2024.05.10, Péntek

Korábbi cikkeink

Ez a 13 cég végzi az 51 milliárdos felújítást a magyar utakon

2016.02.01

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által útjavításokra kiírt meghívásos közbeszerzést 13 cég nyerte, összesen nettó 51,9 milliárd forint értékű beruházásokat hajthatnak végre Magyarország hat régiójában.

Jól halad a Westbau a CBA nagybani piacával

2016.02.01

A kivitelező West Hungária Bau Kft. elkészült a 12 ezer négyzetméteres csarnoképülettel a CBA 9 milliárdos beruházással épülő országos logisztikai központjában.

Somogy 61 milliárdot kap fejlesztésre

2016.01.30

A Kaposvárnak juttatott 17,5 milliárd forinttal együtt összesen 61 milliárdos keret áll rendelkezésre Somogy megyében településfejlesztésre a mostani uniós pénzügyi ciklusban. A TOP keretében érkező forrásokat szociális intézmények, bölcsődék, óvodák felújítására, ipartelepek, ipari parkok kialakítására, munkahelyteremtésre lehet felhasználni. Az első beruházások már 2016 utolsó negyedévében megkezdődhetnek, és a tervek szerint 2017 nyaráig az összes pályázat megjelenik.

A MÁÉSZ áfavisszaigényléssel támogatná az energetikai felújításokat

2016.01.29

Az otthontámogatásra bevezetett áfacsökkentés és áfavisszaigénylés kiterjesztését javasolja a kormánynak a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség. Az előbbinek az időtartamát tolnák ki, míg utóbbit a lakásépítés mellett bevezetnék az energetikai felújításra is. A szövetség elnöke szerint a felújításoknál jelenleg nagyon sok a feketemunka és a feketén, Szlovákiából vagy máshonnan „áfátlanítva” behozott termék – derül ki a Magyar Idők cikkéből.

Majdnem teljesen kész az úszópalota tetőszerkezete

2016.01.28

Megfelelő ütemben halad a 2017-es budapesti vb fő helyszíne, a Dagály Úszóaréna építése, ennek megfelelően a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) vezetői elégedettek voltak az aréna bejárásakor. A hatemeletesre tervezett komplexumhoz tartozó védőgát elkészült, a vasbetonszerkezetnél és a hatalmas tetőszerkezetnél is közel jár a befejezéshez a Market Építő Zrt.

Évi 1200 kilométer útfelújítással érhetjük utol magunkat

2016.01.28

A korábban bejelentett ötéves 400 milliárdos közútfejlesztés hazai forrásokra támaszkodva igyekszik megállítani a vagyonvesztést. A burkolat mellett a vízelvezetés, a burkolati jelek és a buszmegállók is megújulnak, ugyanakkor 400 km új utat is tervez a kormány az elkövetkező 3,5-4 évre.

Creaton: szolnoki és budapesti épület 2015 legjobba

2016.01.27

A közel kétmillió forint összdíjazású pályázaton kerámia tetőcseréppel, illetve Equiton szálcement homlokzatburkolattal kivitelezett épületek versenyeztek.

Ezért nem mindegy, hogyan dübelez a kivitelező

2016.01.27

A Korányi tüdőgondozó épületének felújítása évente 6,5 millió forintot és 112 tonna széndioxidkibocsájtást takarít meg. A szigetelőanyagokat gyártó Knauf Insulation részletesen leírja a beruházásnál a hőveszteség megszüntetését, ugyanakkor azt is kifejtik, hogyan ronthatják le a rossz minőségű dübelek a legjobb szigetelést is.

Felminősítést kapott a magyar gazdaság

2016.01.26

A világ egyik legnagyobb hitelbiztosítójaként számon tartott Coface az eddigi B helyett A4-es kategóriába helyezte Magyarországot - értesült a Tőzsdefórum. Az indoklásban többek közt a tartós gazdasági növekedés, a növekvő foglalkoztatottság és belső fogyasztás, illetve a lakossági svájci frank-hitelek kivezetése is szerepel.

