2016.01.18
Az ÉVOSZ elnöke felkészültnek minősítette az építőipart az otthontámogatás miatt várható keresletnövekedésre, ugyanakkor szerinte több hullámban éri el az országot az élénkülés. A CSOK jelenlegi rendszere várhatóan két ponton is módosulni fog: kiterjesztik a közmunkásokra, és drágább ingatlanokra is igényelhető lesz a 10 millió forintos kedvezményes hitel.
2016.01.16
Az Unisignal Kft. fejlesztésével akár zéró energiafelhasználású házak is épülhetnek. A technológiát alkotó Molnár Gábor bekerült az Év Példaképe díjazottjai közé.
2016.01.15
A 2014-es 60 milliárd forintos fejlesztést most egy 30 milliárdossal toldotta meg a dán cég, miközben 1600 fővel növeli munkaerő-állományát. A kormány 4,4 milliárd forinttal járul hozzá a nyíregyházi beruházáshoz.
2016.01.14
A kormány csütörtökön úgy határozott, hogy idén az uniós támogatások kifizetési célját 2048 milliárd forintban határozza meg. A döntéssel tartani kívánja a 2015-ös kifizetések felpörgött tempóját, ami tavaly több mint 2300 milliárd forint kifizetését hozta. Legkésőbb 2019 elejére a mostani uniós ciklus összes pénzét ki akarják fizetni a pályázóknak.
2016.01.14
Az építőipari segédanyagokat gyártó cég 2015-ben közel került a 10 milliárdos belföldi forgalomhoz. Az idei évre sóskúti üzemének duplájára bővítését tervezi a Mapei Kft., melynek ügyvezetője szerint jók az építőipar kilátásai 2016-ban.
2016.01.13
Egyszerűbbek és olcsóbbak lesznek az építkezések a 300 négyzetméter alatti új lakóépületek jogszabályváltozása miatt, ám egyelőre rengeteg a kérdőjel. A kérdések megválaszolására félnapos Építési jogi konferenciát szerveznek a Szent István Egyetemen.
2016.01.13
Az Esterházy-kastély hat éve tartó felújításának harmadik része a kiskastélyt érintette, melyben a rendezvényközpont irodái, a próbatermek és az öltözők kaptak helyet. Eddig 7 milliárd forint uniós és állami támogatást fordítottak a projektre, aminek már a negyedik szakasza is elkezdődött. Ebben az Esterházy-kastély nyugati szárnyát restaurálják, eközben az Esterházy-kincseket visszaviszik a Szépművészeti Múzeumból.
2016.01.12
A Lasselsberger-Knauf Kft. által kifejlesztett vakolat klímaberendezés nélkül kánikulában is 26 fok alatt tartja a hőfokot zárt térben. A termék híre már a piacra dobása előtt akkora durranást hozott, ami még a gyártót is meglepte. A jövőjéről a veszprémi székhelyű cég marketing és fejlesztési igazgatójával, Sipos Imrével beszélgettünk.
2016.01.12
A borsodi megyeszékhely önkormányzatának döntése szerint az ipari park a város külső részén, Martinkertváros, Hejőcsaba és Szirma térségében épül ki.
2016.01.11
A hagyományosnál jóval tartósabb a gumibitumen felhasználásával készült a zalaegerszegi tehermentesítő út legújabb szakasza. A használt gumiabroncsok újrahasznosítását magyar fejlesztés teszi lehetővé, az elmúlt években 50 ezer gumiabroncsból összesen 25 kilométernyi útszakasz épült meg.
2016.01.11
Már január elején annyi a munka a készházgyártóknál, mint tavaly egész évben volt, gondot okoz ugyanakkor a szerelőcsapatok hiánya. Az ÉVOSZ könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke a szerelők hazacsábítását javasolja. Az ehhez szükséges munkabéremelés szerinte 40 százalékkal csökkentené az áfacsökkentésből adódó árelőnyt.
2016.01.08
Az új szabályozás elvileg véget vet annak a gyakorlatnak az építőiparban, hogy munkavállalóval alig rendelkező cégek nyerjenek közbeszerzési eljárásokat, miközben a teljesítést alvállalkozókra bízzák. Egy jogi elemzés arra kereste a választ, hogy mindez mennyire működhet a gyakorlatban.
2016.01.07
Három helyszínen is megújult Hódmezővásárhely belvárosa: a város új parkot, ingyenes mélygarázst és egy megújuló kertet kapott. Emellett egymilliárd forintból megújult egyik évszázados épülete, aminek köszönhetően mostantól Hódmezővásárhelyen működik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Csongrád megyei kirendeltsége.
2016.01.07
A bankok első tapasztalatai szerint gyorsan mozgásba hozták a családokat az új CSOK lakásépítésre és lakásvásárlásra használható kedvezményei. Az FHB Banknál már megtörténtek az első igénylések, tapasztalatuk szerint az érdeklődők között nagy az aránya a legalább 2-3 gyermekes családoknak. A támogatások hamarosan a többi bankban is elérhetőek lesznek, ugyanakkor a Pénzcentrum a három gyermek nem teljesülésekor esedékes visszafizetés mértékére figyelmeztet.
