltására hívja fel a figyelmet a Portfolio Csoport idei építőipari konferenciája, a Future of Construction. A meghívott előadók, szakemberek arra a fontos kérdésre igyekeznek válaszolni, hogy hol tart az ágazati innovációk gyakorlati alkalmazása.
2025.10.07
Jelentős eltérés mutatkozik a fenntarthatósági kérdések kezelésében a nagyvállalatok és a mikro- és kisvállalkozások között. Az ÉVOSZ első alkalommal monitorozta a tagvállalatait, így képet kaptak a felkészültségük szintjéről és arról, milyen nehézséget jelent az érintetteknek a kapacitáshiány, az adminisztratív terhek és a magas költségek miatt a kitűzött klímavédelmi célok teljesítése.
2025.09.11
Hazánk két legnagyobb múltú építőipari vállalata: a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Magyar Építő Zrt. kivitelezésében felépített Nemzeti Atlétikai Központ számos nemzetközi díjat nyert. A mai naptól nívódíjtábla jelzi, hogy az épület a magyar építőipar legrangosabb elismerését is megkapta.
2025.06.27
A technológiával együtt 8 milliárd forintos, zöldmezős beruházást a MERKBAU Zrt. kivitelezi, a tervezési és mérnöki feladatokat az Óbuda Group látja el.
2025.05.27
Jelentős előrelépést jelent a Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) fejlesztésében, hogy ma ünnepélyesen is átadták a pápai katonai légibázison a C-17-es katonai szállítógép légiszemélyzetének kiképző központját, amelyet a STRABAG kivitelezett.
2025.05.09
Milyen lett a Volvo ecseri, fenntartható központi telephelye és szervizközpontja? Erre a kérdésre kerestük a választ az Óbuda Group és a Volvo szakembereivel.
2025.04.30
A szegedi új ipari-kutatási központ munkálatainak részeként végzett régészeti kutatás avar kori emlékeket tárt fel.
2025.03.24
Az új arculat mérföldkövet jelent az Óbuda Group életében, ezért is különös jelentőségű a siker.
2025.02.28
A nyolcemeletes épületben összesen 226 lakás kap helyet változatos méretben.
2024.11.28
Ívelt üvegfelületekkel, figyelmesen kialakított homlokzattal fordul a Váci utcára hazánk legnagyobb, a SWIETELSKY Magyarország által is épített Müller-üzlete.
2024.11.08
A PHOENIX Pharma a MERKBAU generálkivitelezésével Győrben egy hibrid raktár és irodaépületet épít fel zöldmezős beruházásban.
2024.10.03
A több mint 35 éves múltra visszatekintő Óbuda Group, a magyarországi építőipar egyik meghatározó szereplője egyesíti a tervezői és mérnöki működési területeit.
2024.08.23
A Weinberg ’93 Építő Kft. kivitelezésében megvalósult 5500 négyzetméteres központ a fenntarthatóság számos jegyét hordozza magán és biztosítja az ügyfelek magas minőségű kiszolgálását.
2024.07.04
Kiemelt hangsúllyal kezelik az épületek fenntarthatóságát, ezért léptek be a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületébe.
2024.07.03
Az Óbuda Group és a STRABAG is részt vett a TRUMPF Hungary iroda- és bemutatóépületének megvalósításában.