2024.10.24, Csütörtök

Keresés: 8

Így fog kinézni Ferihegy 5 év múlva

2019.01.15

Ugyan a végleges formatervek még nem látszanak, de a repülőtér vasútállomásának helyszíne és a hármas terminál tervezett alakja is kivehető a nyilvánosságra hozott grafikákon.

Új óvodát kap a fővárosi agglomeráció

2019.01.14

A fővárostól délre fekvő Szigetszentmiklós 1500 négyzetméteres új intézménye nettó 498 millió forintból készül el.

Közel 50 ezer négyzetméterrel bővülhetnek a Pest megyei vállalkozások

2019.01.14

A fejlesztés keretében telephelyépítés és bővítés is megvalósul, az idei évben induló pályázatok pedig az eszközbeszerzést és a csatorna-korszerűsítést is lehetővé teszik.

Így újítják fel Kisköre 130 éves Tisza-hídját

2019.01.11

Az A-Híd kivitelezésében megvalósuló projektben kihívást jelentenek a korróziós problémák és a szűkös vágányzári időszak. Emellett ahhoz is alkalmazkodni kellett, hogy a pályaszakaszt csak a két végén lehet megközelíteni.

Látványos videón mutatta be 2018-as évét a Grabarics

2019.01.11

A magasépítő cég olyan nagyszabású projekteken dolgozott, mint a thyssenkrupp új debreceni gyára vagy a Budán épülő Irgalmasrendi Kórház új épülete.

Ilyen lesz a felújított Vörösmarty és Podmaniczky tér

2019.01.11

A most elrajtolt fejlesztések augusztusban érnek véget: a Vörösmarty tér kőburkolatát lecserélik, az Arany János utcai metrómegálló környezetében pedig parkot alakítanak ki. A kivitelezésben a Penta is részt vesz.

Ivóvízfejlesztések: Békés került sorra

2019.01.10

A délkelet-magyarországi Körösnagyharsányban mintegy félmilliárd forintból végez el egy infrastrukturális beruházást a Sade és a Veolia.

Átfogó belvízcsatorna-fejlesztés indul a Dunától keletre

2019.01.09

Az Aqua-General és a KÖTIVIÉP’B kivitelezésében a Tisza vidékén számos helyen, valamint az Alsó-Duna völgyében is bővítik és modernizálják a víztározókat és a csatornákat.

Lego-járműveket adományozott a Szabadics

2019.01.09

A felajánlott játékok egy nagykanizsai általános iskolába kerülnek, ahol 540 gyerek fogja őket használni.

Nyíregyháza mellett teszi biztonságosabbá a 4-es főutat a Zemplénkő

2019.01.08

Egy eddig féloldalas forgalmi csomópontot teljes értékűvé alakítanak Újfehértó határában egy 184 millió forintos projektben, melynek során a főúttal párhuzamos szervízút is épül.

Felújítják Makovecz emblematikus épületét Sárospatakon

2019.01.08

A fejlesztés során lecserélik a veszélyes palatetőt, helyreállítják a falakat és padlókat, valamint korszerűsítik az energetikai rendszereket is.

Orvosi rendelővel és óvodával is gazdagodhatnak a falvak

2019.01.07

A februárban induló pályázat 75 milliárd forinttal támogatja az egyházi tulajdonú épületek felújítását, az önkormányzatok pedig bölcsődék, óvódák, orvoslakások építésére és orvosi eszközök beszerzésére is pályázhatnak.

Szökőkúttal születik újjá a füzéri vár

2019.01.07

A fejlesztés keretében létrehoznak többek közt egy papírmerítő műhelyet, gyümölcsaszaló és gyógynövényszárító helyiségeket is, valamint egy szökőkutat is kap az újonnan kiépülő virágoskert.

Új campust kap Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Tudományegyetem

2019.01.07

Az erdélyi magyar felsőoktatást mintegy 4,15 milliárd forintos állami támogatással fejlesztik.

Ipari épületből művészeti központ: stábunk az Eiffel Műhelyházba látogatott - videó

2019.01.06

A bokrétaünnepség alkalmából jártunk Kincses Péterrel az átalakuló fővárosi Eiffel Műhelyházban. A második világháború bombázását csodával határosan túlélő korábbi kőbányai mozdonyszerelő üzem most az Oparaház háttérintézményévé alakul át. A nagyszabású feladatot a Strabag végzi el a Leier termékeinek felhasználásával.