2016.01.06
Közel ötmilliárd forint támogatásra pályázhatnak Tolna megyei települések a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) öt, már megjelent felhívásának köszönhetően.
2016.01.17
Két év alatt 4000 ezer négyzetméternyi terület újult meg a Róbert Károly Magánkórházban. Három csillagos színvonalú, fürdőszobás, klimatizált szobákkal, családias szülőszobákkal, és személyes menedzserekkel várják a pácienseiket. Az intézmény számításai szerint az elmúlt 8 évben 4 milliárd forint értékű szolgáltatást végzett el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyett.
2016.01.15
2016.01.15
Az építőipari termelés tavaly novemberig 2,8 százalékkal bővült 2014 azonos időszakához képest. Az új szerződések száma 14,7 százalékkal nőtt novemberben, ám a három hónapja tartó növekedése ellenére a szerződésállomány jelentősen elmarad az egy évvel korábbitól. Az építőipari szektorban 275 ezren dolgoznak, tavaly 11 hónap alatt 11 ezerrel bővült a foglalkoztatottság. Az épületek építése ágazat és speciális szaképítésé egyaránt bővült, az egyéb építményeké visszaesett, az ÉVOSZ elnöke ezzel egybecsengően trendfordulóról beszélt.
2016.01.14
Sejtelmes üzenettel várják az építőipar szereplőit a január 28-i BIM Konferencia szervezői. Vannak, akik hallottak valamit a BIM-ről, vannak, akik még semmit. Úgy néz ki, az utóbbiak tábora zsugorodásra van ítélve.
2016.01.14
Összesen 21 milliárd forint értékben öt beruházás indul el a zalai megyeszékhelyen: intermodiális csomópont épül, fejlesztik az északi ipari parkot, felújítják az uszodát, továbbá sport és rekreációs központ, illetve zarándokközpont jön létre.
2016.01.13
Koji László szerint az építőiparban van elegendő kapacitás és szakember az új otthonteremtési programmal jelentkező többletre, a szakmunkásokat azonban jobban meg kell fizetni.
2016.01.12
Az osztrák-magyar határhoz közeli kisvárosba 300 építőipari cég készülődik, köztük számos magyar vállalat. A vásár fókuszában az építésen kívül a szakszerűen végzett bontás, az energiahatékonyság, az épületek komfortjának növelése, és az „intelligens ház” áll. A vasi kamara standjára épült tárgyalóban a magyar cégek képviselői tarthatnak megbeszéléseket partnereikkel és vevőikkel.
2016.01.12
Magyarországon számos elhagyatott, ám értékes szocreál ingatlan található, ezek újrahasznosítására ad példát az 1992-ig szovjet laktanyaként működő budapesti Erzsébet-liget.
2016.01.11
Az Otthon Melege Programban tavaly öt különböző alprogram indult a lakások energetikai felújítására, ezek keretei azonban a nagy érdeklődés miatt gyorsan kimerültek. A Magyar Építők a pályázatok esetleges újraindításáról, illetve a programnak a családi házakra való kiterjesztéséről az NFM fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkárát, Szabó Zsoltot kérdezte.
2016.01.11
Bár 300 milliárdos forrásvesztéssel számoltak, egy kétéves hajrának köszönhetően sikeresen zárultak a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) kifizetései. Összesen 1657 milliárd forintot került felhasználásra, 6553 támogatási szerződést kötöttek meg, a program valamennyi magyar kórházat érintette.
2016.01.08
Az építési szakma minden területének képviselőit várja a Lurdy Házban január 21-ére meghirdetett Építem a házad Klubkonferencia. A szervezők több szokatlan elemet ígérnek, a szűkebb értelemben vett szakma mellett a kóklerekkel vívott háború és a panaszkodást felváltó megoldáskeresés is teret kapott a beharangozóban.
2016.01.08
A negyedszázados évfordulóját ünneplő Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség elnöke optimistán tekint az építőipar idei évére.
2016.01.07
A Széchenyi 2020 program keretében megjelent a Zöld város kialakítása című felhívás, melynek tervezett keretösszege 43 milliárd Ft – adta hírül a kormány pályázati oldala. Támogatást kaphatnak az energiatakarékos épületfelújítások, a helyi piacok, közösségi kertek és a közcélokat szolgáló sport- és szabadidős létesítmények.
2016.01.07
Új kereskedelmi kikötő épül egy 5 milliárd forintos beruházással Mohácson. A két hajóállásos kikötőhöz 330 méteres partfal, közúti és vasúti csatlakozás és darurendszer is kapcsolódik. A kivitelezőt az év végéig választják ki, a kikötő 2017 végéig fejeződik be.
2016.01.06
A Portfolio szokásos hónap eleji összesítéséből kiderül, tavaly 2329 milliárd forint uniós pályázati kifizetés teljesült Magyarországon. Ez még a rendkívül magas hivatalos célt is közel 100 milliárddal meghaladta, és új éves történelmi csúcsnak számít.