2024.10.23, Szerda

Keresés: 8

Több mint félezer iskolát megújító program indul

2017.08.28

A 81 milliárdos programban 436 intézményt felújítanak, 91 esetben bővítések történnek. Az érintett települések közül 292 hátrányos helyzetű járásban található.

Több mint 400 munkahelyet hoz a Nagykunságba egy indiai fejlesztés

2017.08.28

Két új gyárat épít Túrkevén az autóipari beszállító SMR. A 8 milliárd forintos beruházás jelentősen erősíti a cég magyarországi jelenlétét.

Jövőre LED-es közvilágításra válthat Budapest jelentős része

2017.08.25

A tervezett korszerűsítéssel évi 65 millió forintot lehet megtakarítani, a beruházás így legfeljebb 15 év alatt megtérül.

Huszadik születésnapjára megújul a makói Hagymaház

2017.08.25

Az októberig tartó felújítási munka legfontosabb részeként megújul az ikonikus épület tetőszerkezete és négy üvegtornya.

Megkezdődött a próbaaszfaltozás a zalaegerszegi tesztpályán

2017.08.25

A Duna Aszfalt kivitelezi az egész Európában egyedülálló projekt első részét, a gyorsítósávon is elkezdtek dolgozni.

Síri csendben adták át történelmünk egyik legjelentősebb építőipari beruházását

2017.08.24

Nyomós okunk van rá, hogy épített örökségünk egyik kincsének inkább ma ünnepeljük a szülinapját, 175 évvel az alapkőletétel után. Vajon hányan tudjuk, hogy a Lánchíd átadása előtti felrobbantását az építésvezető akadályozta meg? És azt, hogy elsőként 70 ezer ellenséges katona használta, még félkész állapotában?

Közép-Európa legnagyobb paradicsom-feldolgozó üzeme lett a kecskeméti

2017.08.24

A magyar őstermelőkre alapozó Univer 4,3 milliárdos beruházással duplázta meg kapacitását.

Kézilabdacsarnokkal egészül ki egy székesfehérvári iskola

2017.08.23

A félmilliárd forintos beruházás keretében létrejövő 1600 négyzetméteres épület a Széna téri iskolával kapcsolódik össze.

Újjáépítik a diósgyőri vár csonka tornyát

2017.08.23

Folytatódik a diósgyőri vár felújítása, a délnyugati csonka torony mellett a nyugati palotaszárnyat is helyreállítják. Miskolc célja az, hogy műemlék Közép-Európa egyik meghatározó turisztikai látványossága legyen.

Dán gyógyszeripari nagyberuházást adtak át Kőbányán

2017.08.22

A laborkomplexumban a Xellia termékeinek ellenőrzését végzik majd, ehhez 80 új munkatársait is felvesznek.

Új szárny oldja meg az érdi iskola férőhelyproblémáit

2017.08.22

A több mint 700 millió forintból felépülő épület gyalogoshíddal kapcsolódik össze a meglévővel, kivitelezését gödöllői cég végzi el.

Közösségi épülettel bővül a templom Lágymányos egyetemi negyedében

2017.08.21

A zöldtetős új szárny részben a föld alatt helyezkedik majd el.

Speciális gyermekotthonnal gazdagszik Békéscsaba

2017.08.21

A 20 gyermeknek férőhelyet biztosító létesítményt helyi cég építi fel zöldmezős beruházásban.

Óriási fejlődésnek néz elébe a Dunakanyar térsége

2017.08.21

Csaknem 70 milliárd forintnyi turisztikai beruházásról született kormányhatározat a területre vonatkozóan, melyeket 2030-ig kell megvalósítani.

Az utóbbi száz év legnagyobb beruházását adták át Erken

2017.08.19

A hevesi település tornacsarnokkal és iskolaépülettel gazdagodott, és az önkormányzati konyhát is megújították.

