2024.03.28, Csütörtök

Korábbi cikkeink

Csatornázás alapozza meg Budakalász útépítéseit

2016.10.26

A Penta kivitelezésében megvalósuló 365 milliós beruházásban 3,5 kilométernyi csatorna épül ki a Berdó nevű városrészben.

Elkészült az M86-os: Szombathely gyorsforgalmi úton is elérhető

2016.10.25

A nettó 65,9 milliárd forintból megépített befejező, Hegyfalu és Csorna közötti szakasz ünnepélyes átadására kedden került sor. Az utat kora este nyitják meg a forgalom előtt, a régi 86-os főút menti települések tehermentesülnek.

Műanyagfeldolgozó épül Csongrád megye új ipari parkjában

2016.10.25

Tiszasziget déli részén hat hektáros agrárlogisztikai park készül, melyben a 2 milliárd forintos műanyagfeldolgozó csarnok után hűtőház, csomagolóüzem és gabonatároló is helyet kap.

Bérlakásprogramban képzik a jövő szakmunkásait

2016.10.25

A Saint-Gobain építőipari cég jótékonysági szervezetekkel fogott össze: szakiskolás diákok egy csoportját szociális bérlakások felújítása közben oktatják.

Opten: tisztul és lábadozik az építőipar

2016.10.25

2016 harmadik negyedévében 1341 építőipari céget töröltek, ami még magasnak számít az ágazat nagyságrendjéhez képest, az előző évek azonos időszakaihoz viszonyítva azonban már pozitívabb a kép.

Remekelt a Hódút munkatársa a sárkányhajó világbajnokságon

2016.10.24

A magyarok számára összesen 19 érmet hozó vb-n Hlatky Réka egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremig jutott.

Kiírták a közbeszerzést a táncművészeti főiskola új épületeire

2016.10.24

A főiskola zuglói campusa tíz éve nem használt komplexummal bővül. Egy háromemeletes irodaházat hasznosítanak, és létrejön egy zöldtetővel ellátott új épület.

Időalagút állít emléket a forradalom után Kanadába menekülőknek

2016.10.23

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára installációt készített Kanadában a Hello Wood magyar design stúdió. Az Ontario-tó partján felépült alkotás a magyar emigrációra emlékezve egy alagutat formál, melynek egyik bejárata a forradalmi magyar zászló, másik vége pedig Kanada nemzeti szimbóluma, a juharlevél.

Befejezik a zalaegerszegi kórház félbehagyott beruházását

2016.10.21

A szívcentrum épülete megújul, a kórház és a nővérszálló is napelemes rendszert kap.

Jelentős ipari és turisztikai fejlődésnek néz elébe Zalaegerszeg

2016.10.21

5,6 milliárd forintos pluszkeretet kapott városfejlesztési terveire Zalaegerszeg, a pénzből megújulnak a belváros turisztikai nevezetességei, új munkahelyek jönnek létre és logisztikai központ épül a járműipari tesztpálya kiszolgálására.

9 milliárd forintból fejlődhet Közép-Magyarország vasútvonala

2016.10.21

A Székesfehérvár és Budapest közötti vasútvonal fejlesztésére 30 millió eurós (mintegy 9,3 milliárd forint) támogatást hagyott jóvá az Európai Bizottság csütörtökön.

Rövid idő alatt négy gyermekintézmény újul meg Győrben

2016.10.20

Több mint 950 millió forintból fejleszti két óvodáját és egy bölcsődéjét a győri önkormányzat. A 21. századnak megfelelő, minőségi nevelő-oktató munkához szükséges környezet kialakítását a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program biztosítja.

Mapei: egyre több szakmunkás tér haza

2016.10.20

A segédanyaggyártó a felújítási piac felfutásáról számolt be, aminek köszönhetően az árbevétele felülmúlja az idei terveket. A szakemberhiányt nyomasztónak érzi a cég, ugyanakkor pozitív fordulatot is lát.

A Duna Aszfalt építi a kecskeméti elkerülő út befejező szakaszát

2016.10.19

Teljessé válik az M5-ösről érkező forgalmat a 44-esre átvezető 445-ös elkerülő út.

Európában egyedülálló sátor épült a Margitszigeten

2016.10.19

A Széchy-uszodában átadott beruházással az első fedett magyar műugró létesítmény jött létre, ami kulcsfontosságú a sportág jövője szempontjából.