Hatezer lakosú kertváros vízhálózata újul meg Pécsen

2016.01.26

Tizennégy utcában tízezer méter csőhálózatot cserélnek ki a több mint félmilliárdos beruházásban Baranya megye székhelyén. A város négy év alatt 4,5 milliárd, idén egymilliárd forintot költ a vízközmű-vagyon felújítására.

Magyar cégeké lett egy 7 milliárdos beruházás Mongóliában

2016.01.25

A mongol-magyar tárgyalásokon összesen 40 millió dollárról született megállapodás, ennek részeként magyar cégek újítják fel az ázsiai ország egyik legnagyobb biokombinátját. A két főváros vízművei között is megállapodás született, ami által a Fővárosi Vízműveké lehet az ulánbátori vízvezeték- és szennyvízvezeték-rendszer működtetése.

Szegeden 70 év után épül újra vasúti híd a Tiszán

2016.01.25

A város által hosszú évek óta tervezett vasúti és közúti híd a modern városok program részeként valósulhat meg mintegy 40 milliárd forintból. A Szegeden 1945 óta hiányzó vasúti hídhoz vasútfejlesztés is társul, továbbá Újszegeden új vasúti megálló létesül P+R parkolóval. A híd ugyanakkor a városi körutat is teljessé teszi.

Háborúból együttműködés, avagy mi köze a telekocsinak az építőiparhoz?

2016.01.24

Kevesebb kidobott pénzzel, hogyan épülhetnek jobb családi házak Magyarországon? Erre adott válaszként vágott bele Bodnár György egy kétpólusú építő(ipari) közösség megalkotásába. A kezdeményezésnek mára 9 ezer tagja van, és csütörtökön a második konferenciája zajlott le a közel száz résztvevővel. Minek ide közösség, és hogyan lehet vele előre lépni? A kérdéseinket még a konferencia előtt tettük fel a főszervezőnek.

Bontott focistadionból épül az első hazai amerikaifoci-stadion

2016.01.22

Áprilisban rendezhetnek először szabványos pályán magyar bajnokit amerikaifociban, miután a tervek szerint halad a 200 millió forintos székesfehérvári beruházás. Az 5500 férőhelyes új aréna több száz betonelemet és széket kap a bontás alatt álló helyi focistadionból.

Közel 600 milliós kapacitásbővítés a bicskei öntvénygyártónál

2016.01.22

A magyar tulajdonú Magyarmet Kft. 592 milliós fejlesztéssel növelte gyártási kapacitását és technológiai színvonalát. A beruházással 35 munkahely jön létre, megújul egy eddig használaton kívüli üzemcsarnok, és megindul a BMW számára egy bonyolult geometriájú alkatrész beszállítása.

Új irodaépületek: még fel sem épült, már elkelt

2016.02.01

A hatalmas kereslet miatt alig maradt üres iroda, az idén felépülő 100 ezer négyzetméternyi irodaépületnek pedig több mint a fele elővételben elkelt. Az új ipari ingatlanok súlypontja eközben vidékre helyeződik, jelentős dunántúli központok alakultak ki, 200 ezer négyzetméternyi ipari ingatlan van építés alatt Gyöngyösön és Kecskeméten – derül ki a CBRE elemzéséből.

Építési telket mielőbb, új lakást minél később érdemes venni

2016.01.31

Az ingatlan.com havi szinten jelentős, 6 százalékos drágulásról számolt be az új lakásoknál 2016 első hónapjában.

A 3h nyerte a művészeti egyetem tervpályázatát

2016.01.29

Az 5700 négyzetméteres technológiai park megépülése mellett három új épülettel és két műemléki rekonstrukcióval fejlesztik a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet (MOME).

