2025.02.13, Csütörtök

Keresés: út

Már a próbacölöpözésnél tart Miskolc háromágú hídja

2020.04.08

A HE-DO a rendkívüli helyzetben is tartja a tervezett ütemtervet az átfogó közlekedésfejlesztésben; a vasútállomás mellett egy frekventált városrész elérhetősége is javul.

Elrajtolt a főváros egyik fontos projektje: megújul a Déli összekötő vasúti híd

2020.04.07

A Duna Aszfalt az újjáépülő hídnál a meglévő, két egyvágányos szerkezetet elbontja és három új egyvágányos szerkezetet épít a helyére.

Luxus családi hotel építése kezdődik meg a Balaton déli partján

2020.04.07

A Grabarics Kft. munkájával valósulhat meg a több mint 15 ezer négyzetméteres szálloda kivitelezése.

Új Duna-híd: kevesebb autó, több kapcsolat

2020.04.06

Idén februárban eldőlt: Budapesten a Galvani utcánál épülhet meg az Új Duna-híd. Más forgalomcsillapító intézkedésekkel együtt az új híd akár napi 55 ezer autóval csökkenti majd a belvárosi autóforgalmat, feltárja ugyanakkor Budapest rejtett aranytartalékát, Észak-Csepel rozsdazónáját is.

Elérte legmagasabb pontját az érdi járásbíróság új épülete - galéria

2020.04.06

Az agglomerációs város új közigazgatási intézményét a Fejér B.Á.L. és az Épkar alakítja ki zöldmezős beruházásban.

23 kilométeres négysávos út épülhet az ország keleti csücskében

2020.04.05

A 2x2 sávos autóút kialakításánál fontos szempont, hogy a későbbieken autópályává legyen fejleszthető.

Rendhagyó videóban üzent a Magyar Közút a koronavírus frontvonalában dolgozóknak

2020.04.03

„Az egész országból tiszta szívből üzenjük az egészségügyi dolgozóknak, mentőknek, rendőröknek, hatósági szakembereknek és önkénteseknek: veletek vagyunk!” - ezt az alapüzenetet közvetíti a közútkezelő társaság, számos dolgozót bevonva a videóba. Egyúttal arra kérnek mindenkit, segítsék a hatóságok munkáját, és maradjanak otthon!

Országszerte négy üzletét modernizálta a Spar

2020.04.03

A fejlesztések részeként többek közt önkiszolgáló kasszákat alakítottak ki, valamint energiatakarékos technológiát építettek ki az üzletekben.

Lépett az ÉVOSZ az építőipari megrendelésállomány megőrzése érdekében

2020.04.02

A szövetség tapasztalatai szerint az állami és önkormányzati megrendelési körben a projektek előkészítése lelassult, az ajánlatkérések számossága csökken. A kereslet fenntartását az állami megrendelések biztosíthatják.

Átadták az új közúti hidat Százhalombattán

2020.04.02

A MOL Dunai Finomító elérhetőségét biztosító átjáró a Mészáros és Mészáros, valamint a Vasútépítők által újul meg egy átfogó vasúti korszerűsítés keretében.

Gőzerővel épül az új kerékpáros híd Szentendrén

2020.04.01

A HE-DO Kft. munkájával egy 5,6 kilométer hosszú kerékpárútvonal újul meg, ennek részeként épül híd a Dera-patak felett.

Megújul a budapestiek egyik kedvenc pihenőövezete

2020.04.01

A beruházás részeként büfét és közösségi teret is létrehoznak.

Új kerékpárút készül Dunakeszi és Budapest között

2020.03.31

A Penta Kft. kivitelezésében megvalósuló beruházás a közlekedés biztonságát is szolgálja.

LB-Knauf: „Szilárd alapokra lehet nagy dolgokat építeni”

2020.03.31

Innováció, környezettudatosság és folyamatos termékfejlesztések – csak néhány meghatározó sarokpont, amelyek az építőanyag-gyártás palettáján 30 éve jelen lévő LB-Knaufot jellemzik.

Végéhez közeledik Kőbánya új kórházi tömbjének befejezése

2020.03.31

A B Bulid & Trade Kft. és a DIGI-X Zrt. munkájával megépülő ötszintes szakrendelő az eddig használt, leromlott állapotú épületet váltja majd ki.

