2024.10.24, Csütörtök

Keresés: 8

Felkarolta a győri építőmérnök hallgatókat az A-Híd

2018.11.21

A vállalat izgalmas alkotóműhely megvalósulását támogatta az egyetemen, emellett folyamatosan azon dolgozik, hogy az eredményes diákoknak munkalehetőséget biztosítson.

Hallépcső és fenékküszöb épül az Ó-Dráva fennmaradása érdekében

2018.11.20

Az átfogó fejlesztésben eddig mederkotrás és faültetés fejlesztette a bal part legnagyobb holtágát, mely feketególyának, bakcsónak, törpegémnek és értékes halfajoknak ad élőhelyet.

Két újabb Duna-híd épülhet, tovább nyúlik Győr elkerülő útja

2018.11.20

Kiderült, ki tervezi a Győrt Szlovákiával összekötő főút fejlesztését; a projekt a 813-as főút meghosszabbítását is megcélozza.

Ötcsillagos hotel és wellness-központ épülhet Zalacsányon

2018.11.19

A közép-európai térség egyik legnagyobb turistaközpontjává válhat a dunántúli golfközpont egy új nagyberuházással.

Új szárnyat kap a Semmelweis egészségtudományi épülete

2018.11.19

Az orvosi egyetem Egészségtudományi Karának a fővárosi palotanegyedben induló fejlesztése során egy melléképületek által elfoglalt, illetve parkolásra használt foghíjon alakítanak ki egy 5 emeletes tömböt.

A paksi beruházást is szolgálja a helyi magyar cég új üzeme

2018.11.19

A Trade-Kontakt a korábbinál négyszer nagyobb csarnokot épít, amivel 30 százalékos árbevétel-növekedésre számít.

Modernebb és kényelmesebb belsővel várja a kirándulókat a Kékestető kilátója

2018.11.17

Az ikonikus, TV-toronyként is funkcionáló helyszín felújítását számos további fejlesztés fogja követni egy új kormányhatározatnak köszönhetően.

A virtuális valóságban mutatták be az Árpád híd lábánál épülő irodaparkot

2018.11.16

Rendhagyó alapkő-letételi ünnepségen jelenítették meg az Agora Budapest majdani állapotát.

Így halad a Zalaegerszeget bekötő M76-os okosút építkezése

2018.11.16

A gyorsforgalmi út beruházásán jelenleg két helyszínen zajlanak a munkálatok a Colas és a Strabag kivitelezésében.

Magyar tulajdonú csomagolóanyag-gyárat adtak át Hatvanban

2018.11.15

A Nordfilm 3 milliárd forintos befektetéssel felépült üzemében 100 új munkahelyet teremtettek.

150 éves iskola kapott új tornatermet Kőszegen

2018.11.15

A félezer gyereket ellátó intézményben a megnövekedett létszám és a korábbi csarnok leromlott állapota miatt kellett a beruházás.

Exkluzív Mercedes-Benz komplexum épült fel Budaörsön

2018.11.14

A 3,5 milliárd forintos beruházásban bemutatótermek, rendezvénytér, szerviz és fényezőműhely is létrejött.

Az ország egyik legzöldebb irodaházába költözhetett be a Swietelsky

2018.11.14

Elkészült a zöld udvarral rendelkező környezetbarát épület, melyet passzázs is összeköt majd a Déli pályaudvarral.

Jövő szerdán avatják fel a Vidi új otthonát

2018.11.13

A Strabag által felépített Sóstói Stadionban a házigazda fehérváriak az Újpesttel csapnak majd össze.

Új bicikliutakkal reagál Székesfehérvár a páratlan forgalomnövekedésre

2018.11.13

Mindössze két és fél év alatt nőtt 37 ezerről 48 ezerre nőtt a személygépkocsik száma a megyeszékhelyen, amely messze túllépte az uniós átlagot.

Észak-Tolnában kezd vízminőség-javító fejlesztésbe a Szabadics

2018.11.20

A dunántúli mélyépítő kivitelezésében Györköny ivóvíz-ellátása újul meg.

Közel hat hektáron épül fel Érd új autóipari kutatóközpontja

2018.11.20

350 munkahelyet teremtenek az osztrák AVL 12,5 milliárd forintos zöldmezős beruházásában

Újjászületik Tata különleges sörétgyártó tornya

2018.11.20

A 228 éves romosodó Kőfaragó-házból sörfőzde, fazekasműhely és gyümölcsaszaló lesz, a Kálvária-domb ökoturisztikai központtá alakul.

A Soltút varázsolta szebbé Dunaföldvár fontos helyszíneit

2018.11.19

A Tolna megyei város új piacot kapott, valamint számos közterülete jelentős felújításon esett át az idei évben a solti cég munkájának köszönhetően.

Rákosszentmihály forgalmas területeit korszerűsítette a Swietelsky

2018.11.19

Több útszakasz burkolata megújult a buszmegállókkal együtt, átépült három csomópont és biztonságosabbá tették a közlekedést a kisgyermekes családok számára is.

Fontos projekt ért célba a négymillárdos hídfejlesztési programban

2018.11.18

A fél évszázados Sajó-híd a megépítése óta nem kapott javítást, a Tiszaújvárosba ingázók közlekedése nagyot lép előre.

Megvan, ki tervezi a miskolci strand gigafejlesztését

2018.11.16

Az ország egyik legnagyobb wellnes központja készül el a 12 milliárdos projektben, nyáron 5000, télen 1300 vendéget tud fogadni.

Az útügy legnevesebb rendezvényén képviseltette magát a Duna Aszfalt és a Hódút

2018.11.16

Az Egerben megtartott konferencia felölelte a hazai közlekedési ügyek fontos szakmai és technológiai kérdéseit, fejlesztéseit.

Több mint 200 hektáros zöldterület-fejlesztést kapott Székesfehérvár

2018.11.16

Átadták a Colas Alterra, az Aktív és az Útéppark munkájával rehabilitált Sóstói Természetvédelmi Terület látogatóközpontját a Strabag által felépített szomszédos stadionban.

Modern környezetbe került Makó levéltárának két kilométernyi irata

2018.11.15

A megújult, kibővült épületegyüttes a kutatók és a környékbeli családok örömére méltó otthona a történelmi kincsnek.

Megvannak az új irányok a fővárosi Duna-part megújításához

2018.11.15

Az elfogadott építési szabályzatok a pihenést és sportolást szolgáló partszakaszok kialakítását támogatják Csepel, Ferencváros és a belváros területén.

Magyar cég újítja fel Erdély egyik legjelentősebb épületét

2018.11.14

A Kolozsvár jelképének számító Szent Mihály-templom félszáz országgyűlésnek adott otthont, a felújításánál a hatalmas tetőszerkezet jelenti majd az egyik legnagyobb kihívást.

Több mint duplájára nő az egyik legnagyobb budapesti bevásárlóközpont kapacitása

2018.11.14

Régiós életmódközponttá akar válni a megújuló Campona, a beruházás után a bérbe adható területek aránya közel 60 százalékkal lesz nagyobb, egy új park is létre jön.

Csomagolóüzemmel bővíti körmendi gyárát az Egis

2018.11.13

A gyógyszergyártó 8 milliárd forintos beruházással fejleszti Körmendi üzemét.

Köznevelési fejlesztések: 812 intézmény újul meg

2018.11.13

A jelenleg zajló 276 milliárd forintos projektsorozatban most Gyulán adták át a megújult Dürer Albert Általános Iskolát.