2024.10.24, Csütörtök

Keresés: 8

Élje át kollégáival a karácsonyi varázslatot Visegrád tetején

2018.12.06

A Hotel Silvanusban páratlan környezet, reneszánsz lakoma, szerelemkonyha, gyönyörű wellness-részleg és számos rendezvényterem várja a cégek karácsonyi partijait.

Felújított úton lehet feljutni Galyatetőre

2018.12.06

A HE-DO és KM Építő kivitelezésében Nógrád megyében egy újabb összekötőutat újítottak fel.

Zöld turisztikai központot kap a Kis-Balaton

2018.12.05

Egy tájba jól illeszkedő, külső energiaforrást nem igénylő központ épül a Holnapocska-tábor közelében, a Szabadicsnak ezúttal is lesz köze a projekthez.

Közösségi tér váltja le a buszokat a főváros egyik meghatározó terén

2018.12.05

A beruházásban megszűnik a Buda központi területén fekvő tér buszvégállomás jellege.

A buszmegállókkal együtt rakta rendbe Fejér megye egyik útját a Soltút

2018.12.05

A Nagyvenyim és Mezőfalva közötti út felújítása során helyreállították az elhasználódott kopóréteget, új padkát építettek, valamint a vízelvezető rendszer is megújult.

Húszezer négyzetméteres csarnokkal bővíti miskolci gépgyárát a Bosch

2018.12.04

A német gépgyártó 14 milliárd forintos fejlesztése 2019 végére készül el.

Megújul Fejér megye egyik legimpozánsabb épülete

2018.12.04

A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély a felújítások után egy szebb és sokkal inkább turistabarát környezetben várja majd a látogatókat.

Európa legjobb középületének választották az épülő Néprajzi Múzeumot

2018.12.03

Az ingatlanszakma egyik legrangosabb díja azt jelenti, hogy a világ legjobbjának járó díjra is jelölték az épületet.

Hatvan év után újra a Budai Vár ékszere lett a Királyi Lovarda

2018.12.03

A WHB és a Laki javarészt elkészült a neobarokk épület eredeti tervek alapján zajló kivitelezésével.

Másfélszer annyi vízfelülettel és 15 medencével épül újjá a debreceni strand

2018.12.02

A Hunép által kivitelezett 8,5 milliárdos beruházásban innovatív strand jön létre rendkívül sok funkciót betöltve.

Elkészült az első beruházás a kisvasút-felújítási programban

2018.12.01

Gyöngyös és Gyöngyössolymos között immár felújított vasúti pályán szaladhat a vonat, a népszerű Mátravasút látogatóinak örömére.

Így halad az új szegedi uszoda építkezésével a WHB és a Dél-Konstrukt

2018.12.01

A 13 ezer négyzetméteres dél-alföldi sport- és szabadidőközpont alapozási munkálatai során több mint 30 ezer négyzetméternyi földet mozgattak meg.

Filmsorozatban követhetjük nyomon az Operaház korhű helyreállítását

2018.11.30

Önálló műsor indult a műemlék felújításáról, melyen a WHB, az Épkar és a Laki már több mint egy éve dolgozik.

Mérföldkőhöz ért az Opera Kőbányán épülő új központja

2018.11.30

A 130 éves járműjavító átépítésével egy rozsdaövezet kapcsolódik vissza a főváros vérkeringésébe a Strabag kivitelezésében.

Így folytatódnak az M85-ös munkálatai

2018.11.29

A gyorsforgalmi utat Nagylózs és Fertőrákos közötti összesen 21,8 kilométeren építő Dömper és Subterra-Raab elkészült a próbacölöpözéssel is.

2018 a biztonság éve volt a HBM életében

2018.12.06

A munkavédelemre mindig különös hangsúlyt fektető cég idén széleskörű kampányt szervezett, hogy minden munkavállalója és családtagjaik is felkészüljenek a balesetek megelőzésére.

Évtizedek óta várt útfelújítás valósult meg Nógrád megyében

2018.12.06

A HE-DO és a KM Építő munkájával megújult útszakasznak köszönhetően a helyi lakosok ismét visszakerülnek a térség vérkeringésébe és javul az életminőségük is.

Európa legjobb szabadidős fejlesztésének szavazták meg a Biodómot

2018.12.05

A Fővárosi Állatkert részeként a Market kivitelezésében épülő 1,7 hektáros, 4 kupolás Biodóm a pannon ősvilágot varázsolja Budapestre a Paulinyi-Reith & Partners tervei alapján.

A lakosság dönt Buda egyik fontos útjának felújításáról

2018.12.05

A forgalomtechnikai és közlekedési igényeket is figyelembe véve újítják fel a XI. kerületi Budafoki utat.

A klímaváltozás hatásaitól védi a hajdúsági mezőgazdaságot ez a beruházás

2018.12.04

Az Aqua Generál munkájának köszönhetően 22 kilométeren mélyebb, és 800 méterrel hosszabb is lesz a Derecskei-főcsatorna.

Hamarosan négy budapesti fürdő korszerűsítése kezdődik meg

2018.12.04

A fejlesztésre váró gyógyfürdők többek közt napelemekkel, hőszivattyúkkal gazdagodnak, valamint nyílászárók cseréjére és hőszigetelés kiépítésére is sor kerül.

Megérkezett a magyar útépítésbe az első automata finisher

2018.12.03

A Duna Aszfalt új eszköze a hagyományos beton- és aszfaltterítéshez képest nagyságrendekkel pontosabb mérést tesz lehetővé, és kizárja a személyi hibákat.

Már épül a pályaszerkezet az M2-es gödi bekötőútján

2018.12.03

Ezen a héten emelik be az új híd gerendáit az új utat a régi 2-eshez kapcsoló csomópontnál.

Új épülettel oldotta meg férőhelygondjait az érdi iskola

2018.12.03

A Marianum Iskola új szárnyában többek közt négy tanterem, ebédlő és új tornaterem jött létre.

Újabb dunántúli települések infrastruktúráját fejlesztik

2018.12.01

A Szabadics kivitelezésében a Balaton északnyugati sarka felett fekvő Királyszentistván és Litér szennyvíztisztító hálózata bővül mintegy 400 millió forintból. Az utóbbi időben az Euroaszfalt, a Betonútépítő, a Duna Aszfalt, illetve a Mészáros és Mészáros is hasonló projektekbe kezdett.

Üzemcsarnokkal bővült a sátoraljaújhelyi dohánygyár

2018.12.01

A fejlesztés új munkahelyeket és termékeket jelent a vállalat számára, valamint a térség gazdaságát is megerősíti.

Napi 300 ember is tanulhat Budapest új pilótaképzőjében

2018.11.30

A központ a legkorszerűbb technológiáknak köszönhetően új távlatokat nyit a pilóta- és légiutaskísérő-képzésben.

Puskás-stadion: profinak ítélte a kivitelezők munkáját az UEFA

2018.11.30

Az európai futballszövetség húsz fős delegációja három napig elemezte a Magyar Építő és a ZÁÉV kivitelezésében épülő arénát, ez volt az eddigi legnagyobb bejárás.

Megújul az ország egyik legfontosabb vízügyi létesítménye

2018.11.30

A Kötiviép 3,5 milliárdos beruházásban rekonstruálja a tiszalöki vízlépcsőt, mely biztosítja az Alföld főcsatornáinak vízellátását.

Az alacsony raktárpiaci kínálatot növeli a Weinberg vecsési munkája

2018.11.29

A jövő tavasszal elkészülő 13 ezer négyzetméteres csarnokban már megtartották a bokrétaünnepséget.