2024.10.24, Csütörtök

Keresés: 8

Felújítják Magyarország legrégebbi kisvasútját

2018.12.21

A 136 éves kelet-magyarországi kisvasút utoljára 2011-ben esett át pályafelújításon, az új fejlesztés keretében viszont egy teljekörű rekonstrukció következik.

Márciusra már új kerékpárút köti majd össze Magyarországot Szlovéniával

2018.12.21

A Vas megyei Orfalut a határon túli Büdfalvával összekapcsoló beruházás mintegy 285 millió forintból valósul meg.

Virtuális modell készült a budai Novotel Hotelről és a Kongresszusi Központról

2018.12.20

Izgalmas feladatot végzett el a Spányi Partners: a létrejött modell segítségével bármilyen változtatás vagy felújítás egyszerűbb lesz a hotel üzemeltetői számára.

A KM Építő beemelte az M3-as új felüljárójának gerendáit

2018.12.20

A HE-DO-val és a Pentával közösen kivitelezett új mogyoródi autópálya csomópont építésében mérföldkőnek számít ez a lépés.

Jól vizsgázott a Sebes-Körös újjáépülő duzzasztója

2018.12.19

A Kötiviép’B kivitelezésben zajló munka során nemrég sikeresen fejeződött be a vízzárósági próba Körösladánynál: a Sebes-Körös baloldalán végrehajtott fejlesztések és az újonnan beépített olajhidraulikai rendszer is jól teljesítettek.

Kilencezres napi forgalomtól mentesült Hajdúsámson

2018.12.19

A Ke-Víz és a Zemplénkő átadták a település közel 9 kilométeres elkerülő útját, mely Mátészalka megközelítését is tíz perccel rövidíti.

Daganatos betegségben szenvedő gyermekeknek segített a HE-DO Kft.

2018.12.19

A különböző daganatos megbetegedésekkel szemben hősiesen harcoló kisgyermekek küzdelmét próbálja megkönnyíteni a Heves megyei gyökerekkel rendelkező HE-DO Kft., amely a SOTE II. számú Gyermekgyógyászati Klinika kérésére egy volumetrikus infúziós pumpát adományozott az intézetnek. A készüléknek a gyermekintenzíven veszik majd nagy hasznát.

Újabb 8 emeletes irodatorony készül el jövőre a Váci úton

2018.12.18

Szerkezetkész a fővárosi Advance Tower második üteme is, melynek átadásával az eddig 12 ezer négyzetméteres irodakomplexum 20 ezer négyzetméteresre bővül majd.

Az Airbus Helicopters gyárat épít Kelet-Magyarországon

2018.12.18

Európa legnagyobb légi és hadiipari vállalata több száz munkahelyet teremt a beruházással, az építkezés helyszínét két város közül választják ki.

Újra megnyílt Budapest jódos-sós fürdője 13 év után

2018.12.17

A fővárosban egyedülálló gyógyvízű fürdő teljes egészében jövő év májusában lesz kész, a projektben átadnak egy hullám-, egy élmény- és egy 25 méteres úszómedencét is.

Elkészült a betonburkolattal az M0-M6 találkozásánál a Strabag

2018.12.17

Keddtől egy sávon újra használhatják az M6-os kihajtót a közlekedők.

Hamarosan átadja a hódmezővásárhelyi keleti elkerülőt a Délút

2018.12.16

A 3,2 kilométeres útvonal kiépítése biztonságosabbá teszi a Csongrád megyei város közlekedését.

Korszerűsítik a Győri Hittudományi Főiskola százéves épületét

2018.12.15

A Káptalandombon található szemináriumot az Euró Generál és a Possibuild konzorciuma korszerűsíti, illetve zarándokszállásokat is létesítenek a közelében a Bellmann Kft. kivitelezésében.

Hamarosan elrajtolhat a szolnoki színház fejlesztése

2018.12.15

A projektben felújítják, illetve átalakítják többek között a fűtést, a világítást és a szellőztető berendezéseket is.

Ez az öt szakember nyerte idén a legrangosabb építőipari díjat

2018.12.14

A Lechner Ödön-díjat három ügyvezető az ÉVOSZ-ban végzett társadalmi munkájával érdemelte ki, ugyanakkor a kivitelezésben és a sajtóban végzett tevékenységet is elismerték.

