2016.01.29
Az 5700 négyzetméteres technológiai park megépülése mellett három új épülettel és két műemléki rekonstrukcióval fejlesztik a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet (MOME).
2016.01.27
Felújított versenymedencével, bemelegítő medencével és épülettel, valamint új öltözőkkel, edzőteremmel várja a nyári ifjúsági úszó Eb mezőnyét a hódmezővásárhelyi sportuszoda.
2016.01.22
Áprilisban rendezhetnek először szabványos pályán magyar bajnokit amerikaifociban, miután a tervek szerint halad a 200 millió forintos székesfehérvári beruházás. Az 5500 férőhelyes új aréna több száz betonelemet és széket kap a bontás alatt álló helyi focistadionból.
2016.01.22
Két Makovecz-mű valósul meg Makón: a Kossuth- és Ybl-díjas építész tervei alapján új könyvtár épül és bővítik a gyógyfürdőt - jelentette be csütörtökön a Maros-parti város polgármestere.
2016.01.19
Bérházépítés, rendelő-, művelődési központ-, piac- és parkfelújítás, továbbá új park létrehozása szerepel a fővárosi XIII. kerület idei költségvetésében. 2019-ig 30 milliárd forintot szánnak fejlesztésre a kerületben, melyben jelenleg is 700 lakás épül.
2016.01.18
A tavalyi költségvetés többletforrásaiból több fejlesztést is támogatnak Óbuda-Békásmegyeren.
2016.01.14
Összesen 21 milliárd forint értékben öt beruházás indul el a zalai megyeszékhelyen: intermodiális csomópont épül, fejlesztik az északi ipari parkot, felújítják az uszodát, továbbá sport és rekreációs központ, illetve zarándokközpont jön létre.
2016.01.12
Magyarországon számos elhagyatott, ám értékes szocreál ingatlan található, ezek újrahasznosítására ad példát az 1992-ig szovjet laktanyaként működő budapesti Erzsébet-liget.
2016.01.07
Új kereskedelmi kikötő épül egy 5 milliárd forintos beruházással Mohácson. A két hajóállásos kikötőhöz 330 méteres partfal, közúti és vasúti csatlakozás és darurendszer is kapcsolódik. A kivitelezőt az év végéig választják ki, a kikötő 2017 végéig fejeződik be.
2016.01.06
Közel hatmilliárd forintos támogatást nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Ötmilliárd forintból az intézmény tizenhat épületében végeznek építészeti, gépészeti és energetikai felújításokat. További 700 millió forint kormányzati támogatást a Bibó István Szakkollégium teljes körű felújítására és környezetének rendezésére fordítanak. Szintén megújul a Nagytétényi úti kollégium, részben KEOP-os, részben pedig 900 millió forintos saját forrás felhasználásából.
2016.01.04
Mintegy huszonötmilliárd forintos fejlesztést terveznek a Sió menti települések és vállalkozások a most futó európai uniós ciklusban. A zsilipek, duzzasztók, töltések felújítása mellett a tervek szerint a csatorna jobb partján 160 kilométernyi kerékpárút épülne, illetve kikötőket, turistacentrumokat hoznak létre a Sió mentén. Emellett olyan tározókat hoznának létre, melyeket horgászturizmusra, vízi sportokra, haltenyésztésre lehetne használni, az öntözéssel pedig újjáélesztenék a Sió menti kertészeti kultúrát.
2015.12.29
A 2011-ben bezárt vásárosnaményi Interspan Faipari Kft. 2016-ban újra beindítja a termelést. A 30 milliárd forintos beruházás 100 új munkahelyet teremt, a cég az építőiparban nagy mennyiségben használt OSB-lapokat fog gyártani napi 800 köbméteres kapacitással.
2015.12.22
Az elmúlt öt évben 322 milliárd forint jutott kórházfejlesztésekre, az elmúlt hetekben, hónapokban pedig több mint 160 kórházi projekt fejeződött be az országban. Kedden Siófokon egyszerre két fejlesztés zárult le, a Pécsi Tudományegyetem több mint 20 milliárdos klinikai beruházásról számolt be, míg Mohácson mintegy 1,1 milliárd forintból fejlesztenek.
2015.12.16
Energetikai felújításon esett át a Dunakeszi Rendőrkapitányság épülete. Az átfogó korszerűsítési programban szereplő hat megyei rendőrségi ingatlan közül utolsóként modernizált kapitányság avatását kedden tartották.
2015.12.13
Elkészült a Gödi Vízmű rekonstrukciója és fejlesztése, ennek köszönhetően a térségben élő közel 28 ezer fős lakosság ivóvízszükségletét hosszútávon is megfelelő mennyiségben és minőségben lehet biztosítani.
2016.01.28
A mintegy 3000-3500 méteres csarnokot a régi mellé tervezik, melynek elrendezése ma már nem gazdaságos. A helyén köztér épülhet, a projekthez további közterületfejlesztés kapcsolódik.
