2025.05.07, Szerda

Korábbi cikkeink

Jól halad a Hódút, Ke-Víz, Zemplénkő alkotta konzorcium a 471-esen

2016.10.20

Burkolaterősítés és szélesítés szünteti meg a hajdú-bihari halálút veszélyeit Hajdúsámson és a megyehatár között.

Kiírták a közbeszerzéseket az Operaház felújítására

2016.10.19

A közönségforgalmi és üzemi területek felújítása lesz az egyik kivitelező feladata, míg a másik felhívás a színpadtechnológia megújítására vonatkozik.

Két év alatt 237 kormányhivatali épület kap energetikai felújítást

2016.10.19

A 20 milliárdos programban nyílászárókat, kazánokat és fényforrásokat cserélnek, illetve napelemeket helyeznek fel uniós forrásokból.

Elkészült a magyar dzsúdó új központja

2016.10.18

A 1200 férőhelyes ceglédi csarnok nemzetközi versenyekre is alkalmas, kiszolgálja a régió cselgáncsosait és a helyi iskolákat is.

19 mélykutat kellett fúrnia a Marketnek a Telekom-székház építésénél

2016.10.18

Magyarország jelenlegi legnagyobb épületfejlesztésében már az alaplemez és a szerkezet készítése zajlik.

Felújítják a Vasarely-múzeumnak otthont adó Zichy-kastélyt

2016.10.18

A Szépművészeti Múzeum óbudai épülete többek közt homlokzatfelújítást és épületvillamosság rekonstrukciót kap.

A Penta Industry újítja fel a Bibó-kollégiumot

2016.10.17

Az ELTE fejlesztési projektjében a kollégium új lakószintet és épületszárnyat kap.

7 milliárd forint jut az új belgyógyászati tömb építésére Székesfehérváron

2016.10.17

A Modern városok program keretében 11 ezer négyzetméterrel bővül a Fejér Megyei Szent György Oktató Kórház, ennek érdekében már a költségvetési forrás is rendelkezésre áll.

Elkészült Siófok új szennyvíztelepével az Euroaszfalt és a Colas

2016.10.17

Immár valamennyi létesítményt bekapcsolták a rendszerbe a tíz település szennyvízelhelyezési problémáját megoldó telepen, amely saját magának termeli meg a szükséges energiát.

Ötmilliárdos keretszerződés született Rákosmente mélyépítő beruházásaira

2016.10.16

A Duna Aszfalt, a Penta és a Swietelsky nyerte el a többek közt út-, járda- és bicikliútépítést, útfelújítást, közműépítést tartalmazó közbeszerzést.

Elkerülő út épül Dunakeszi tehermentesítésére

2016.10.15

Az új útvonal a 2-es utat a Dunakeszi és Göd közötti területről indulva köti össze a négysávosodó M2-es gyorsforgalmi úttal. Gödön ezzel egyidőben 2 milliárdos infrastruktúra-fejlesztés kezdődik.

Öt szakaszon újult meg Borsodban a 3-as főút

2016.10.15

Összesen 3,4 kilométernyi útszakasz felújítása készült el Mezőkövesd és Bükkábrány környékén.

Cargo City: új légiáru-központ épül Ferihegyen

2016.10.15

Az utasforgalomhoz hasonlóan a légi teherforgalom is dinamikusan nő, így a szálloda-, parkoló-, vasútfejlesztés és csarnoképítés mellett újabb beruházás indul a Liszt Ferenc Reptéren.

8 ezer négyzetméternyi új irodával bővül a Graphisoft Park

2016.10.14

A Budapest III. kerületében található Graphisoft Park bérelhető irodáinak nagymértékű bővítésébe vágott bele, elsősorban az SAP terjeszkedése miatt.

Így nézne ki a Hősök tere stadion és a Kossuth téri íjászközpont

2016.10.14

Budapest történelmi helyszíneire épülnének az olimpia versenyhelyszínei, a magyar rendezés egyedülállóan gyors elérhetőségeket biztosítana a tervek szerint.

