2018.05.15
Nyolcvan kiszolgálóépület jön létre a paksi atomerőmű-beruházás felvonulási területén, 8-9 év múlva adhatják át az új blokkokat.
2018.05.14
Az eklektikus stílusú műemlék, melynek kertjében barokk sírkert található, 1,2 milliárd forintból újul meg a Modern Városok Programban.
2018.05.14
2018-ban Békésben 55 kilométeren kezdi meg a munkálatokat a Duna Aszfalt, a Hódút és a Swietelsky, Somogyban pedig a Strabag és a Soltút is dolgozik az útrekonstrukción.
2018.05.13
Ilyen szerkezetű híd hazánkban még nincs, életnagyságú modellen tesztelték az átjárhatóságát. Az ívtartója legyártásához szükséges pontosságot Európában csak egy üzemben tudják biztosítani.
2018.05.11
Hosszú évek lemaradását tudja pótolni az újításoknak köszönhetően a MAÚT, melynek közgyűlésén Lehel Zoltán kitartó társadalmi szerepvállalását Vásárhelyi-díjjal jutalmazták.
2018.05.11
A 2010-ben hat nap alatt felépített átkelő teljesen új útburkolatot kapott. A 15 méter hosszú, felújított átkelő teherbírása 20 tonna.
2018.05.11
A magyar tulajdonú Halker az év végére már közel félezer embert foglalkoztat, az új üzemét vizenyős területen kell kiviteleznie a Profi Generálnak.
2018.05.10
Összesen 72 kilométeren fejlesztenek, további 3,8 milliárdból körforgalmak és kerékpárutak épülnek.
2018.05.10
A Budapest-Pécs vonal 26 kilométeres szakaszán épül ki a vonatbefolyásoló rendszer, ami a szolgáltatás minőségét is javítja.
2018.05.10
Az idei éve első negyede 2010 óta a legerősebb évkezdetnek számít.
2018.05.09
Több mint 60 milliárd forintos beruházással 2021-re épülhet fel a Szentendrei út új, modern bevásárlóközpontja, egy német cég fejlesztésében.
2018.05.09
Több, mint 30 ezer négyzetméternyi új raktárközponttal bővítik Közép-Magyarország ipari infrastruktúráját, egy 3800 négyzetméteres csarnok már épül.
2018.05.08
Közel 10 ezer négyzetméternyi új térburkolatot alakítanak ki, illetve játszóteret, kutyafuttatót és szabadtéri színpadot is kapnak a főváros lakói.
2018.05.08
A Nógrád megyei város északi Beszterce-lakótelepének központját a helyiek megkérdezése után tervezték újra, a kivitelező már át is vette a munkaterületet.
2018.05.08
A következő két évben uniós támogatásból felépítenek egy új buszpályaudvart, emellett kerékpárúttal kötik össze a lakókat a város nagy foglalkoztatóival.
2018.05.14
Javarészt szocialista stílusú épületből varázsolt modern egyetemi táncművészeti központot a Laterex. A projekt hátterét Polgár Sándor, a cég termelési igazgatója mutatta be egy interjúban.
2018.05.14
Az elsőként kiírt pályázaton öt szempont alapján értékelték a hidakat, ebben az évben a Dunán épült hidak versenyeztek.
2018.05.14
Az útjait 13,9 ezer méteren, a járdákat 12 ezer négyzetméteren fejleszti a megyei jogú város.
2018.05.12
Az úthálózat, a rendezvényterek és a vizesblokkok is megújulnak a Körös-torokban, ahol látogatóközpont is várja majd az oda érkezőket.
2018.05.11
A Sebestény körúti átkelő felújítása egy 2,6 milliárd forintos befektetéssorozat része, melyben többek között 2 kilométerrel meghosszabbítják a körutat is.
2018.05.11
Az új szerződések volumene némileg csökkent, ugyanakkor a szerződésállományok még mindig jelentősen nagyobbak az egy évvel korábbinál. A Market vezére szerint az ágazatban most minden adott az eszközpark korszerűsítéséhez és a kapacitások koncentrációjához.
2018.05.10
A XVI. kerületi Csömöri úton többek között az útszerkezet, a parkolók és a közvilágítás is megújulnak, az egyik oldalon pedig buszsáv létesül.
2018.05.10
Előrébb hozzák a harmadik terminál megépítését, miután két éve kétszámjegyű a bővülés az utasforgalomban.
2018.05.10
A tavaly 242 milliárd forintos árbevételig jutott tiszaújvárosi gyárban az egészségügyi technológiai üzletág lépett egyet előre.
2018.05.09
Most 20 kilométernyi út rekonstrukciójára kerül sor Tolnában EU-s forrásból, a Soltút és az Euroaszfalt már több szakaszon is átvette a munkaterületet.
2018.05.09
A Poli-Farbe terméke elektromos áram segítségével lesz képes hőt termelni, hat négyzetméternyi felület egy 60-70 négyzetméteres területű otthont fűt fel.
2018.05.09
Az ipari parkot bővítő épület a helyi cégeket szolgálja ki, ugyanakkor múzeumi raktár is létesül benne.
2018.05.08
Energetikai korszerűsítést végeznek többek között a III. Béla Gimnázium épületén, a projekteket minden esetben uniós támogatásból fedezik.
2018.05.08
A Csíksomlyó-Mariazell zarándokút egyik központjává válik Zalaegerszeg egy átfogó vallásturisztikai fejlesztéssel.
2018.05.07
Augusztus végéig közel 20 kilométeren fejezi be a munkálatokat a helyi mélyépítő cég.