Kezdődhet a tetőszerkezet építése Szeged új uszodáján

2020.04.07

A rendkívüli helyzet miatt egy jelképes bokrétával ünnepelte a létesítmény legmagasabb pontját a West Hungária Bau Kft. és Dél-Kontrukt Zrt. alkotta konzorcium.

10 kilométeres vasútvonalat újítanak fel az északnyugati határnál

2020.04.07

A fejlesztés keretében a pályafelújítás mellett kilenc helyszínen átépítik a vasúti átjárókat is.

„Az építőipar hálás a kormányzati intézkedésekért”

2020.04.06

Az GDP 10 százalékát adó ágazat támogatásával előrelátó gazdaságpolitikai lépést tesz a kormány, mellyel több ezer céget és több százezer munkahelyet ment meg - mutatott rá az ÉVOSZ Média Tagozatának elnöke.

Kiemelt nemzetgazdasági ágazattá vált az építőipar

2020.04.06

A kormányfő megnezevezte azokat az ágazatokat, melyeket újra kell indítani a gazdaságvédelmi akciótervben.

Helly Hansen: Kényelem vagy védelem?

2020.04.06

Munkaruházat esetén az az ideális, ha ez a kérdés fel sem merül. A cégvezetők azonban ezt a témát olykor nem kezelik megfelelő súllyal, és igyekeznek csak a legszükségesebb előírásoknak eleget tenni. Pedig a megfelelő munkaruházat nemcsak a munkavégzés biztonságát, hatékonyságát, hanem akár a dolgozó cég iránti elkötelezettségét is növelheti.

Bravúros megoldásokkal kapott toronydarut a pesti belváros értékmentő építkezése - fotók

2020.04.04

A Bayer Construct szakemberei az Oktogon melletti 142 éves műemléképület újjáépítésén dolgoznak, a mostani lépéshez több hónapos előkészítés és rendkívül koncentrált, összehangolt munka kellett.

Régi adósságát törleszti Budapest ezzel a most rajtoló munkával

2020.04.03

A Bayer Construct Zrt. kivitelezésében egy a világörökség részét képező, mégis sok éve romosodó épület születik újjá a belvárosban. A munkák miatt a hétvégén forgalomkorlátozás lesz az Andrássy úton.

Biztonságosan dolgozik tovább az Épkar

2020.04.03

A magasépítés egyik vezető hazai vállalatánál a home office-ról, a maszkokról és a kesztyűkről ugyanúgy gondoskodnak, mint az egyedi figyelmet igénylő esetekről.

Scheer Sándor: A dolgozók védelme és a projektek fenntartása a legfontosabb

2020.04.02

A rendkívüli helyzetben továbbra is 32 építkezésen dolgozik a Market, melynek első embere nem érti, miért kell a kivitelezőknek elvinni a forintgyengülés okozta terheket.

A lakók kérésére újul meg a Bajnát és Gyermelyt összekötő út

2020.04.01

A térség számára kiemelt fejlesztések a Strabag munkájával valósulnak meg.

Egy lépéssel közelebb került a főváros új színházának megvalósulása

2020.04.01

A fejlesztés keretében egy új, 400 fő befogadására alkalmas kulturális intézményt hoznak létre több mint 7000 négyzetméteren.

Így halad a Zeneakadémia kecskeméti Kodály Intézete Kéttemplom közi műemléképületének felújítása

2020.03.31

A fejlesztés első ütemében a kolostorépület tetőszerkezetét és homlokzatát újítja fel a Horváth Építőmester Zrt.

M3-as metró: a Ferenciek és az Arany János felújítása jól halad (fotók)

2020.03.31

A SWIETELSKY Kft. munkájával a metró középső szakaszán már az elmúlt néhány héten is több fontos előrelépést tettek a koronavírus miatt hozott korlátozások ellenére is.

Koronavírus: kisebb brigádokat és kiscsoportos munkába járást javasol az ÉVOSZ

2020.03.31

A helyszíni megbeszélések számának csökkentését és kapcsolati napló vezetését is ajánlja a szövetség, hangsúlyozva, hogy a munkáltatóknak kötelessége a koronavírus megfékezése.

Koronavírus: sorsdöntő intézkedéseket hozott a kormány az uniós projektekben

2020.03.30

Megemelt előleg, kitolt határidők és könnyebb elszámolás segíti a rendkívüli helyzet kezelését az uniós társfinanszírozású projekteknél.