2024.03.29, Péntek

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

130 éves híd rekonstrukcióját végzi el az A-Híd

2018.07.09

Útépítés

Az 589 méter hosszú kiskörei vasúti-közúti Tisza-hidat az A-Híd Zrt. újíthatja fel, mintegy 1,5 milliárd forintból.

Ez az építmény lett az idei év hídja

2018.05.14

Iparági hírek

Az elsőként kiírt pályázaton öt szempont alapján értékelték a hidakat, ebben az évben a Dunán épült hidak versenyeztek.

40 helyszínen indul útfelújítás Baranya hétmilliárdos programjában

2018.05.10

Útépítés

Összesen 72 kilométeren fejlesztenek, további 3,8 milliárdból körforgalmak és kerékpárutak épülnek.

Útfelújítások: Nógrádban öt helyen kezdődtek meg a munkálatok

2018.05.07

Útépítés

A HE-DO, a KM Építő és a Swietelsky is részt vesz az észak-magyarországi megye több útjának most megkezdett modernizálásában.

Ez a 47 útszakasz újul meg az Észak-Alföldön

2018.04.21

Útépítés

A 176,5 kilométernyi felújítást a STRABAG, a Ke-Víz, a Zemplénkő, az EuroAszfalt, a Belfry és a Swietelsky kivitelezik.

Hat híd felújítását indította el a Magyar Közút

2018.04.10

Mi épül?

Közel 4 milliárd forintból történnek meg a rekonstrukciók öt különböző megyében, a Colas, az Egomax és a Hódút kivitelezésében.

Fejér megye egyik legelhanyagoltabb útja újul meg három hónap alatt

2018.03.27

Útépítés

Az EuroAszfalt, a Swietelsky és a Soltút már átvették a munkaterületet a 6307-es út összesen közel 6 kilométer hosszú szakaszán, ahol több mint 40 éve nem történt felújítás.

Ezeket a közép-magyarországi utakat újítja meg a Magyar Közút

2018.02.02

Útépítés

Az EuroAszfalt, a Soltút, a Colas, a Strabag és a Swietelsky hajtja végre a Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém és Pest megyét érintő 1,8 milliárdos útfelújítást.

Megújulnak az Észak-Alföld összekötő útjai

2018.01.30

Útépítés

Közel 2 milliárd forintos, kilenc út tizenegy szakaszát érintő rekonstrukció indul a Ke-Víz, a Zemplénkő, az EuroAszfalt és a Swietelsky kivitelezésében.

Összekötő utakat újít fel Somogyban a Soltút és az EuroAszfalt

2018.01.24

Útépítés

Az uniós támogatású, 1,2 milliárd forint értékű projektben három szakasz újul meg, több mint 10 kilométer hosszan.

Átadták Bonyhád több száz éves felújított hídját

2018.01.02

Mi épül?

A barokk stílusú átkelőt mintegy 280 millió forintból újították fel.

750 milliárd forintnyi útépítési szerződést köthet idén a NIF

2017.12.13

Útépítés

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő és a Magyar Közút évértékelőjén kiderült: több mint 220 ezer tonna aszfaltot használtak fel a hazai utak karbantartására és felújítására 2017-ben.

Mit hoz az útépítő szakmának a jövő?

2017.10.21

Aktuális

Idén először I. Magyar Közlekedési Konferencia (42. Útügyi Napok és 8. Nemzeti Közlekedési Napok) néven rendezték meg az utas szakma legnagyobb találkozóját október 18-tól 20-ig Egerben. A konferencia magába foglalja az út- és vasútépítés legfontosabb aktualitásait, ahol az útfelújítással és útpályaszerkezettel kapcsolatos szekciót vezetett a Duna Aszfalt innovációs főmérnöke. Az előadások során több téma is előkerült, melyek az egész ágazat számára meghatározó fontosságúak lehetnek, ezekről beszélgettünk Lehel Zoltánnal.

Hamarosan kész a 89 állomásos tengelysúlymérő rendszer

2017.08.17

Mi épül?

A csaknem 30 milliárd forintos beruházásban országszerte kerülnek be az aszfalt alá a járművek túlsúlyát vizsgáló szenzorok.

„Többé nem állhatunk meg!” – így születik újjá az útügyi szabályozás

2017.04.01

Aktuális

Sokéves lemaradást kellett hat hónap leforgása alatt behoznia a magyar útügyi szakmának a szabályozás átfogó megújításával. A több mint száz szakértő munkáját a közútkezelőnek kellett összehangolnia, az új rendeletek születéséről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettesét, Szilvai Józsefet kérdeztük.