Piskóta alakú biztonságos körforgalmat adtak át Zöldmálon

2017.08.28

Budapest II. kerületében építették át a nagy forgalmú kereszteződést iskolakezdésre.

Elkezdődött Győr egyik legveszélyesebb kereszteződésének átépítése

2017.08.26

Az M1-es autópálya és a 83-as főút találkozásánál a forgalom mértéke már meghaladja az út kapacitását, ezért a Strabag a főúton négysávosra bővít és új csomópontok kialakítását végzi el.

2000 óta nem volt ekkora dömping a többlakásos lakásépítésben

2017.08.25

Az első félévben 184 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák, ezzel már elértük a tavalyi érték 80 százalékát.

Közel ötmilliárdot szánnak Pest megyében az egészségügyre

2017.08.25

Az uniós forrásokból kimaradó térség hazai támogatásból fejleszthet: házi-, iskola- és fogorvosi épületek újulhatnak meg, illetve épülhetnek.

Több száz munkagép között találkozik az építőipar Tökölön

2017.08.24

A ÉBSZ Építőgép Kiállításon a szakmai megbeszélés mellett a munkagépeket is kipróbálhatják a látogatók és tudásukat is összemérhetik öt kategóriában a Magyarország legjobb gépkezelője címért. A belépés ingyenes, előzetes online regisztrációhoz kötött.

Indul a kivitelezés a mosonmagyaróvári geotermikus erőműnél

2017.08.24

Közel 1 milliárd forintból jön létre a kitermelő kút, amely a város távfűtő rendszerét nagyrészt geotermikus üzeművé alakítja.

Kétszintes óvodával bővül a győri Audi Hungaria iskola

2017.08.24

Az évek óta folyamatosan bővített oktatási központ ezúttal egy hat csoportot befogadni képes óvodaépülettel gazdagszik.

Különleges konténerirodát emeltek a Váci úti óriásprojekt részeként

2017.08.23

A HB Reavis 136 ezer négyzetméteres irodaberuházásánál már most közparkot létesítettek, s a területen a leendő ügyfelek egy speciális rendezvény- és bemutatótermet is kaptak.

Zöld energiával működő gyárat építenek Tatán

2017.08.23

800 millió forintos beruházás keretében építtet új gyártóközpontot Tatán egy német vállalat, amelyet geotermikus és fotovoltaikus energiával üzemeltetnek majd.

A Colas Alterra újítja meg a közműveket Székesfehérvár belvárosában

2017.08.22

A csapadék- és szennyvízcsatornát, valamint a vízvezetékeket is érintő átépítés ütemterv szerint halad, a kivitelezés összköltsége 210 millió forint.

Két új naperőmű épül 6 millliárdos támogatással

2017.08.22

A projekteknek köszönhetően évente 42 ezer tonnával kevesebb üvegházhatást okozó gáz kerül Magyarországon a levegőbe.

Eger egészét érintő felújítássorozatot kivitelez a HE-DO és a Penta

2017.08.21

A város közlekedését nagyban elősegítő infrastruktúra fejlesztő projekt két üteméből az elsőt kezdi meg jövő hónapban a két cég.

Eredeti fotók alapján újul meg Tolna 333 védett épülete

2017.08.21

Eddig több mint 50 homlokzat készült el, s a felújítássorozat idén is folytatódik az értékvédelmi keretből, melyet a Szekszárd melletti település önkormányzata immár 12 éve folyamatosan biztosít.

Kétmilliárdos beruházással bővíti autóipari gyárát Nyíregyházán az Eissmann

2017.08.20

Mintegy 16 ezer négyzetméteres új gyártóegységet épít nyíregyházi üzeméhez a német Eissmann, kétszáz új alkalmazottat vesznek fel.

2019-ig 1500 kilométerrel hosszabbodhat a hazai kerékpárút hálózat

2017.08.18

A NIF júliusban 27 új szakaszra kötött tervezési szerződést, így soha nem látott mértékű turisztikai kerékpárút fejlesztés jön a következő két évben.