2016.12.13
Kivitelezőre talált az egykori zugligeti lóvasút végállomás, melynek rekonstrukciójára közel 1 milliárd forintot fordít a kormány.
2016.12.13
A templomtér eredeti állapotába kerül helyreállításra a pesti belvárosban álló 143 éves épületben.
2016.12.13
Többek közt a Városligetben, a Margitszigeten, a Dagály mellett és Balatonfüreden is indulnak beruházások.
2016.12.12
Építőipari vállalat vezetője nyert gazdasági díjat Borsodban. A sárospataki Weinberg nagyot lépett, forgalma idén megközelítette a 14 milliárd forintot.
2016.12.12
A fődíjakat a Pécs mellé tervezett Csontváry Múzeum és a Debrecen-Józsán megépült Szent György templom tervezői vehették át.
2016.12.12
Az Öregtemplom alapjait rendbe tevő beruházást a Westbau kivitelezte, a közel ötmilliárdos felújítási programnak nyolc további részprojektje van.
2016.12.10
A MÁV a közel 24 kilométeres vonalszakaszt 9,7 milliárd forintból korszerűsítette, így a pályán visszaáll az eredetileg engedélyezett, óránkénti 100 kilométeres sebesség.
2016.12.09
A mély- és a magasépítészet, a kormányzat és a sajtó képviselője is elismerést kapott az építőiparért végzett munkájáért. Az ÉVOSZ évzáróján az ágazat problémái mellett a várható iparági fordulatról is szó esett.
2016.12.09
A 10 milliárd forintos informatikai beruházás segítségével feltárhatóvá válnak a kormányzati adathalmazban rejlő összefüggések. A központ emellett piaci megrendeléseket is kiszolgál majd.
2016.12.09
A LafargeHolcim Awards a fenntartható építészet legjelentősebb világversenye. A szakemberek legkiemelkedőbb projektjeit keresi, valamint a Jövő Generációjának újító ötleteit, amelyek a fenntartható építési megoldásokat az építészeti kiválósággal ötvözik.
2016.12.09
A Budapest II. kerületében található központban 400 idős ember ellátása történhet ezután kedvezőbb körülmények között.
2016.12.08
A Duna Aszfalt kivitelezésében épülő szakasz mellett az M5-ös két oldalán egy-egy pihenő is létesül a Ladánybene úti felüljáró térségében.
2016.12.08
A Hódút és a Ke-Víz kivitelezésében a Mezőtúrt Tiszaföldvárral összekötő út erősen leromlott szakasza újult meg.
2016.12.08
Az A-HÍD is részt vesz a Pest megyei projekt kivitelezésében: a cég az MVM OVIT Zrt. alvállalkozójaként a Szigetcsép külterületére tervezett 400/120kV-os transzformátor alállomás építészeti munkarészeit végzi.
2016.12.07
A Debrecent és Nyíregyházát összekötő útvonal a hajdúsági város központjától Bocskaikertig új burkolatot kapott.
2016.12.13
A hazai lakosság 41 százaléka végzett az elmúlt 5 évben energiahatékonysági beruházást, és negyedük tervezi azt a következő 5 évben - többek között ez derült ki a MEHI friss kutatásából.
2016.12.13
Az iparág élénkülésére, egyben munkaerőhiányára utal egy munkaerőpiaci felmérés, mely kilenc ágazat bevonásával készült.
2016.12.12
A kormány közel kétszáz milliárd forintos, hétévre szóló programot indít, a beruházások összesen 123 kollégiumot érintenek, 19 új épület jön létre.
2016.12.12
A 600 négyzetméteres épületben aula, klubszoba, könyvtár és egy 160 fős rendezvényterem is helyt kapott.
2016.12.12
A magyar építőipari gyártó kétmilliárdos beruházást tervez, az új üzemben elsősorban kültéri burkolatokat állít majd elő.
2016.12.11
Az építőipar visszaesését a takarítóágazata erősödésével ellensúlyozta idén a magyar cég, így megőrizte tízmilliárdos árbevételét.
2016.12.09
A pályázatot kiírók delegáltjaiból álló Bíráló Bizottság összesen 14 építményt részesített Építőipari Nívódíjban, egy részére elismerő Oklevelet adott ki.
2016.12.09
Új gyártócsarnokot, raktárépületet és gyártóberendezéseket helyeznek üzembe a kerámiatermékeket gyártó Bakony Csoportnál.
2016.12.09
A Le Bélier új üzemcsarnokokat épít és fejleszti infrastruktúráját Mohácson, Ajkán és Szolnokon is. Mindez 350 új munkavállaló felvételével jár.
2016.12.09
Újabb hét, a helyi gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás bővítését támogató pályázati felhívás jelent meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, összesen csaknem 60 milliárd forint értékben.
2016.12.08
A német Rosenberger szeptemberben bejelentett 3,1 milliárd forintos fejlesztéséhez csütörtökön vásárolt telket a helyi önkormányzattól.
2016.12.08
Közel 500 millió forintból modernizálják Somogy megye székhelyének 40 éves futballstadionját: befedik a lelátókat és új világítást is kap a pálya.
2016.12.08
Elkészült a bajai gépipari vállalkozás tatabányai szervize, a jövő évre Kerecsenden és Békéscsabán két további fejlesztést terveznek.
2016.12.07
A februártól induló hitelprogramokban többek közt kapacitásbővítésre és energiahatékonysági beruházásokra igényelhetnek pénzt a vállalkozások.
2016.12.07
Elkészült a tavasszal megnyíló új Ikea áruház szerkezete, jelenleg a belső gépészeti munkák folynak - tájékoztatott Szabó Ágnes áruházvezető szerdán. Az áruház belső kialakítása és a termékek elhelyezése év elején indulhat.