2018.02.27
A makói épületet, mely kulturális központként funkcionál, 130 millió forintból varázsolta újjá egy hódmezővásárhelyi cég.
2018.02.26
A tíz kocsival üzemelő játék több mint 700 millió forintos beruházásban épülhet fel egy országos turisztikai fejlesztési programnak köszönhetően.
2018.02.23
Az M76-os kiépítése több szakaszban történik meg a megyeszékhely és az M7-es autópálya között, kapcsolódva a leendő M9-es gyorsforgalmi úthoz. Az út nyugati végén a Colas már elkezdte a munkákat, a keleti végén a Strabag a kivitelező.
2018.02.22
A mélyépítések értéke megduplázódott, a magasépítési szektorban 22 százalékos a növekvés. A lakásfejlesztések is felpörögtek, de az év végére óvatosabbá váltak a beruházók ezen a területen.
2018.02.22
A Rudolph Logistik hárommilliárd forintos beruházásssal háromszorozza meg logisztikai kapacitását a Komárom-Esztergom megyei városban 17 ezer négyzetméternyi csarnok felépítésével.
2018.02.21
Az építőipari cégek közel 70 százalékának nőtt az árbevétele a tavalyi évben, ugyanakkor 82 százalékuk küzd munkaerőhiánnyal.
2018.02.17
A piacot az Óbuda Építész Stúdió tervei alapján a Market kivitelezi, s az első ütemhez tartozó csarnoképület után jövőre az árusító pavilonok és a közösségi tér is létrejönnek.
2018.02.16
Átadták a Délút kivitelezésében megvalósuló 1,8 milliárd forintos projekt munkaterületét.
2018.02.14
Az ingatlanfejlesztő vállalat emellett az év tervezett kereskedelmi projektjének járó díjat is besöpörte az Agora Budapesttel.
2018.02.13
A Laterex által kivitelezett épületben szolgáltató és kereskedelmi egységek, valamint új lakások is létesülnek.
2018.02.13
A tizenegy új medence és az új strandépület mellett csúszdaparkot, hőszivattyúkat, napelemeket és napkollektorokat is kap az intézmény, melynek napi kapacitása 1500 vendégre bővül.
2018.02.12
A helyi vállalat emellett a park túloldalán épülő Pangea Szállodát is átadja júniusban.
2018.02.09
A félmilliárd forintos beruházásnak köszönhetően hazánk legnagyobb kezdő sípályája nyílt meg.
2018.02.09
Az Újvárosban található szegregátum többek közt közösségi épületet, parkolókat és kosárpályát is kap; útjai, járdái, közvilágítása és zöldfelületei is megújulnak.
2018.02.08
Lebontják az elhagyatott Hotel Olimpiát, hogy a helyén park épülhessen, a projekt emellett új közlekedésfejlesztéseknek is teret biztosít.
2018.02.26
A napi kétezres kapacitású félautomata létesítmény elsősorban Komárom-Esztergom megyei húsboltokat lát el friss áruval.
2018.02.23
A Strabag még idén átadja a három nagy múzeum gyűjteményét befogadó, közel 30 ezer négyzetméteres restaurálási központot.
2018.02.22
A Duna Aszfalt megkezdte az előkészítést a Kondoros-Békéscsaba szakaszon, míg Tiszakürt és Kondoros között már közel 6 kilométeren elkészült az aszfaltozás és a Körös híd gerendái is a helyükön vannak. Ha jön a jó idő, mindenütt folytatódhat a jelentős munka.
2018.02.22
Olyan szereplőkre, akik hajlandók új dolgokat kipróbálni! Többek közt ilyen üzenetekkel érkeznek hazánkba az IDEA Konferencia nemzetközi sztármérnökei, akiket egy cikksorozatban igyekszünk bemutatni.
2018.02.21
Az 5100 férőhelyes új arénát beforgatták, lelátói közelebb jöttek a pályához, mellette két új sétány is létrejön, javulnak a parkolási lehetőségek.
2018.02.20
A REHAU-Automotive újhartyáni és győri, több mint 46 milliárd forintos bővítését a hazai autóipar robbanásszerű fejlődése indokolta.
2018.02.16
A Budai Irgalmasrendi Kórházban egy Családi Központ is épül, eredeti műemléképülete pedig teljes felújítást kap.
2018.02.16
Az aláírásgyűjtéssel kezdeményezett projektben kulturális és közösségi rendezvények megtartására is alkalmas tér születik.
2018.02.14
700 méternyi új utat, villamospályát és két jelzőlámpás csomópontot is kiépítenek az Operaház új műhelyháza közelében.
2018.02.13
A Duna Aszfalt és a Hazai Építőgép Társulás a 2008-ban átadott 710-es út fontos szakaszát kivitelezi, mely jelentősen enyhíti majd a dugókat.
2018.02.13
A főváros egyetlen jódos, brómos gyógyfürdőjének helyreállítása az országszerte jellemző jódhiány, illetve a különböző gyógyhatások miatt is fontos beruházás.
2018.02.10
Nemzetközi léptékű, kifejezetten a mérnökökre fókuszáló konferencia nagyon régen nem volt Magyarországon. Ezt a hiányt oldja fel a kecskeméti IDEA Konferencia, melynek szakmai főszervezője azt is elárulta, miért számít már az első napon parázs vitára.
2018.02.09
A Colas és a Délút által épített hódmezővásárhelyi elkerülőn március végén már közlekedhetnek az autósok, amennyiben a híd sikeresen vizsgázik a próbaterhelésen.
2018.02.08
A március 8-án kezdődő IDEA 2018 Konferencia megkapta az országos mérnök továbbképzési rangot.
2018.02.08
A Heves megyei város piaca, számos közterülete és középülete is megújul egy több mint féllmilliárd forintos fejlesztés során.