2024.10.23, Szerda

Keresés: 8

A monarchia korát idézik a Grand Hotel megújuló szobái

2017.10.23

Az Ybl Miklós által tervezett, 144 éves szálloda mellett egy másik margitszigeti szállodáját is fejleszti a Danubius Hotels.

Mit hoz az útépítő szakmának a jövő?

2017.10.21

Idén először I. Magyar Közlekedési Konferencia (42. Útügyi Napok és 8. Nemzeti Közlekedési Napok) néven rendezték meg az utas szakma legnagyobb találkozóját október 18-tól 20-ig Egerben. A konferencia magába foglalja az út- és vasútépítés legfontosabb aktualitásait, ahol az útfelújítással és útpályaszerkezettel kapcsolatos szekciót vezetett a Duna Aszfalt innovációs főmérnöke. Az előadások során több téma is előkerült, melyek az egész ágazat számára meghatározó fontosságúak lehetnek, ezekről beszélgettünk Lehel Zoltánnal.

Márciusra elkészül a városligeti Vakok Kertje

2017.10.20

A körülbelül egy hektáros terület útjait, és építményeit újjáépítik, a rekonstrukciót várhatóan 2018 márciusában fejezik be a fővárosi parkban.

Óriási szennyvízberuházás indul a Dunántúlon

2017.10.20

Tizennyolc települést érintő, több mint 17 milliárd forintos fejlesztésre kötöttek szerződést a Colas Alterrával, az EuroAszfalttal, a Mészáros és Mészárossal, valamint a Swietelsky-vel.

Egyik legnagyobb gyárát hozta létre Tatabányán az amerikai világcég

2017.10.19

A 10,5 ezer négyzetméteres új üzemmel immár 700 embert foglalkoztat a városban a gyógyászati eszközöket gyártó BD.

Megoldja parkolási gondjait az ország legnagyobb kórháza

2017.10.19

A félmilliárd forintos beruházásban kétszintes parkolóházat épít a nyíregyházi kórház, amit később egy körforgalom is kiegészít.

Ilyen lett a romjaiból újjászületett pesthidegkúti kastély

2017.10.19

Az eső és a vandalizmus miatt rendkívül lepusztult a Klebelsberg-kastély, mára visszanyerte impozáns megjelenését, amit egy képriporttal örökítettünk meg.

A korábbi kivitelező lett az 50 milliárdos Tópark-projekt fejlesztője

2017.10.18

A Budapest közeli beruházásban összesen 350 lakás, 15 ezer négyzetméternyi iroda, szálloda, éttermek és óvodák jönnek létre, a területnek már megépültek a saját autópálya-lehajtói.

Már készülnek a Szeged-Debrecen gyorsforgalmi út építésére

2017.10.18

Az új dél-alföldi közlekedési folyosót két részre osztja az első közbeszerzése. A hódmezővásárhelyi szakaszán jelenleg is dolgoznak, mellyel a 45 ezer lakosú várost naponta 18 ezer áthaladó autótól fogják mentesíteni.

Hivatalosan is elrajtolt a komáromi Duna-híd építkezése

2017.10.17

A 600 méteres, ferdekábeles híd nettó 28 milliárd forintos szlovák-magyar beruházásban épül, 2019 telén indulhat meg rajta a forgalom.

Rekordot döntött augusztusban az építőipar

2017.10.17

A 36,8 százalékos növekedést a 240 milliárdos havi termelés eredményezte, ami messze a legmagasabb érték a közelmúltban.

Hétmilliárdból épül új szakrendelő a fővárosi II. kerületben

2017.10.16

A kerület történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése kezdődhet meg hamarosan, miután egy 7500 négyzetméteres integrált egészségügyi intézmény kialakításáról döntöttek.

Az utolsó simításokat végzi a ZÁÉV és a Swietelsky a Haladás Stadionon

2017.10.16

Már kitűzték a több mint 15 milliárd forintból felépült komplexum átadásának időpontját, a régió egyik legjelentősebb sportfejlesztése másfél év alatt valósult meg.

Jövő nyárra elkészül az M25 északi üteme

2017.10.16

A Colas, a HE-DO és a KM Építő Kft. túljutott a földmunkákon, s megkezdte az aszfaltozást, illetve egyes részeken már a burkolati jelek felfestését is.

