Közel hatéves nagyberuházást zártak az idén, befejeződött az M3-as metróvonal megújítása. Emellett dolgoztak a győri Audi gyár iparvágány-hálózatának korszerűsítésén és a vállalat gépészeti üzletágának is sűrű éve volt.
A vállalat még 2017-ben kezdte az M3-as metróvonal megújításának munkáit. A közel hatéves projekt az idén zárult. A cég M3-as metróvonalon végzett feladatai közé tartozott a vágányépítés, -felújítás, alagúti munkák, biztosítóberendezés felújítása, vasúti távközlési, valamint központi diszpécser rendszerek korszerűsítése. A pályát és a harmadik sínt is csaknem 40 km-en újították fel.
A teljes beruházás során:
Az M3-as metró rekonstrukciójának fontos eleme volt a Szabó Ervin téri Diszpécserház felújítása. Az elvégzett munka részeként a pincében szellőzőgépházat alakítottak ki, míg az I., II., IV. és V. emeleti átépítési és felújítási munkák során oktatóterem, új akkumulátor helyiség, távközlési szerelvényszoba, illetve az V. emeleti KFM Központi Forgalmi Menetirányító helyiség készült el, új teakonyhával.
Az átépítési munkák során 275 m2-en az álpadló és álmennyezet cseréjére került sor, a fém álmennyezeteket pedig felújították. A gépészeti berendezéseket és elektromos rendszereket minden átalakított helyiségben a megrendelői igények szerint cserélték.
Szintén az M3-ashoz kapcsolódó munka volt, hogy a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft. szakembereinek köszönhetően, a Kőér utcai járműtelepen egy új berendezés teljesítményével egyenértékű fordítókorong üzemelhet. A teljes körű korszerűsítés során megújult a vasbeton akna, a körpálya, a felületképzés, a villamos- és gépészeti rendszer, továbbá a használat során jelentősen sérült, elhasználódott részek cseréje is megtörtént.
A Swietelsky Vasúttechnika Kft. kivitelezésében átépült egy útátjáró a győri Audi gyárban, illetve korszerűsítették az iparvágány-hálózat néhány szakaszát. 2023 nyarán átépült egy szintbeni keresztezés, valamint megtörtént a csatlakozó vágányszakaszok szabályozása, emellett további 240 vágányméter hosszúságban végeztek pályafelújítást a gyár területén.
A cég a Csepeli Szabadkikötő infrastrukturális hálózatának komplex fejlesztésén is dolgozott: itt több mint 3 kilométernyi vágányhálózat épült át, valamint vízoldali fejlesztéseket, vasútépítési munkákat, illetve az ehhez kapcsolódó közmű építési és kiváltási feladatokat láttak el.
A vállalat mintegy 150 eszközből álló gépparkkal rendelkezik. A gépészet 2023-ban több projektben is részt vett. Bevetették például a KIAG munkagépet a BKV járműtelepének vágányain. A nagygépet szabályozási munkák során használták az M3-as metróhoz kapcsolódóan korábban felújított vágányokon és kitérőkön.
A Budapest-Cegléd vasútszakaszon az osztrák a Plasser & Theurer cég által kifejlesztett RM 80 UHR ágyazatrostáló géppel tisztították meg az ágyazatot, több mint két kilométeren keresztül.
Ősszel pedig a szombathelyi pályaudvar felújításából is kivették részüket a Vasúttechnika nehézgépei a KIROW 1220-as daru és a 08-475 UNIMAT 4S KIAG szabályzógép révén. Októberben a 20-as vonal bal és jobb vágányán kitérőcseréket, illetve a vágányok újjáépítését hajtották végre. A vágányszabályozást a sűrűn használt 08-475 UNIMAT 4S KIAG szabályzógéppel végezték el. Novemberben, a rekonstrukció befejező szakaszában a kőszegi és a soproni vonal vágányain dolgozott a Vasúttechnika: a vágányok elbontását, valamint az alépítmény visszaépítését követően a KIROW 1220-as daruval fektették vissza a készre szerelt kitérőket. A két vágányon összesen 9 kitérőt épített a Vasúttechnika.
A Vasúttechnika gépkezelő kollégái - a magyarországi munkák mellett - Európa számos országában dolgoztak az anyavállalat, Swietelsky AG különböző munkaterületein. Svédország, Dánia, Hollandia, Luxemburg, Németország, Csehország, Ausztria, Szlovákia, Románia, Horvátország vasúti vonalszakaszai újultak meg a magyar vállalat szakembereinek tudásának és munkájának köszönhetően.
A Magyarországon megszerzett tudásuknak köszönhetően, a Vasúttechnika kollégáinak igen komoly elismerést és nagyrabecsülést sikerült kivívniuk valamennyi európai munkaterületen, bárhol járnak, szívesen fogadják őket és minden munka elvégzése után azzal búcsúznak tőlük, hogy bármikor szívesen visszavárják őket. Külön meg kell említeni az SMD 80 vágányátépítő gép teljes csapatát, akik idén 8 ország területén, összesen több mint 180 km vágányt építettek át a gépóriással.
A Soroksár-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasút kétvágányúsításán és villamosításán kívül, számos, az állomásokhoz és az utasforgalomhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés valósul meg a 150-es vonalon. A Colas egyebek mellett három gyalogos aluljárót épít, ezek közül a legnagyobb, Délegyházán valósul meg.
A magyar szakemberek Svédország északi részén, éjszakai vágányzárban építettek át mintegy 30 kilométernyi vasúti szakaszt. A projekt kihívása volt, hogy minden reggelre készen kellett átadni a forgalomnak az adott etapot; különlegessége pedig, hogy ezen a területen márciustól augusztusig úgynevezett „fehér éjszaka” van, vagyis alkonyati fényekben zajlott a munka.