41 milliárdos keret nyílt turisztikai fejlesztésre

2016.01.29

A helyi épített és természeti örökség fejlesztésére, turisztikai hasznosítására jelent meg pályázati felhívás. Többek közt a kisvasutak és fürdőhelyek infrastruktúrájának fejlesztése, kerékpáros vízi és horgászturizmus fejlesztése, turistafogadó terek kialakítása is támogatott tevékenység.

A telek már megvan az új pécsi vásárcsarnokhoz

2016.01.28

A mintegy 3000-3500 méteres csarnokot a régi mellé tervezik, melynek elrendezése ma már nem gazdaságos. A helyén köztér épülhet, a projekthez további közterületfejlesztés kapcsolódik.

Tizenhárom éves szünet után befejezik a ZTE új arénáját

2016.01.28

A kivitelező ZÁÉV Zrt. csütörtökön elkezdi, és várhatóan decemberben fejezi be az 1,25 milliárdos beruházást. 11 200 férőhelyes nemzetközi szintű stadion épül.

Teljesen megújul Hódmezővásárhely uszodája a nyári Eb-re

2016.01.27

Felújított versenymedencével, bemelegítő medencével és épülettel, valamint új öltözőkkel, edzőteremmel várja a nyári ifjúsági úszó Eb mezőnyét a hódmezővásárhelyi sportuszoda.

Tavaly hétmilliárd forintot költöttek a legrosszabb magyar utakra

2016.01.26

Az elmúlt évben országszerte 17 szakaszon több mint 80 kilométeren újultak meg mellékutak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában.

Év végén indul be a 20 milliárdos gigavágóhíd

2016.01.26

Már telepíti a technológiát a kivitelező Market Építő Zrt. a mintegy 20 milliárd forintból megépülő mohácsi vágóhídra, ahol szeptemberben indulhat a próbaüzem, az év végén pedig a termelés.

„Kecskeméti álom” - Össztűz zúdult az épülő Kecskeméti Egyetemre

2016.01.25

Még távolról sem mondható, hogy az új (Pallas Athéné) „Kecskeméti Egyetem” színrelépési szándékát befogadó környezet veszi körül.

Három beruházással indítja az évet a Market Építő

2016.01.25

Egy nagyívű telephelybővítésről, egy BMW-MINI kiállító szalon és egy nyílászáró üzem építéséről adott hírt a magyar tulajdonú magasépítő cég honlapja. A munkálatok Pásztón, Budapesten és Pákozdon indulnak meg.

Martonvásár 600 milliós sportcsarnokot kap

2016.01.25

Egy TAO-pályázat keretében, 600 millió forintból épül kézilabdacsarnok Martonvásáron. A létesítmény 250 fős lelátót kap, a helyi sportklubok igényei mellett félezer gyereknek ad helyszínt a mindennapos testneveléshez.

103 milliárdos lesz a keret a lakóépületek energetikai felújítására

2016.01.23

Várhatóan augusztustól nyílik meg a családi házak komplex energetikai korszerűsítésére szánt pályázati keret. A kormány a KEHOP-ot úgy módosítja, hogy a magánszemélyek ingatlanjainak a korszerűsítésére is legyen államilag támogatott konstrukció. Az ehhez szükséges forrást a GINOP adja, amiben 103,19 millió forintot szánnak a lakóépületekre.

A kormány bevonja a szakmát az új építési szabályozásba

2016.01.22

A miniszterelnökséget vezető miniszter hét fontos változásról számolt be a CSOK-nál, és február elejére szabályozó kormányrendeleteket ígért. Az NGM ugyanakkor sajtótájékoztatóval és egy összefoglalóval próbálta segíteni a CSOK-os információözön értelmezését.

Az Opten biztos benne, hogy beindul az építőipar

2016.01.22

A szigorú szabályozás javította az adófegyelmet, és visszaszorította a cégek szándékos bedöntést az építőiparban – derül ki az Opten elemzéséből. A cégek száma negatív rekordot döntve csökkent 2015-ben, ugyanakkor az adósságok miatti felszámolási eljárások aránya felére mérséklődött 2012-höz képest.