Jelentős összeghez jutott Magyarország az aszfaltügy lezárásával

2016.10.26

Az EU 176 milliárd forintot utalt át a három éve húzódó aszfaltügy zárásakor. A Miniszterelnökség közlése szerint hazánk nem esett el uniós forrástól.

Új laborban fejleszthetnek a Continental veszprémi mérnökei

2016.10.25

A Széchenyi 2020 program keretében mintegy 204 millió forintot nyert a Continental Automotive Hungary Kft. Az összeget ipari kutatásra, járműdinamikai és közlekedésbiztonsági fejlesztésre fordítják a cég veszprémi telephelyén.

Hamarosan beköszönt az ultraolcsó napelemek korszaka

2016.10.25

A perovszkit napelemek gyártási költsége ötöde a manapság alkalmazottaknak, a fejlesztői nagyon közel kerültek a tömeggyártáshoz szükséges paraméterekhez.

Sisak helyett újra torony kerül az ortodox székesegyházra

2016.10.25

A kormány százmillió forinttal támogatja a budapesti Petőfi téren álló Nagyboldogasszony magyar ortodox székesegyház déli tornyának újjáépítését, mely a második világháborúban, Budapest ostroma alatt omlott le.

Elektromos töltőpontokkal épülhetnek a jövő házai

2016.10.24

Nemcsak a társasházak parkolóihoz, hanem minden új lakás épüléséhez kötelezően hozzárendelné az elektromos töltőpont kiépítését egy tervezett Eu-direktíva – írja a tervlap.hu.

Sétány és kerékpárút épül a pesti rakparton

2016.10.24

A vizes vb-hez kötődő beruházásban a Dráva utca és az Árpád híd közötti szakaszt fejlesztik, a kivitelező a Colas Alterra.

Folytatódik az Onkológiai Intézet energetikai felújítása

2016.10.24

Mintegy négy és félmilliárd forintos energiatakarékossági fejlesztés kezdődött az Országos Onkológiai Intézetben, a munkálatok egy évig tartanak majd.

5200 négyzetméternyi új raktárral bővített a magyar fuvarozó cég

2016.10.22

A folyamatosan növekedő Galambos-csoport raktárterülete csaknem 20 ezer négyzetméteresre bővült.

Így aknázhatja ki az építőipar a digitális forradalmat

2016.10.21

A beszállításnál és a logisztikánál, illetve a kivitelezésnél jelentős költségcsökkentést kínálnak az építőipari szoftverek. Utóbbi területen kiemelkedő eszköz a BIM rendszere, ami 10-15 százalékos megtakarítást is hozhat. A módszerről az egyik szakértőjét, a MABIM-elnökségi tag Szabó Lászlót kérdeztük.

Európai szintű kerámiaközpont jöhet létre Pécsett

2016.10.21

Két héten belül indul a próbaüzem a Ledina Kerámia új telephelyén, februárban már teljes kapacitással fognak működni. Ám a cég itt nem áll meg a fejlődésben, hamarosan még egy csarnokot épít 8 milliárd forintból.

Hat magyar város együtt startol az ELENA energetikai forrásaira

2016.10.20

Kaposvár, Tatabánya, Zalaegerszeg, Dunaújváros, Szombathely és Veszprém konzorciuma legalább 40 milliárd forintos uniós forráshoz juthat energetikai fejlesztésekre.

Négy cég végzi el a főváros másfélmilliárdos csatornafelújítási munkáit

2016.10.20

A Penta, a Colas, a Sade és a Bonex keretmegállapodás alapján dolgozik majd a négy budapesti kerületben.

Jól halad a Hódút, Ke-Víz, Zemplénkő alkotta konzorcium a 471-esen

2016.10.20

Burkolaterősítés és szélesítés szünteti meg a hajdú-bihari halálút veszélyeit Hajdúsámson és a megyehatár között.

Kiírták a közbeszerzéseket az Operaház felújítására

2016.10.19

A közönségforgalmi és üzemi területek felújítása lesz az egyik kivitelező feladata, míg a másik felhívás a színpadtechnológia megújítására vonatkozik.

Két év alatt 237 kormányhivatali épület kap energetikai felújítást

2016.10.19

A 20 milliárdos programban nyílászárókat, kazánokat és fényforrásokat cserélnek, illetve napelemeket helyeznek fel uniós forrásokból.