2015.10.10
A következő öt évben 2600-2800 milliárd forintot fordíthat Magyarország a közúti, a vasúti, a légi és a vízi közlekedés fejlesztésére, ebből 220 milliárd forintot Hajdú-Bihar megyében - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Hajdúböszörményben, a Sugárutak fejlesztése Hajdúböszörményben című projekt keretében felújított gyűjtőutak átadásán.
2015.09.29
Újraindult a kifizetés a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) első három prioritásában, miután az Európai Bizottság öt hónapos vita lezárását követően feloldotta a kifizetések felfüggesztését - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
2015.08.25
2015. júliusban csak 474 építőipari cég szűnt meg.
2015.08.20
Elkészült az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti szakasza.
2015.08.20
Az építőipar területén 34 százalékra csökkent a feketemunkások aránya.
2015.09.30
A Kecskeméti Megyei Kórházba integrálták a Kiskunfélegyházi Telephelyet valamint a Kalocsai Szent Kereszt Kórházat. A három kórház 2.95 milliárd forintos Európai Uniós támogatást nyert el az összevonás megvalósításához az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Az Európai Unió 100%-ban támogatja azt a közel 1.2 milliárd forintos fejlesztést, melyet a Kiskunfélegyházi Telephelyen valósítanak meg a TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0013 azonosítószámú projekt keretében.
2015.08.26
Látott már vadátjárót madártávlatból?
2015.08.20
Az építőipari cégek felénél az értékesítés nettó árbevétele az idei első félévben növekedett.
2015.08.20
Az építőipari cégek felénél az értékesítés nettó árbevétele 2015. I. félévben növekedett.