2025.01.11, Szombat

Korábbi cikkeink

Felkerült a bokréta a Merkbau eddigi legnagyobb munkájára

2019.06.26

A logisztikai csarnokban több ezer négyzetméternyi tárolókapacitás, számos kamiondokkoló, illetve szociális- és kiszolgáló helyiségek is helyet kapnak.

Hónapokon belül szerkezetkész állapotba kerül az Etele Plaza

2019.06.26

A 22 ezer alapterületű bevásárlóközpontban 180 üzlet és 1300 parkolóhely kap helyet, a pláza építéséhez 600 tonnányi Peri teherhordó szerkezetet használnak fel.

Erkélyes, 120 lakásos társasház épül az Árpád híd szomszédságában

2019.06.26

Az Épszerk-Pannónia Invest a tízszintes lakókomplexumnál jelenleg a szerkezetépítés befejező fázisában tart, kulcsrakész állapotba jövő őszre kerülnek a lakások.

Közelebb került Szolnok Budapesthez: átadták az M4-es újabb szakaszát

2019.06.25

A gyorsforgalmi út 10,8 kilométernyi pályáját Cegléd és Abony térségében a Colas és a Duna Aszfalt kivitelezte.

Kezdődhet az M8-as gyorsforgalmi út tervezése

2019.06.25

Az összesen mintegy 100 kilométeres, 2x2 sávos út Kecskemétet köti majd össze Dunavecsén és Dunaújvároson át az M7-es autópályával.

Rangos mérkőzéseket rendezhetnek Salgótarján új sportpályáján

2019.06.24

A KÉSZ kivitelezésében megvalósuló tóstrandi fejlesztés célja, hogy a komplexum megfeleljen az NB II-es kritériumoknak.

Útépítéssel javítják Makó közintézményének megközelíthetőségét

2019.06.24

A Délút mintegy 1,3 kilométer hosszú útszakasszal biztosítja a helyi temető egyszerűbb elérését.

Elkészültek a látványtervek a megújuló Csokonai Színházhoz

2019.06.24

A debreceni intézmény felújításánál figyelembe veszik az épület műemléki jellegét is, a projekt keretében helyreállítják a homlokzatot és a bejáratot az árkád üvegezésével készítik el.

Új Tisza-híd épül Szolnokon

2019.06.22

A megyeszékhelyen épülő átkelő munkálatainak előkészítésére 1 milliárd 670 millió forintot biztosított a kormány.

Új naperőművel gazdagodott Észak-Magyarország

2019.06.21

A Nógrád megyében átadott létesítmény 1,2 milliárd forintos beruházással készült el.

Minimum 60 év garantált üzemidővel épül atomerőművi blokk Pakson

2019.06.21

Az erőmű területén 80 kiszolgálóépületet, irodaházakat és szerelőcsarnokokat is épít a KÉSZ ZRT.

Ősszel elkészül a gyorsforgalmi összeköttetés a szlovén határig - galéria

2019.06.20

Az Euroaszfalt és a Colas munkálataival haladó építkezés végeztével 10,1 kilométernyi 2x2 sávos utat adnak majd át a forgalomnak.

Több tízezer ember egészségügyi ellátását fejlesztik Pécsen

2019.06.20

Befejeződött az uránvárosi rendelőintézet felújításának első üteme.

Így halad a rég várt nyíregyházi elkerülő építése

2019.06.20

Már a vasúti felüljáró építési munkálatainál tart a KE-VÍZ 21 Zrt. és a ZEMPLÉNKŐ Kft.

Új egészségügyi intézmény épül a főváros egyik legforgalmasabb részén

2019.06.19

Az Épkar az egészségügyi központot egy volt iskolaépület átalakításával és egy új szint ráépítésével valósítja meg.

Közel 30 kilométer hosszan épül kerékpárút a Rákos-patak mentén

2019.06.26

A kivitelezési munkák során az bicikliút mellet a hidak és a part menti környezet is megújul.

Dél-Magyarországon fejleszt csapadékelvezető hálózatot a Soltút

2019.06.26

A Bács-Kiskun megye déli országhatárán fekvő Dávodon több mint 7 kilométernyi árok- és csatornahálózatot ad át a vállalkozás mintegy 220 millió forintból.

Már folynak a kutatások a Széchenyi István Egyetem új központjában

2019.06.25

A WHB és az Euro Generál által kivitelezett, három épületből álló objektumban a laboratórium mellett egy elektromosmotor-vizsgáló és egy turbótesztpad is helyet kapott.

Megtartották a Puskás-stadion első fénypróbáját - fotók

2019.06.25

A Múzeumok Éjszakáján este fél 10-kor a vihar ellenére is megtartották az első nyilvános fénypróbát a befejezéshez egyre jobban közeledő fővárosi óriásprojekten.

Épülhet a tram-train újabb beruházása

2019.06.25

A Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő vasút-villamos járműkarbantartó létesítményét 3,27 milliárd forintból építik meg.

Történelmi épület újult meg a Mapei termékeinek segítségével

2019.06.24

A kivitelezőknek olyan különleges terveket kellett megvalósítaniuk, mint például a halszálka minta hat féle színű burkolatból.

Több mint 7 kilométernyi töltéssel erősítik Esztergom árvízvédelmét

2019.06.24

A nagyberuházást a Kötiviép’B Kft. végzi el 13,3 milliárd forintból.

Több ezer medencének építenek raktárat Dabason

2019.06.23

A szerkezetátadás előtti utolsó stádiumban jár a Wellis Zrt. új raktárépülete.

Gyorsabb és akadálymentesebb lesz az export a tengerentúlra

2019.06.21

A logisztikai bázisnak köszönhetően a cégek már 24 órán belül eljuthatnak a tengeri kijáratokhoz.

Ikonikus személynek állít emléket Zalaegerszeg új múzeuma

2019.06.21

A ZÁÉV munkájával elkészülő múzeumi központban a kiállítások mellett konferenciaterem és közösségi helyiségek is helyet kapnak.

Gázfeldolgozó üzemet adtak át Hajdú-Bihar megyében

2019.06.21

Az üzem napi kapacitása jelenleg 480 ezer köbméter, amely a későbbiekben akár a duplájára is növelhető.

Napelemparkok épültek az ország legkeletibb régiójában

2019.06.20

A beruházás keretében elkészült két napelemparkban 17 naperőmű működik, összesen mintegy 40 ezer napelemtáblával.

A foci- és atlétikapálya után a stadiont is korszerűsítik Egerben

2019.06.20

A fejlesztések célja az NBII-es színvonalú mérkőzések rendezésének lehetősége.

„Mindig a szívem vitt előre!” – 80 éves az útépítő szakma egyik kiválósága

2019.06.19

Az utóbbi 40 év egyik legmarkánsabb közutas vezetőjeként köszöntötte az ágazat dr. Törőcsik Frigyest.

Közel 350 szoba újult meg a Danubius Hotels egyik szállodájában

2019.06.19

A felújítások következő ütemében a bankett-terem, a hall és az étterem restaurálása is sor kerül.