2017.11.09
Az Adval Tech ötezer négyzetméteres új csarnoka technológiai fejlesztést is hoz a cégnek, hosszú távon pedig új munkahelyeket teremt.
2017.11.09
A Hotel Ezüstpart két tízemeleteséből, illetve az elbontott kiszolgáló épületei helyén egy vízparti lakópark jön létre.
2017.11.08
A dán fővárosban már 98 százalékos a távhő aránya, a Főtáv első körben a belvárost fejleszti, a másodikban a környező településeket is megcélozza.
2017.11.08
A Pest megyei városban a meglévő iskolát bővítik majd ki számos új teremmel, úszómedencével, kollégiummal és zeneiskolával is. A kivitelezés jövőre indulhat.
2017.11.07
A számos Pest megyei település ellátásáért felelős intézményt több mint 12 milliárd forintból fejlesztik a következő években.
2017.11.07
A megyeszékhely infrastruktúráját összesen közel 50 ezer négyzetméteren modernizálják és bővítik ki.
2017.11.07
Az Opten elemzése többek közt a négy éve bővülő alkalmazotti létszámra, a növekvő termelékenységre és a nehezen ellenőrizhető kkv-szektorra hívja fel a figyelmet.
2017.11.06
A több mint 12 ezer négyzetméteres logisztikai létesítményt a West Hungária Bau kivitelezi a Euronics számára.
2017.11.06
Uniós támogatással alakít ki öt záportározót a Szabadics és a Meliorációs Kft. Vas és Zala megyében.
2017.11.06
Az újítással akár 40 százalékkal is csökkenthető egy-egy lakásban az okos rendszer bevezetésének költsége. A Chameleon technológia akár egy egész társasházat képes egy rendszerként kezelni.
2017.11.04
Hegyfalu, Ölbő, Szeleste, Pósfa és Zsédeny csatornahálózatot és szennyvíztisztító telepet is kap a nettó kétmilliárdos beruházásban.
2017.11.03
A felújítást a helyi DVG végzi, elkészülte után pedig a Fabó Éva uszodával folytatódnak a város összesen 4,5 milliárd forintos fürdő és vízisport beruházásai.
2017.11.03
Az elektronikai beszállító Jabil 3,5 milliárdos fejlesztést indított el a térség egyik legnagyobb foglalkoztatójaként.
2017.11.02
A gyakorlatorientált oktatás mellett teszik le a voksot a SZIE képzésének résztvevői, akik most a Paks 2 támasztotta kihívásokra reagáltak friss ötletekkel. Ezekből kiállítást és egy kapcsolódó konferenciát is szervetek a Tolna megyei városban.
2017.11.02
A 2018-ra elkészülő, 361 férőhelyesre tervezett épület alapkövét két hete helyezték el.
2017.11.09
Egy körülbelül félmilliárd forintos beruházással kap új otthont a kibővülő gyűjtemény.
2017.11.08
Az Országos Gerincgyógyászati Központ csúcstechnológiával felszerelt épületet hoz létre Budapest XII. kerületében.
2017.11.08
ZÁÉV és a Swietelsky többek között egy 9000 fős, fedett lelátójú focistadiont és egy multifunkcionális sportcsarnokot kivitelezett.
2017.11.08
A nyolcezer négyzetméteres Kandó rekonstrukciójának több mint 1,3 milliárd forintos első ütemét a Laterex nyerte el.
2017.11.07
A rossz irányban menekülő védett állatokat egy időre elkábították, végül egy Duna-parti ártéri erdőben engedték őket szabadon.
2017.11.07
A levéltárnak szánt épület egy helyi vállalat kivitelezésében újul meg tavaszra, és a korábbinál nagyobb kapacitással bír majd.
2017.11.06
A DHL nyolcmilliárdos beruházásában a 6000 négyzetméteres csarnok mellett egy iroda is létrejött.
2017.11.06
A TOP támogatásával két Csongrád megyei cég növeli a meglévő csatornák kapacitását és újabb vízgyűjtőket is kiépít.
2017.11.06
A Református Egyház négy intézményét bővítik kormánytámogatásból, közülük Püspökladányban vasárnap történt meg az alapkőletétel.
2017.11.05
Megújul a budapesti futópálya teljes burkolata, és a rekonstrukció érinti az ugró- és dobószámok pályáit is.
2017.11.03
A fertőbozi geofizikai intézet több mint 400 millió forintból létrejövő új létesítményéhez hasonló csak kettő van egész Európában.
2017.11.03
A Laterex és a Z-Pannon hatezer négyzetméteres központot épít Kaposváron, ahová hamarosan az összes szervezeti egység beköltözhet.
2017.11.03
A Colas Alterra és a Siemens november 13-án kezdik a kivitelezést, mely során akadálymentes peronok és sok zöldfelület alakul ki, ráadásul felújítják az Etele parkot és a villamosvonal egyik pesti szakaszát is.
2017.11.02
Ötezer négyzetméteres szerszámgyárat épít fel a Spinto Hungária, közel 6 milliárd forintból. A fejlesztés 140 új munkatárs felvételével jár.
2017.11.02
Több mint félmilliárd forintból modern atlétikai centrummá alakítják a Véső úti sporttelepet, a kivitelezés számos meglévő épület bontásával kezdődik.