2016.01.26
Már telepíti a technológiát a kivitelező Market Építő Zrt. a mintegy 20 milliárd forintból megépülő mohácsi vágóhídra, ahol szeptemberben indulhat a próbaüzem, az év végén pedig a termelés.
2016.01.22
A magyar tulajdonú Magyarmet Kft. 592 milliós fejlesztéssel növelte gyártási kapacitását és technológiai színvonalát. A beruházással 35 munkahely jön létre, megújul egy eddig használaton kívüli üzemcsarnok, és megindul a BMW számára egy bonyolult geometriájú alkatrész beszállítása.
2016.01.21
Hotel Hungaria City Center néven üzemel tovább a Grand Hotel Hungaria, ugyanakkor 136 szobájának megújításával új szobatípust alakít ki. A beruházás értéke szobánként meghaladja az egymillió forintot.
2016.01.19
A fővárosi V. kerületi önkormányzat által az önkormányzat tulajdonában, illetve fenntartásában lévő épületek felújítására, fenntartására kiírt nyílt közbeszerzést a Fauna-Duó Kft. és a Gesztelyi Zrt. nyerte. A közös ajánlattevőknek 2,5 milliárd forintos keretösszegben meghatározott munkákat kell elvégezniük.
2016.01.17
Két év alatt 4000 ezer négyzetméternyi terület újult meg a Róbert Károly Magánkórházban. Három csillagos színvonalú, fürdőszobás, klimatizált szobákkal, családias szülőszobákkal, és személyes menedzserekkel várják a pácienseiket. Az intézmény számításai szerint az elmúlt 8 évben 4 milliárd forint értékű szolgáltatást végzett el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyett.
2016.01.13
Az Esterházy-kastély hat éve tartó felújításának harmadik része a kiskastélyt érintette, melyben a rendezvényközpont irodái, a próbatermek és az öltözők kaptak helyet. Eddig 7 milliárd forint uniós és állami támogatást fordítottak a projektre, aminek már a negyedik szakasza is elkezdődött. Ebben az Esterházy-kastély nyugati szárnyát restaurálják, eközben az Esterházy-kincseket visszaviszik a Szépművészeti Múzeumból.
2016.01.07
Három helyszínen is megújult Hódmezővásárhely belvárosa: a város új parkot, ingyenes mélygarázst és egy megújuló kertet kapott. Emellett egymilliárd forintból megújult egyik évszázados épülete, aminek köszönhetően mostantól Hódmezővásárhelyen működik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Csongrád megyei kirendeltsége.
2016.01.06
Jelentős építőipari beruházás indul januárban Keszthely keleti részén: a Balaton partján összesen 175 apartmant tervez a beruházó Royal Homes Kft. tetőnapozókkal, sétánnyal és üzlethelységekkel. Az egész évben lakható lakások kiadásra is alkalmasak.
2016.01.05
Sóstógyógyfürdőn négycsillagos szálloda épül, fejlesztik a Nyíregyházi Állatparkot, a Szabadtéri Színpadot és a Sóstói Múzeumfalut, emellett egy kétmilliárd forintos atlétikai centrumot is terveznek. A további beruházások bölcsődéket, óvodákat, iskolákat és szociális intézményeket érintenek, ugyanakkor megépül a Nyíregyháza-Tokaj kerékpárút.
2015.12.30
A tavalyi 215 millió forint után a kormány 300 millió forint támogatást adott Harkánynak turisztikai fejlesztésekre. A 2014-2020-as ciklusban fürdőfejlesztésre európai uniós forrás nem áll rendelkezésre, így az állami pénzeknek fokozott szerepük van ezen a területen.
2015.12.23
A Zala megyei város önkormányzata 3,3 milliárd forintos beruházást fejez be tavaszra, ebből négycsillagos, 94 szobás szálloda épül 250 fős konferenciateremmel, emellett a fürdőt is fejlesztik.
2015.12.21
A Zala megyei település belvárosa 725 millió forintos uniós támogatásból szépült meg. A belvárossal együtt avatták fel a Ligetváros 412,5 millió forintos beruházását, melyben 24 szociális bérlakást újítottak fel, korszerűsödött a városi uszoda, új járdaszakasz és új kerékpárút épült.
2015.12.15
Az alapítása óta eltelt 20 évben 800 megrendelő választotta a Market Építő Zrt.-t, több mint 540 milliárd forint értékben. A több látványos projektet kivitelező vállalat most a Közép-európai Egyetem (CEU) Nádor utcai épületén dolgozik, mely a napokban elérte a legmagasabb pontját. A campus tervei Közép- és Kelet-Európában elsőként kiérdemelték a magas fenntarthatósági követelményeket támasztó BREEAM rendszer legjobb minősítését.
2015.12.10
Közép-Európa egyik legnagyobb napelemparkja valósul meg Pécs határában. A kivitelező MWM Hungarowind már elkezdte a munkálatokat, az ötmilliárd forintos fejlesztés uniós pénzből valósul meg.