2020.03.30
A Tiszalöki Vízlépcső átfogó rekonstrukciós fejlesztését a Kötiviép'B végzi el.
2020.03.30
A cégcsoport Operatív Törzse többek közt orvosszakértőket is bevonva napról napra elemzi a helyzetet, és frissíti az intézkedéseit. A rendkívüli helyzetben sokat nyom a latban, hogy a Merkbau saját gyártási kapacitásokra is számíthat.
2020.03.30
Az autók okozta légszennyezés és a dugók ellen sokat lehet tenni a vasút fejlesztésével. A Déli Körvasút fejlesztésével ez a cél: kevesebb autó és kisebb levegőszennyezés. Az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasúti fejlesztésével a vasút versenyképessé válhat Budapest közlekedésében és az új megállókkal és sűrűbb vonatokkal nem csak az ingázók, hanem a városban közlekedők is jól járnak.
2020.03.28
A közel tíz kilométer hosszú kerékpárút kivitelezési munkálatait a KM Építő Kft. végzi.
2020.03.27
A beruházás Orosháza központi részén az A-Mezőgép Kft. munkájával valósul meg.
2020.03.27
A MERKBAU Kft. kivitelezésében és a FŐBER Zrt. mint beruházás lebonyolító alatt megvalósuló projektben mintegy 2400 négyzetméteren kap új köntöst a műemlék.
2020.03.26
Teljessé válik a város nyugati határában futó összekötő út, tehermentesül a Vezér utca és a Böszörményi út egy nagy gyár teherforgalmától.
2020.03.26
Az új piacépület 11 darab zárható üzlethelyiséget, valamint egy ponyvaszerkezettel fedett árusító piacteret foglal magába.
2020.03.25
A veszprémi székhelyű Lasselsberger-Knauf Kft. építőanyag-gyártóként több mint 30 éve van jelen a hazai piacon, és a koronavírus által generált helyzet őket is kihívások elé állítja.
2020.03.24
Folyamatosan halad előre az új Duna-híd projektje, melynek helyszínéről és támogatásáról a főváros és a kormány is megegyezett már.
2020.03.24
A PERI a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a cég működését érintően a lenti közleményt adta ki tájékoztatásul.
2020.03.23
A koronavírus-járvány nem érinti a főváros közösségi közlekedését nagyban segítő, az ötös metró előkészítését szolgáló HÉV-projekteket.
2020.03.23
A német PERI csúcsminőségű termékét megrendelés után akár két nap alatt kiszállítják.
2020.03.22
Az ország északnyugati sarkában épülő négysávos úton a Dömper és a Subterra-Raab többek között a hídépítési folyamatokkal is jól haladt az elmúlt időszakban.
2020.03.20
A Soltút mintegy 4 kilométernyi kerékpárutat épít nettó 277 millió forintból.
2020.03.30
Az Ytong azaz a „fehér tégla” természeténél fogva kiváló hőszigetelő. Millió apró pórusba zárt levegőt tartalmaz, így nem igényel kiegészítő hőszigetelést.
2020.03.30
A műemléki védelem alatt álló épületegyüttesben a rendház és a gimnázium is átfogó fejlesztést kap.
2020.03.29
A várpalotai Zichy-kastély 1725-ben adták át, utoljára 2014-ben kapott részleges felújítást, melyet most EU-s támogatással folytathatnak.
2020.03.27
A fejlesztések keretében többek közt kibővítik a kamionparkolót, lecserélik az útlevélkezelő fülkéket és tájékoztató táblákat is elhelyeznek.
2020.03.27
Az ügyfelek kiszolgálása a rendkívüli kialakult helyzetben is zavartalanul működik.
2020.03.27
Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumának patinás műemléképületét felújítják és összekötőszárnyat is kap.
2020.03.26
A déli szakasz után már a középsőn is megkezdődtek a munkálatok, délen a Strabag-csoport, a centrumban a SWIETELSKY Kft. dolgozik az állomások fejlesztésén.
2020.03.25
A SWIETELSKLY és az Elektro Energy az építmény közúti kapcsolatát is kiépíti a közel 2,5 milliárd forintos beruházásban.
2020.03.24
Az EBH INVEST munkájával az irodaházban korszerűsítik az éttermet, a konyhát és a lobbi területét is.
2020.03.24
Minden második voks a Puskás Arénára érkezett, a világ minden tájáról szavaztak a magyarok nemzeti stadionjára.
2020.03.24
Az országhatár és Budapest között mindkét irányban korlátozás nélkül lehet közlekedni az M1-es autópályán.
2020.03.23
A munkatársak egészsége az első – hangsúlyozta lapunknak Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója. A magyar építőipar egyik meghatározó vállalata rugalmas és gyors reakciókra és a felkészültségre épít a járvány okozta helyzet kezelésében.
2020.03.23
A szövetség összesen tíz területen javasol változtatásokat; a bérjárulékok elengedését, a kifizetések gyorsítását és az árfolyamveszteség kompenzációját is kérik a kormánytól.
2020.03.21
A munkálatok határideje 2021 január, de a vállalat előteljesítéssel várhatóan már idén szeptember végére befejezi a közlekedési felületek megújítását és korszerűsítését.
2020.03.20
A 94 P+R parkoló mellett 288 B+R parkolót és 485 kerékpártámaszt is kialakít a kivitelező Strabag.