2026.06.12, Péntek

Keresés: tartó

Nyíregyházán és Herenden is új református templomot szenteltek fel

2020.09.14

A Tiszántúlon mintegy 700 millió forintból, a Dunántúlon 135 millió forintos fejlesztéssel kaptak új templomot a hívek.

Felkerült a bokréta Sopron látványos faszerkezetű, új uszodájának tetejére

2020.09.12

Elérte legmagasabb pontját az uszoda, melyet a WHB és a FÉSZ úgy épít meg, hogy nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas legyen.

Új úttal bővült az ország határmenti közlekedése

2020.09.11

A beruházás egyik fő célja Várbalog és Halbturn települések közötti közúti kapcsolat fejlesztése volt.

A világ egyik legmodernebb hadiüzeme épül meg Zalaegerszegen

2020.09.10

A 60 milliárd forint értékű beruházás keretében a gyártóüzemen túl egy tesztkörnyezetet is kialakítanak a Zalazone járműipari teszpályán.

A Kálvin térig ér majd a HÉV, az ötös metróhoz Duna-alagút építkezését tervezik

2020.09.09

A főváros közlekedésében minőségi váltást hozó beruházásokról tartottak sajtótájékoztatót a Budapest Fejlesztési Központ szervezésében. Három új megállót építenek a déli HÉV-vonalakon, teljesen megújulhat a szentendrei HÉV, és a kettő összeköttetésének terve is készül egy Duna alatt futó alagúttal az ötös metró távlati projektjében.

Megkezdődhet az egyetemi oktatás az elkészült fővárosi palotában

2020.09.08

A budapesti Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes átfogó, állagmegóvó felújítását a West Hungária Bau Kft., az Épkar Zrt. és a Build It Mérnökiroda Kft. alkotta konzorcium végezte.

Kívül-belül megújult a pesti belváros közel 300 éves temploma

2020.09.07

A templomi munkálatok során restaurálták a szobrokat, felújították a sekrestyét és kicserélték a padlóburkolatot is.

A digitális megoldások az útépítésben is egyre nagyobb szerephez jutnak

2020.09.07

A modern, digitális technológiák alkalmazásával, a korszerűsítéssel és a hatékonyság növelésével a fiatalok számára is vonzóbbá tehető az építőipar - erre helyezi a fókuszt a Duna Aszfalt.

Egyszerre profi a tervezésben és a kivitelezésben a Hónap Mérnöke

2020.09.05

A világon egyedülálló látszóbetonelemek kivitelezését irányította a Puskás Aréna építésénél, és számos nagy projektet vitt sikerre. Tizennégy év után mégis tovább lépett a szerkezetépítésből, és ifjúkori tervét megvalósítva az országban egyedülálló tervezői üzletágat épített fel a Bayer Constructnál. Interjú Iski Tamással, aki az építőipar mellett a makettek területén is letette a névjegyét.

Magyar építőipari gyártó támogatásával épül gyermekmentési pont

2020.09.02

A Masterplast szaktudásával és építőanyaggal segíti, hogy minél előbb, minél jobb minőségben felépüljön az állomás.

Felújított és kibővített iskolában kezdték a tanévet Nyírbogáton

2020.09.01

A Ke-Víz 21 munkájával az oktatási intézményben megújultak a tantermek és csoportszobák, továbbá nyelvi és társadalomtudományi labort, valamint új irodákat is kialakítottak.

19. századi villa állagmegóvása a Layher megoldásaival

2020.08.31

A projekt állványozási szempontból rendkívül jól bemutatja a különböző Layher termékcsoportok kombinációjának tökéletes alkalmazását.

Élményparkot épít a KÉSZ a Balatonnál

2020.08.29

Az egész évben nyitvatartó családi élménypark 596 fő befogadására lesz alkalmas.

Magyar cég gyártja, Európa legmodernebb üzemében, mi az?

2020.08.27

Hosszú távú védelem a szennyeződéssel szemben, hosszan tartó élénk szín, óriási forma - és színválaszték – többek közt ezt is tudja a Viastein. Mutatjuk, mi a megoldás, ha valaki igazán jó térkövet keres!

A Duna Aszfaltnál nem kérdés: a fiataloké a jövő!

