2017.11.24
A Duna-part egyik elhanyagolt részét tette gyalogos és kerékpárosbarát területté a Colas Alterra.
2017.11.23
Szegeden és Hódmezővásárhelyen is elindult a gázközmű kiváltás, maga a vasútépítés pedig tavasszal kezdődhet el.
2017.11.23
A nyár végén indult felújítás során 140 méter hosszú falszakaszt mentenek meg az utókor számára.
2017.11.22
Az új komplexum első épületében összesen 226 helyiséget alakít ki a zalai magasépítő cég.
2017.11.22
A Poroszló és Tiszafüred közötti 9 kilométeres szakasz építése tavasszal indul, a tervek szerint 2019 nyarára készül el, menetesítve a bicikliseket a 33-as út veszélyeitől. A projektben 273 méter hosszú, konzolos tartószerkezeten nyugvó átkelőt építenek.
2017.11.22
A félmilliárdos beruházás évi 3000 tonna tárolókapacitást teremt. A termelők mellett a helyi közétkeztetést is segíti, ugyanakkor a tervezett kertészet zöldségtermelését is kiszolgálja.
2017.11.21
A Gránit Pólus mintegy 400 ezer négyzetméteres fejlesztése a főváros - és egyben az ország - egyik legértékesebb telkén jön létre.
2017.11.21
A pénteki találkozóra az iparág húsz legnagyobb cégét és az érdekképviseleteket is várják.
2017.11.21
Az építőipari gépgyártóknak beszállító SBS Kft. 20 ezer négyzetméteresre növeli építményeinek területét.
2017.11.20
Az Alpár Ignác által tervezett épületet tíz éve bezárták, teljes felújítása után újra élet költözik a falai közé.
2017.11.20
A közel 190 millió forintos projektben eddig burkolatlan szakaszokon is elvégzi az útépítést az abasári cég.
2017.11.19
Az eredeti homlokzatot megőrizve korszerűsödött a jelenleg 110 gyermeket befogadó intézmény, elsősorban KEHOP-os forrásból.
2017.11.17
Az összegzés a Strabag és a Hunép alkotta konzorciumot jelöli meg nyertes ajánlattevőként, nettó 34 milliárdos ellenszolgáltatási összeggel.
2017.11.17
A telephelyen, ahol többek között szupergyors futóművizsgálatot is végeznek, ötven új munkahely jött létre.
2017.11.17
A váci központú építőipari gyártó megvásárolta a beton- és térkőgyártó Readymix Hungáriát.
2017.11.23
A több mint 3 milliárd forintból felépülő diagnosztikai tömbben kórtermeket és éttermet alakítanak ki 2022-ig.
2017.11.23
A Ke-Víz és a Zemplénkő tette a legkedvezőbb ajánlatot, az új út mellett négy körforgalom is létrejön.
2017.11.23
A járási tanuszoda 350 millió forintból épült meg budapesti cégek kivitelezésében.
2017.11.22
A magyar cég Egerben alakított ki új fióktelephelyet 1,2 milliárd forintból.
2017.11.22
A Strabag és a Soltút által kivitelezett projektben gyorsút épül a megyeszékhely és az M7-es között, a helyi települések mentesülnek a 67-es út forgalma alól.
2017.11.21
Hova tart a budapesti lakáspiac? Milyen tényezők befolyásolják legjobban az irodák és a boltok bérleti díjait? Többek között ezt vitatták meg a befektetési szakma képviselői a Portfolio Property Investment Fórum konferenciáján.
2017.11.21
2019 őszére kétszer két sávon haladhat a forgalom egészen a szlovén határig, onnan pedig az Adriai-tengerig.
2017.11.21
Az épület egyike az öt Jász-Nagykun-Szolnok megyében újonnan létrejött ügyészségi infrastrukturális beruházásnak.
2017.11.20
A félmilliárdos beruházásban összesen 72 gyerek számára jön létre speciális ellátást biztosító otthon.
2017.11.20
A Ke-Víz által kivitelezett milliárdos beruházásban 950 főre bővül az intézmény befogadóképessége.
2017.11.20
A Tolna megyei városban közel 500 millió forintból végeznek felújítást és parkosítást, valamint létrejön egy helyitermék-bolt is.
2017.11.18
A mostari híd köveinek kiemelésének huszadik évfordulójára emlékeztek az A-Híd támogatásával. A cég jogelődje és a magyar katonaság a háború sújtotta Boszniában több hídépítési projektben is együttműködött.
2017.11.17
A Csongrád megyei településen a TOP keretében épül új csapadékvíz-csatorna és záportározó.
2017.11.17
Az SMP gyárának létrejötte a város történelmének második legnagyobb beruházása.
2017.11.16
A Szelidi-tónál kivitelezett beruházás során a szintén Bács-Kiskun megyei Soltút uniós támogatással épít új pályaszakaszt és újítja fel a már meglevő bicikliutat.