2025.10.26, Vasárnap

óvodafejlesztés

Jövőre is 2,5 milliárd forintot biztosít óvodafejlesztésre az NGM

2016.08.31

Pályázatok

Az idei keretből megújult például az óbudai Meseerdő Óvoda is, melyet szerdán adtak át. Az elmúlt két évben közel kétezer óvodai férőhelyet alakítottak ki kormányzati forrásból.

Vas, Békés és a Nyírség diákjai is felújított iskolákban kezdhetik a tanévet

2016.08.29

Mi épül?

Országszerte összesen több mint egymilliárd forintból bővültek és újultak meg iskolák, óvodák, bölcsődék szeptemberre.

Legalább hét salgótarjáni óvoda felújítása kezdődhet meg

2016.08.19

Mi épül?

Intézmény- és útfelújítások kezdődnek Salgótarjánban, a beruházások során kiemelten figyelnek a peremkerületekre. A város 9,2 milliárd forintos kerettel rendelkezik a TOP-ban.

Elkészülhet a félezer éves évfordulóra a győri Lutheránus Sziget

2016.08.16

Mi épül?

A Westbau az evangélikus központ nagyszabású felújításának és bővítésének feléhez érkezett. Jövő év októberéig kell elérnie a többek között új óvodát, iskola- és templomfelújítást és a konventépület felújítását is tartalmazó munka végére.

Csaknem háromszor nagyobb épületet kap a józsefvárosi óvoda

2016.07.04

Mi épül?

65-tel több férőhely lesz a szűkössé vált budapesti Pitypang Óvodában, amely 1300 négyzetméteres épületben működik majd tovább.

Közönségdíjas a Baumit versenyén a szabadszállási óvoda

2016.06.17

Aktuális

Júniusban, Madridban adták át a Baumit nemzetközi építészeti versenyének díjait, ahol különdíjat nyert a Szabadszálláson található mesés „tökház” óvoda.

30 milliárd forintos hitelből fejlődik az oktatási infrastruktúra

2016.06.14

Gazdaság

Megnyílt az Európai Beruházási Bank budapesti képviselete. A nyitórendezvényen kiderült: két új hitelmegállapodás keretében tan- és tornatermek, uszodák és óvodák építése és fejlesztése valósul meg.

Gyerekbarát fejlesztések Esztergomban

2016.06.02

Mi épül?

Tíz óvoda újult meg, EU-konform játszóterek és street workout pályák készülnek a megyeszékhelyen. A későbbiekben iskolák rekonstrukciójára is sor kerül.

80 milliárd segíti a kisgyermekes szülők munkavállalását és az óvodák fejlesztését

2016.03.31

Pályázatok

A kormány idén több mint 80 milliárd forintot fordít a bölcsődék és óvodák korszerűsítésére, a férőhelyek számának emelésére, valamint a gyermeket vállalók munkába visszatérésének segítésére.

400 gyerek járhat az ország első passzívház óvodájába

2016.08.29

Energetika

Passzív minősítést kapott a 13. kerületi óvoda, amely több mint 700 millió forintból épült meg. Építésekor arra törekedtek, hogy az épület hőveszteségét minimalizálják, és hasznosítják a belső hőforrások energiáit is.

Megépül a déli összekötő Székesfehérváron, ipari zónákat is összekapcsol

2016.08.21

Mi épül?

Az összekötő úton kívül óvodafejlesztés, útfelújítások és a szennyvíztelep fejlesztése is megvalósul a TOP-ból, melyből több mint 17 milliárd forintra pályázik a város.

Közel félmilliárd forintból újultak meg Veresegyház óvodái

2016.08.17

Mi épül?

A két beruházás 220 kisgyerek körülményeit javítja a Pest megyei városban.

Családbarát épületekkel gazdagszik Törökszentmiklós

2016.07.11

Mi épül?

Hamarosan elkészül a tanuszoda, és új bölcsődét is terveznek a Szolnok melletti településen.

Környezetbarátabbá válnak Pécel közintézményei

2016.06.29

Mi épül?

Indul a Nyitnikék Óvoda, a Pekáry kastély és a Petőfi Sándor Iskola energetikai korszerűsítése a Pest megyei településen, már megvannak a kivitelezők.

Debrecen legyen 250 ezres lélekszámú: a Főnix Terv újabb részletei derültek ki

2016.06.15

Mi épül?

Hangsúlyos szerepet kapnak az oktatási fejlesztések, a cél a fiatalok Debrecenben tartása. Már zajlanak az útfelújítások és az ipari park fejlesztése, hamarosan kezdődik az új főpályaudvar építése.

A gyáli Liliom Óvoda 550 millióból született újjá

2016.06.10

Mi épül?

A megnövekedett kapacitású intézményben új tornaszoba, sószoba és irodák is létesültek. Gyál önkormányzata a közeljövőben további óvodák felújítását tervezi.

Új óvoda épül Pomázon

2016.05.26

Mi épül?

Helyi születésű építész tervezte Pomáz új óvodáját, amely 400 millió forintos kormánytámogatásból valósul meg jövőre. A település kerékpárútra és bölcsődeépítésre is pályázik a VEKOP keretében.