2024.04.20, Szombat

Korábbi cikkeink

Harmadszor is újjáépül a déli vasúti híd a fővárosban

2018.10.15

Az 510 méteres átjáró háromvágányosra bővül, a forgalmát a kivitelezés alatt is fent kell tartani.

Továbbra is 20 százalék felett az építőipar növekedése

2018.10.15

Idén nyolc hónap alatt sikerült felülmúlni a 2016-os egész éves teljesítményt.

Új sportközpontot kapott a Puskás Akadémia

2018.10.14

A multifunkciós csarnok számos egyéni és csapatsport űzésére alkalmas, ugyanakkor tudományos képzéseknek is otthont ad, illetve üzleti céllal is hasznosítják majd.

Luxuslakópark, élményfürdő és ötcsillagos hotel épül Szántódon

2018.10.13

A Grabarics Kft. kivitelezésében elkészülő fejlesztésben 5,5 hektáron adják át a Tihanyra néző ingatlanokat.

Új csomópontot kap az M35-ösön a debreceni BMW-gyár

2018.10.13

Az egymilliárd euróból épülő üzem elérhetőségét az odavezető út négysávosítása és egy konténerterminál is segíti majd.

Így lesz újra menő építeni

2018.10.12

Mit lehet tenni, hogy több fiatal válassza az építőipart? Ezt a kérdést jártuk körül Markovich Bélával, a Mapei ügyvezetőjével.

Exportra termel a Bükk bővülő gyógynövény-készítmény üzeme

2018.10.12

A Pharmaherb nem csupán gyártókapacitását, hanem logisztikai részlegét is fejleszti a bükkszentkereszti beruházással.

Erdészeti útból nyert 12 kilométeres bicikliutat a zalai térség

2018.10.12

A Colas által kivitelezett beruházást a helyi kisvasút felújítása követi majd, a cél a térség turisztikai vonzerejének növelése.

Felavatták a ZÁÉV által kivitelezett kosárakadémiát

2018.10.11

Az országban egyedülálló adottságokkal bíró kosárlabdás létesítmény jött létre Pécsett.

25 lakásos zöld társasházat kap Zugló

2018.10.11

A fővárosi kerület önkormányzata 1,5 milliárd forintnyi uniós támogatásból épít energiahatékony szociális bérlakásokat.

Megújul Szolnok fontos parkja a Tisza mellett

2018.10.10

A Tisza park átalakítása után jobban illeszkedik majd a folyó mellett haladó sétány hangulatához.

Közel 8 kilométerrel bővíti Nyíregyháza kerékpárútjait a Ke-Víz

2018.10.10

A Déli Iparterület körül létrejövő hálózat több mint 1,2 milliárd forintból épül meg.

Másfél év alatt kap nyolcezer fős sportcsarnokot Székesfehérvár

2018.10.10

A nettó 25,75 milliárd forintos fejlesztést a Telekom-székházat is határidőre kivitelező Market építi meg.

Gül Baba türbéje a ZÁÉV által vált a főváros méltó díszévé

2018.10.09

Átadták a 2,5 milliárd forintból felújított sírkápolnát és környezetét a II. kerületben.

2019 őszén indulhat a Lánchíd és az alagút felújítása

2018.10.09

A BKK már keresi a szimbolikus műemlék két évig tartó, másfél év útlezárással járó rekonstrukciójának kivitelezőjét.

Új játékokkal és zöld területtel bővült Kecskemét népszerű játszótere

2018.10.15

A KÉSZ Csoport által a játszótér régi eszközei megújultak, de új játékok és padok is helyet kaptak a Széchenyi sétányon.

Közel 200 éves templomát újította fel Békéscsaba

2018.10.15

A nagytemplom mellett a jaminai templomot is rendbe tették, egy volt magtárból egy evangélikus ifjúsági központ is kiépült.

Új utakat nyertek a Szolnoktól északra fekvő kistelepülések

2018.10.13

A nettó 1,1 milliárd forintos közlekedésfejlesztésben rendbe tették a Tisza-menti falvakba vezető két közutat.

Bővül a bőcsi Borsodi-gyár: közép-európai exportközpont lesz

2018.10.13

Megduplázza külföldi áruforgalmát egy körülbelül 3,7 milliárdos fejlesztéssel a cég, évi 2,5 millió hektóliterre növelik az óriássörfőzde kapacitását.

A Market lett az év vállalata a Figyelő gáláján

2018.10.13

Az európai szinten is mérhető teljesítményt nyújtó cégeket jutalmazták.

Felgyorsítja nagyforgalmú csomópontját Kecskemét

2018.10.12

A belvárosból a 44-es főút felé haladó közlekedést jelenleg több száz méteres dugók terhelik.

Így haladnak a munkálatok a józsefvárosi villamosfejlesztésen

2018.10.12

A Colas Alterra az Orczy térnél 1,7 kilométernyi pályát korszerűsít és megváltozik a 37-es villamos útvonala is.

Sportközpont születik a váci laktanya helyén

2018.10.11

A régi Esze Tamás kaszárnya területén épül fel a hazai kézilabdasport női utánpótlását méltó módon biztosító centrum.

33 éve várt elkerülő út épül meg Budakalász mellett

2018.10.11

Az új út a pilisi régióból Budapest felé tartó forgalomnak kínál megoldást: a Pomáz felől érkezőket Budakalász kihagyásával viszi a 11-es főútra.

21-es út: már az új pályán halad a forgalom Tarnál

2018.10.11

A négysávosodó főút negyedik szakaszán a Swietelsky, HE-DO és KM alkotta konzorcium megkezdte a régi pálya felújítását.

17 kilométeres útszakaszt adott át a Strabag és a Soltút Somogy megyében

2018.10.10

A Berzence és Iharosberény között megújult négyszámjegyű utat több mint 80 milliárd forintnyi felújítás követi jövőre a hasonló rendű szakaszokon.

Elkészült a biodóm két kupolájával a Market

2018.10.10

A nagy várakozás övezte létesítmény 2020-ban nyitja majd meg kapuit a látogatók előtt.

Kereskedelmi útvonalat nyit kelet felé Tiszaújváros logisztikai központja

2018.10.09

A világ egyik legfontosabb elektronikai eszközgyártójaként ismert Jabil innen éri el kárpátaljai és oroszországi üzemeit is.

Hétezer tonna aszfalt beépítésével újították fel a Szeged-Röszke összekötőt

2018.10.09

A Duna Aszfalt és a Hódút határidőre készült el a 4301-es út több mint 6 kilométeres szakaszával.

Jövőre már 5 ezer ember él és dolgozik majd Budapest új városnegyedében

2018.10.09

A BudaPart fejlesztése nagy lendülettel halad: már 2019-től lakóépületek, irodaházak és üzletek várják a Rákóczi híd Budai hídfőjénél épülő városrészbe beköltözőket.