Itt tart a zalai tesztpálya építése

2017.10.15

A körpályán, a kezelhetőségi pályán, valamint a féktesztek és az önvezető járművek zónájában is a terveknek megfelelően halad a Duna Aszfalt. A fotósunk kint járt a munkaterületen.

Új betonacél üzemmel reagált a Merkbau az ágazat növekedésére

2017.10.22

A kiskunhalasi gyár akár évi 8 ezer tonna betonacélt is előállíthat majd, s a cégcsoport jövőre számos újabb saját fejlesztést hajt végre az ország több pontján.

Nagyot fejlesztett egy hetvenéves magyar alkatrészgyártó cég

2017.10.20

Új alumíniumöntödét adott át Heves megyében a CSABAcast, a több mint 5 milliárd forintos zöldmezős beruházás 130 munkahelyet hoz létre.

Elkészült a Testnevelési Egyetem első épületével a ZÁÉV

2017.10.20

Európában egyedülálló oktatási színvonalat biztosít majd az intézménynek a most átadott Sport-táplálkozástudományi Központ.

Új épületet kap a dél-pesti Jahn Ferenc Kórház

2017.10.20

Összesen 30 milliárd forintot költenek az Egészséges Budapest Programban az intézményre: többek között új szakrendelőt, mozgásszervi-rehabilitációs részleget és hospice osztályt is kialakítanak.

Ezekben a boltokban kapható a Magyar Építők magazinja

2017.10.19

Az alábbi táblázatban kikeresheti, hogy a településén hol tudja beszerezni a legújabb számunkat.

Biogázt hasznosító iszapkezelés épül ki Egerben

2017.10.19

A heves megyei székhely és Dunavarsány szennyvízkezelését egy nettó 8,8 milliárdos beruházásban fejleszti az EuroAszfalt Kft., valamint Mészáros és Mészáros Kft.

Átfogó kép a hazai hídépítésről - megjelent a Magyar Építők újabb magazinja

2017.10.18

Miért rokonszakma az útépítés és a borászat? Hogyan váltja ki pár száz cseréppel a napelemeket egy magyar fejlesztés? Miért adták át síri csendben történelmünk egyik legnagyobb építőipari beruházását? Többek közt ezekre a kérdésekre is választ ad a Magyar Építők legújabb magazinja, mely ezúttal a hazai hídépítésekre fókuszál.

Átadták az ország egyik legnagyobb intermodális csomópontját

2017.10.18

Győr-Gönyű új kikötőjében öt hajóállás, négy ipari vasúti vágány és hajószervíz-állás is megtalálható, megépülésében az A-Híd, a Swietelsky és a Mészáros és Mészáros működtek együtt.

Kolbász témájú élményparkot építenek Békéscsabán

2017.10.18

Folytatódik a CsabaPark fejlesztése, felújítják a Trófea szállót, 5 kilométeres erdei sétautat és 3,5 kilométeres futópályát is építenek uniós támogatással.

59 üzletet szolgál ki új veszprémi logisztikai központjából a Penny Market

2017.10.17

Az üzletlánc 9 milliárd forintból alakított ki egy több mint 26 ezer négyzetméteres létesítményt, ahol 150 új munkahelyet teremtettek.

Húsz éves autópályarészt újít meg Heves megyében a HE-DO

2017.10.17

Az M3-as egy füzesabonyi szakasza a hónap végére teljes felületén felfrissül és megerősítésre kerül.

„Négy hidat csinálunk meg fejben, mielőtt egyet a valóságban”

2017.10.16

Az új komáromi Duna-híd kivitelezésénél a Hídépítő Zrt.-nek olyan feladatot kell megoldania, amire korábban nem volt példa Magyarországon. Az egyik legjelentősebb hazai közlekedési beruházásról a 2014-ben az Év Hidászának választott Orosz Károllyal beszélgettünk.

Tatabányán épített exportközpontot egy dán egészségügyi gyártó

2017.10.16

A 25 ezer négyzetméteres létesítményben több mint ötszázan fognak dolgozni.

Már a tervezési szerződésnél tart a Kalocsa-Paks Duna-híd

2017.10.16

Az új átkelő mellett összesen 21 kilométernyi 90 km/h-s haladási sebességű új utat is építenek.

Így ér el az M6-os a horvát határig

2017.10.14

Elkészülnek a 20 kilométeres szakasz engedélyeztetési tervei, a kivitelezés akár már 2018 első negyedévében elkezdődhet.