2025.02.11, Kedd

Keresés: út

Belvárosi utcát újítanak fel Budapesten

2018.08.13

Az erzsébetvárosi Dob utca egy több mint 350 méter hosszú szakaszát mintegy 120 millió forintból modernizálják.

Teljesen megújult Székesfehérvár zöld óvodája

2018.08.13

A tető hő- és vízszigetelése, a rossz állapotú nyílászárók cseréje mellett az épület homlokzata is megújult, egy kalandvárat és napelemeket is telepítettek.

Győr egyik legveszélyesebb csomópontja vált biztonságosabbá

2018.08.11

A 83-as főút és az M1-es autópálya találkozását négysávosítással és új körforgalmakkal fejlesztette a Strabag. A következő ütemben a főút egészen Pápáig négy sávot kap.

Újra közel jár a 30 százalékos növekedéshez az építőipar

2018.08.10

Júniusban 300 milliárd fölé került az ágazat, az első féléves összteljesítmény pedig csak egy százalékponttal marad el a 20 százalékos bővüléstől.

Újjászületett Székesfehérvár legnagyobb zöldfelülete

2018.08.10

A 65 ezer köbméternyi iszapot megmozgató beruházás eredményeként új madárfajok jelentek meg a városban.

Színesüveg-borítást kap Kelenföld új irodaháza

2018.08.09

Az A-Híd hatszintes irodaház építkezésén dolgozik az újbudai villamosvonal mentén.

A HE-DO újítja meg az utakat Tiszafüred központjában

2018.08.09

Hat belvárosi utca kap új csatornát és burkolatot egy több mint 300 millió forintos beruházásban.

Újat emel lebontott kikötője helyén Esztergom

2018.08.09

A korábbi épület az áradások alkalmával rendszeresen víz alá került, 2013-ban az egyik fala beomlott.

Ezen a 24 szakaszon indul útfejlesztés a Dél-Dunántúlon

2018.08.08

Az összesen ötmilliárdos beruházásban Baranya, Tolna és Somogy útjait újítja meg a Strabag, a Soltút és az EuroAszfalt.

Fejér megye meghatározó vízgyűjtőjét teszi rendbe a Szabadics

2018.08.08

A milliárdos beruházásban hét település árvízvédelme és vízgazdálkodása javul.

Levéltár lesz az MTVA volt szegedi épületéből

2018.08.07

Egy helyi cég több mint félmilliárd forintból alakítja ki három szinten az iroda- és tárolóhelyiségeket, valamint új liftet és állványokat épít be.

Végéhez közelednek a Shopmark munkálatai: ősszel várható a nyitás

2018.08.07

Helyszínbejárásunk alkalmával betekintést nyertünk a munkafolyamatokba, és megtudtuk mi van még hátra.

Ez a 21 útfelújítás indul el Borsodban és Hevesben

2018.08.06

A Colas, a HE-DO, a KM Építő Kft. és a Swietelsky összességében 2,1 milliárdos fejlesztést hajt végre, a legnagyobb felújítást Tiszalúc és Taktaharkány kapja.

Két új körforgalmat kap a 7-es út budafoki szakasza

2018.08.06

A csomópontok a biztonságos közlekedést teszik majd lehetővé a jelenleg balesetveszélyes körzetben.

Építőipari alapanyaggyártó üzemmel bővít Szekszárd

2018.08.04

Az új telephely partfalak, útalapok megmunkálásához szükséges alapanyagokat gyárt majd vízgazdálkodási céllal.

Romos laktanyából születik családsegítő központ Kecskeméten

2018.08.13

A régiós feladatokat ellátó intézmény nagyobb és kulturáltabb területen fogadja majd a rászorulókat.

Elkészült Szilvásvárad lovas óriásfejlesztése

2018.08.12

Egy hét múlva ünnepélyes keretek között nyitja meg kapuit a közel 7 milliárd forintból létrejött lipicai lovasközpont.

Átadták a 62-es főút hiányzó láncszemét

2018.08.10

A Soltút és az S-Útvonal által megépített elkerülővel immár lakóterület, illetve iparterület érintése nélkül lehet eljutni Dunaújvárosból Székesfehérvárra.

A hónap végén megnyílik Törökbálinton az új városháza

2018.08.10

Az Épkar és a Zeron az utolsó simításokat végzik az ügyintézést a helyiek számára nagymértékben megkönnyítő épületen.

Több évtizedes közlekedési problémát orvosol Nyíregyháza egy aluljáróval

2018.08.10

A Tokajba vezető 38-as főút egy városi szakasza ráadásként négysávosítást is kap.

Elrajtolt a Közlekedési Múzeum tervpályázata

2018.08.09

A kőbányai rozsdaövezetben újjáépülő múzeum pályázatába eddig négy magyar és hét nemzetközi építésziroda került be.

Mentesül az egyre gyakoribb belvíztől Balatonfenyves

2018.08.09

A megnövekedett beépítettség és a sokszor nagy mennyiségben lezúduló csapadék indokolta az év végére elkészülő beruházást.

A Strabag és a Belfry munkájával javult Martfű közlekedése

2018.08.08

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei fejlesztésnek köszönhetően csökkent az utazási idő a 4627-es úton.

A Strabagnak köszönhetően frissül fel a győri Malomliget

2018.08.08

A sűrűn lakott Nádorváros egyik tüdeje a park, ahol a tereprendezés mellett új növényeket ültetnek, új burkolatokat készítenek és számos új utcabútort helyeznek ki.

Geotermikus hőkörzeteket épít Szeged

2018.08.08

A kiépülő rendszer négy városrészt lát majd el hőenergiával.

Lebontják a főváros egyik ikonikus toronyházát

2018.08.07

Ugyanaz lehet a sorsa, mint a mellette megszűnt Volga-szállónak, mert jobban megéri felhúzni helyette egy új irodaházat, mint felújítani.

Olcsóbb és környezetkímélő – elrajtolt a kaposvári távhőfejlesztés

2018.08.07

A Szabadics vezette konzorcium húsz hőközpontot és négy kilométernyi vezetéket fejleszt. A szén-dioxid kibocsátást évente mintegy 14 ezer tonnával csökkenti a beruházás.

Megkezdte a zalaegerszegi kórház felújítását a ZÁÉV

2018.08.06

Egy korábban félbehagyott projekt befejezése a feladat. Közel 6000 négyzetméternyi területen indultak meg a munkák a Szent Rafael Kórházban.

Ezzel a közbeszerzéssel indul a Blaha Lujza tér arculatváltása

2018.08.05

Régi adósságát törleszti a főváros, a projektben az egyik szomszédos utca és az aluljáró is megújul.

Látványos hídépítési munkát végez az M2-esen a Strabag

2018.08.03

A vállalatcsoport munkájával 2x2 sávossá bővülő autóúton a jövő hét elején két éjszaka során emelik helyükre a műtárgy elemeit.