100 kilométernyi út újul meg Bács-Kiskunban

2018.05.17

Útépítés

Főleg a kifejezetten leromlott állapotú négy- és ötszámjegyű útvonalakat fejleszti a Duna Aszfalt, a Hódút, a Soltút és az Euroaszfalt.

80 kilométernyi utat újítanak fel két dél-magyarországi megyében

2018.05.14

Útépítés

2018-ban Békésben 55 kilométeren kezdi meg a munkálatokat a Duna Aszfalt, a Hódút és a Swietelsky, Somogyban pedig a Strabag és a Soltút is dolgozik az útrekonstrukción.

526 kilométernyi utat újíthatnak fel Magyarországon uniós támogatással

2018.05.09

Útépítés

Most 20 kilométernyi út rekonstrukciójára kerül sor Tolnában EU-s forrásból, a Soltút és az Euroaszfalt már több szakaszon is átvette a munkaterületet.

132 kilométeres útfelújítás indul Közép-Magyarországon

2018.05.07

Útépítés

Az összesen 55 útszakaszt a Colas, az EuroAszfalt, a Swietelsky, a Soltút és a STRABAG újítja fel közel 13 milliárd forintból.

Három helyszínen is elkezdődött Békés megye útjainak felújítása

2018.04.12

Útépítés

Összesen közel 8 kilométernyi útberuházás valósul meg, melyek közül a Tarhos-Békés-Gerla részprojekten a Duna Aszfalt és a Hódút konzorciuma dolgozik. Ezen felül a gyulavári bekötőút 1,6 kilométere és a Gyomaendrőd-Dévaványa útszakasz is megújul.

Az EuroAszfalt újítja fel a Tápiószecsőn áthaladó 31-es főutat

2018.03.28

Útépítés

A Magyar Közút közel 550 millió forintot fordít a 2,8 kilométeres rekonstrukcióra, mely nagyban megnöveli a településen a közlekedés biztonságát.

Négy szakaszán is burkolatjavítást kap az M1-es autópálya

2018.03.08

Útépítés

A nagy felületű felújítás többek közt Biatorbágy, Bicske és Herceghalom térségét is érinti.

Észak-Magyarországon is indul az útfelújítási program

2018.02.01

Útépítés

A HE-DO, a KM Építő Kft., a Colas és a Swietelsky tíz útszakaszt újít fel Heves, Nógrád és Borsod megyében, több mint 1,8 milliárd forintból.

Három megyét érintő útfelújítás indul a Dunántúlon

2018.01.29

Útépítés

A Duna Aszfalt, a Strabag és a Swietelsky kivitelezésében újulnak meg elsősorban összekötő utak.

Tíz új kerékpárút épülhet meg jövő nyárra

2018.01.09

Útépítés

3,6 milliárd forintból jöhetnek létre a már építési engedéllyel rendelkező szakaszok, elsősorban az ország középső és keleti felén. A Magyar Közút emellett 3 milliárd forintot kapott a meglévő hálózat karbantartására.

Extrém sebességkorlátozást old fel a kiskörei Tisza-híd megújítása

2017.12.19

Mi épül?

A közös vasúti-közúti pályán vegyes forgalmat bonyolító 130 éves átkelő rekonstrukciója több száz ember napi közlekedését könnyíti majd meg, s szerepe a turizmusban is jelentős.

Elindult a Lajta tengelysúlymérő állomás tesztüzeme

2017.12.04

Mozgás közbeni tengelyterhelés-mérő és forgalomszámláló rendszer épül az M1-es autópálya Lajta Pihenőjében.

Ezeket a településeket érinti a Magyar Közút hídfejlesztési csomagja

2017.08.29

Útépítés

Többek közt a pécsi közlekedés egyik legfontosabb hídja és a 43-as út Makóra bevezető Maros-hídja is megújul, Baja mellett pedig új híd épül.

Iparági összefogás a jobb utakért: konferenciát tartottak a bitumenemulzióról

2017.06.11

Aktuális

Tartósabb, költséghatékony és biztonságosabb is a végeredmény, ha az útépítés és -felújítás során bitumenemulziót használnak az aszfaltrétegek közötti tapadás erősítésére – hangsúlyozza többek között a Bitunova, a Stravia, a Colas és a Duna Aszfalt.

A Magyar Közút csaknem 10 milliárd forintot költ idén kátyúzásra

2017.03.16

Útépítés

Véget ért a téli útüzemeltetési időszak, mostantól a 32 ezer kilométeres közúthálózaton 146 ezer tonna aszfaltot használnak fel a javításokra.