Sörfőzőhagyományait is feléleszti barokk épületében Nagykanizsa

2018.12.21

A Zala megyei városban hamarosan elrajtolhatnak a Szent József templom és a ferences rendház műemléki felújítási munkálatai.

Első templomát kapja meg a Wenckheim-kastélyáról híres Tarhos

2018.12.20

Az Óbuda Stúdió tervei alapján készülő épületet várhatóan februárban adják át, a toronysisak beemelése már megtörtént.

Tizenkétezer fős diákváros épül Budapest déli oldalán

2018.12.20

A megvalósítás során egy 135 hektáros területet építenek be, melyen közparkot, sport- és szabadidős létesítményeket, lakóházakat és irodákat is kialakítanak.

Közelebb került Erdély Budapesthez: átadták az M35-ös és az M4-es 23 kilométerét

2018.12.20

A Duna Aszfalt és a Hódút elkészült az M35-ös 481-es főút és Berettyóújfalu közötti 18,7 kilométeres szakaszával. Emellett átadták az M4-es autópálya a város közelében fekvő leágazásait és a 47-es főutat összekötő 1,5 és 2,9 kilométeres pályaszakaszokat is.

Tizenötezer négyzetméterrel lett nagyobb az Audi győri gyára

2018.12.19

A bővítésnek köszönhetően naponta 120 darab egyedi karosszériaelemet állítanak elő Audi és Volkswagen modellekhez.

Ibis hotelként nyílt meg egy nyolc éve bezárt budapesti szálloda

2018.12.19

Az M7-es lehajtójánál található hotel nem csak a vendégek szállásigényét elégíti ki, hanem a benne található díszítőmegoldások egyben művészeti élményként is szolgának.

Most még nagyobb az esély pihenést nyerni az év legmenőbb hotelébe

2018.12.19

A hétvégén dől el, melyik lesz a régió szállodája – szavazzon, ha szeretne két éjszakát, vagy akár egy hetet a felejthetetlen panorámájú Hotel Silvanusban tölteni!

Most féláron csökkenthető a közművek környezetszennyező hatása

2018.12.18

A támogatás célja, hogy mérsékelje a szolgáltatók rezsiköltségeit, csökkentse a közművek környezetszennyező hatását és az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Téglagyártóként is belép a román piacra a Leier

2018.12.18

Az országban betonüzemmel már rendelkező cég most a jászvásári Brikstont veszi át. A jövőben Románia a cég egyik fő piaci területe lehet.

Újjáéleszti Salgótarján sportközpontját a Weinberg

2018.12.17

Letették a teljesen megújuló futball- és szabadidősport-centrum alapkövét.

Látványos szakaszba lépett az M86-os pihenőhelyeinek építése

2018.12.17

A Szombathely-Csorna pálya közel 90 kilométeres szakaszán két új pihenőhelyet épít a Colas Út Zrt., az egyik projektben a hagyományos pihenőhelyi szolgáltatások mellett a súlyhatár feletti járművek kiszűrésére is alkalmas megállót adnak át.

Kétszáz új parkolóhely épült Győr belvárosában

2018.12.15

A West Hungaria Bau és az Euro Generál kivitelezésében elkészült új parkolóház az autósok, motorkerékpárosok és biciklisek számára is lehetőséget biztosít járműveik tárolására.

A 4-es főút egyik legforgalmasabb szakasza újult meg Szolnok mellett

2018.12.15

Az 5,4 kilométernyi 2x2 sávos pálya a Strabag-csoport vállalatai munkájával kapott jelentős korszerűsítést mindössze 130 nap alatt.

Közel ötezer négyzetméteres gyárat építenek Kapuváron

2018.12.15

Az új üzem éves szinten mintegy százezer terméket állít majd elő és megduplázza a foglalkoztatottak számát.

Megmutatjuk az Építőipari Nívódíj nyertes projektjeit

2018.12.14

Az ágazat fő szervezeteiből álló Bíráló Bizottság tíz nívódíjat és két elismerő oklevelet osztott ki az ÉVOSZ idei gáláján.