Az Épkar és a Fejér B.Á.L. építik az új belgyógyászati tömböt Székesfehérváron

2019.01.14

A több mint 300 férőhelyes kórházi épület 18 milliárd forintból jön létre a Modern Városok Program keretében.

Így teszik biztonságosabbá Nagykanizsa közlekedését

2019.01.14

A Szabadics Zrt. munkájával gyalogosátkelőket építenek ki, illetve járdákat modernizálnak és alakítanak ki a Zala megyei városban.

Saját fejlesztéssel jutott a Lexus szintjére ez a magyar építőipari cég

2019.01.12

Tíz évnyi verejtékes munka van a Spányi Partners Zrt. tanácsadó rendszere mögött, cserébe sikerült szintet ugraniuk a legnagyobb építőipari beruházások koordinálásában. Mi a titka a zökkenőmentes szervezésnek és kommunikációnak a gigaprojektekben? A választ Lengyel Balázs projektmenedzsertől kaptuk meg.

Tavaszra készül el az 1-es villamos új szakaszával a Colas Alterra és a Siemens

2019.01.11

A forgalom pedig nyáron indulhat meg a Fehérvári út és az Etele tér között.

Új terminál épül a Liszt Ferenc Repülőtéren

2019.01.11

A jelenleg is folyamatosan bővülő Ferihegyen 225 milliárd forintnyi új fejlesztést tervez az üzemeltető az elkövetkező öt évben.

Közel 3,5 kilométernyi csapadékcsatorna épül Pápán

2019.01.10

A beruházásnak köszönhetően megmenekül a belvíztől a belváros és Tapolcafői Vízbázis.

Megint megdöntötte növekedési rekordját a Mapei

2019.01.10

Lassul a magyar szakemberek kivándorlásának üteme és egyre többen költöznek haza, de ennél több kell a szakemberhiány enyhítésére.

Még az idén teljesen újjá varázsolják Szombathely legnagyobb sportparkját

2019.01.09

A több mint egymilliárd forintos projekt során helyi kivitelezők munkájában újulnak meg a sportpályák, zöldfelületek, játszóterek, valamint a patakpart is.

Termelőcsarnokokra cseréli honvédségi épületeit Szekszárd

2019.01.09

A fejlesztés keretében megújul a park teljes infrastruktúrája, ami magába foglalja új csarnokok építését, valamint a közvilágítás, a járdák és a belső úthálózat kiépítését is.

Törökszentmiklóson folytatódott az uszodaépítő program

2019.01.08

A létesítmény több mint 410 millió forintból valósult meg, aminek részeként kialakítottak egy közel 400 négyzetméteres, két méter mélységű nagymedencét is.

Hónapokon belül letehetik a Dél-Budai Centrumkórház alapkövét

2019.01.08

Az 1,2 millió ember sürgősségi ellátását biztosító létesítmény a magyar egészségügy történetének legnagyobb beruházása lesz.

A Hotel Silvanus lett a hónap és a régió legjobbja

2019.01.07

Január 20-ig még leadhatják mindent eldöntő szavazataikat, s az utolsó két adás után kiderül, melyik szálloda nyeri el Az Év Hotele címet.

Apró részleteiben is megújul a Festetics-kastély

2019.01.07

A rekonstrukció keretén belül közel 3000 négyzetméteren újul meg a homlokzat, valamint a belső tér egyes részeit is korhűen restaurálják.

Megújul Eger egyik fő közlekedési útvonala

2019.01.07

A Füzesabonyba vezető 2501-es út belterületi szakaszát teszi rendbe a HE-DO és a Penta.

A miskolci Selyemréti Strand megújulásával folytatódnak a fürdőfejlesztések

2019.01.06

Borsod megyeszékhelyén nem csupán a miskolctapolcai fürdő bővül ki, hanem a Selyemréti Strand is. A városközponthoz közelebb fekvő uszoda mintegy 1,3 milliárdos fejlesztését a Peka Bau végzi el.