A Duna Aszfalt építi a kecskeméti elkerülő út befejező szakaszát

2016.10.19

Teljessé válik az M5-ösről érkező forgalmat a 44-esre átvezető 445-ös elkerülő út.

Európában egyedülálló sátor épült a Margitszigeten

2016.10.19

A Széchy-uszodában átadott beruházással az első fedett magyar műugró létesítmény jött létre, ami kulcsfontosságú a sportág jövője szempontjából.

A ZÁÉV kivitelezi a Nemzeti Táncszínház új otthonát

2016.10.19

Az átépülő Millenáris Teátrum új előcsarnokot és kamaratermet kap, koncerteket, konferenciákat, divatbemutatókat is tud majd fogadni.

Ezek a cégek végzik el a 70 milliárdos regionális fejlesztéseket

2016.10.18

A Nemzeti Fejlesztési Programiroda (NFP) kihirdette a hat országos régióban négy évre szóló víz- és hulladékgazdálkodási közbeszerzések győzteseit.

„A közlekedésfejlesztés az ország gazdasági motorja”

2016.10.18

A bérproblémák megoldását helyezte középpontba a Nemzeti Közlekedési Napok megnyitóján Tasó László államtitkár. Ennek egyik lépéseként a közútkezelőnél bérfejlesztést hajtanak végre.

Kiderült, ki tervezi a szegedi versenyuszodát

2016.10.18

A 13 ezer négyzetméteres komplexumban öt medence épül, ezer férőhelyes lelátóval, wellness részleggel, edzőtermekkel.

Újabb többmilliárdos építőipari beruházást jelentett be a Futureal

2016.10.17

A fővárosi Váci úton 20 ezer négyzetméternyi irodaterület jön létre a most épülő Advance Towerben.

Javult az építőipar teljesítménye

2016.10.17

A második idei legmagasabb havi értéket érte el az iparág augusztusban, ez éves szinten mérséklődő a visszaesést, havi szinten enyhe növekedést hozott.

Új egészségházat és kerékpárutat kap Kiskundorozsma

2016.10.17

A 2,5 milliárdos fejlesztésben óvoda- és iskolafelújítás is megvalósul, emellett csapadék-elvezető rendszer épül.

A Délút és a Colas építi a hódmezővásárhelyi elkerülőt

2016.10.15

A várost északról elkerülő tehermenetesítő út két sávon épül, de bővíthető lesz négysávosra, naponta 18 ezer autótól kíméli meg a települést a keleti elkerülővel kiegészülve. 2018 után a kormány négysávos utat tervez Szeged és Debrecen összekötésére.

Teljes rekonstrukción esik át Kaposvár 105 éves színháza

2016.10.15

Novemberben kezdődik a kaposvári Csiky Gergely Színház két évig tartó, 9 milliárd forintos felújítása és bővítése.

500 négyzetméteres szerszámgyár épült fel Ajkán

2016.10.15

Pénteken átadták a Csaba Tool Kft. szerszámgyártó üzemét. Az ajkai, zöldmezős beruházás 900 millió forintból, 267,5 millió forint európai uniós támogatással valósult meg.

ÉVOSZ: másfélszeres bér kell a jó szakmunkások hazatéréséhez

2016.10.14

Országszerte 16 ezer lakás építését készítették elő Koji László összegzése szerint.

Új iskolával oldja meg Budakalász a helyhiányt

2016.10.14

Megállapodás zárta a jogi vitát az állammal, így 2 milliárd forintból fejlődhet Budakalász, új iskola váltja ki a konténertantermeket.

Novembertől visszatérhet a felújított Szusza Ferenc Stadionba az UTE

2016.10.14

A tavasszal kezdődött, 600 millió forintos felújítás a végéhez közeledik. A labdarúgó stadion épületei új homlokzatot kapnak, emellett megújult VIP-terasz és sajtórész is várja majd a mérkőzésekre látogatókat.