2020.08.27

A Szíjj László tulajdonában álló Duna Group látta vendégül azon a három napos szabadegyetemen a hallgatókat, ahol a zalai tesztpálya, a tiszaugi M44-es híd és a Hódút innovációs laboratóriuma voltak a szakmai programok, és sör- és borkóstolókon ismerkedett meg egymással informálisabb keretek között a következő útépítő generáció.

Ön is szeretné a legjobbat kihozni építőipari feladataiból?

2020.09.14

Ha igen, akkor Önnek szól a Mapei Krónika legújabb, szeptemberi száma.

Új szakaszába lépett a jászberényi elkerülő út megvalósítása

2020.09.11

A Colas és a HE-DO kivitelezésében épülő 4,5 kilométer hosszú, 2x1 sávos útszakaszon egy új, négyágú körforgalmi csomópontot is kialakítanak.

MOL Campus: 15 nap alatt épít fel egy szintet a Market

2020.09.11

A MOL Magyarországon egyedülálló, 120 méter magas székházának építkezése már a hatodik szintnél jár, és számos új innovációt hozott Magyarországra.

Éjjel szállították a hatalmas tartóelemeket az épülő tatabányai sportcsarnokhoz

2020.09.10

A Weinberg’93 Kft. által gyártott tartószerkezeteket speciális kísérlettel és biztonsággal juttatták el Sárospatakról Tatabányára.

Fontos összekötő út újult meg Szolnok térségében

2020.09.09

A SWIETELSKY Magyarország munkájával 5,3 kilométer hosszú útszakasz újult meg Törökszentmiklós és Martfű között.

Közel 29 tonna Layher állványt használtak fel az aszódi kastély-felújításhoz

2020.09.07

Több Layher termékcsaládot felhasználva valósul meg a Podmaniczky-kastély állagvédelme.

Agrárberuházással gazdagodik Bács-Kiskun megye: új üzem épül

2020.09.07

A KÉSZ Csoport tagvállalatainak és stratégiai partnereinek együttműködésében, a MATECH Magyar Technológiai Kft. fővállalkozásával bővül a Pannon Növényolajgyártó Kft. jelenlegi gyára, ahol a kinyert nyersolajból finomított olajat állítanak majd elő.

Ez a magyar építőipari gyártó utolérte a nyugati szintet

2020.09.06

Sőt, a Market-csoport érdekeltségébe tartozó PREbeton a külföldi delegációk szerint felszereltségével már nyugaton is kiemelkedő minőséget képvisel. Az erdőteleki üzem termelését nemrég beindító vállalat vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.

Elérte legmagasabb pontját Zalaegerszeg új uszodája

2020.09.04

A ZÁÉV által kivitelezett projektben egy új fedett uszoda és egy tanuszoda is épül, de a városi strand is megújul.

Elkészült Budapest egyik legmodernebb irodaháza a Váci úton

2020.09.02

Átadták Budapest egyik legújabb irodaházát, a HB Reavis Construction generálkivitelezésében megvalósuló Agora komplexum Hub épületét.

Háromszintes mélygarázs épül a Városliget alatt

2020.08.31

A projektbe a Mapei számos terméket szállított.

Elindult a főváros legnagyobb campusfejlesztése a Testnevelési Egyetemen

2020.08.31

A ZÁÉV munkájával készül el az intézmény Csörsz utcai tömbjénél az 1500 fős multicsarnok 200 férőhelyes mélygarázzsal, az élő füves atlétika pálya, az NB1-es méretű futballpálya és két kültéri teniszpálya.

Az építőipari munkaerőhiány kiküszöbölését is segítik az ÉPI fejlesztései

2020.08.29

Az Épszerk-Pannónia Invest Kft. által gyártott építési elemeket már olyan nagyszabású projekteknél alkalmazták sikerrel, mint a Magyar Zene Háza, a Dózsa György úti mélygarázs vagy a Univerzum irodaház.

Először van víz az új szegedi Tiszavirág Sportuszoda nagymedencéjében

2020.08.27

A több mint 13 ezer négyzetméteres szabadidő- és sportközpontot a WHB és a Dél-Konstrukt építi fel.

Játszótérrel és fitneszpályával újult meg a tabáni szabadidőpark

2020.08.26

Megújult játszótéren, sportpályán és fitneszpályán is eltölthetik szabadidejüket a Tabánban élők.