2020.12.23
Az Euroaszfalt, a Colas, a SWIETELSKY és a Reaszfalt összesen 71 pályakilométernyi szakaszt újított meg Budapest és Tatabánya között.
2020.12.18
A Zemplénkő munkájával a 47-es úton épülő csomópont nemcsak a városban lakók életét könnyíti meg, hanem a Déli Ipari Parkhoz is könnyebb elérést biztosít.
2020.12.12
A bicikliút tovább épül majd, az újabb szakasz tervezése már meg is kezdődött.
2020.12.11
A Duna Aszfalt által kivitelezett szakasszal immár 80 kilométeres, egybefüggő gyorsforgalmi úton közlekedhetünk Békéscsabáról a főváros felé.
2020.12.08
Az újpesti vasúti hídtól északra épülő új hídhoz kapcsolódva egy 4,6 kilométeres közlekedési folyosó is létesül a 10-es számú főút és az M3-as autópáya bevezető szakasza között.
2020.12.06
A 20 év után újjáépülő átjárón a közút mellett nemzetközi kerékpárút vezet majd át; a helyiek kérésére teherforgalmat nem bonyolít le.
2020.12.04
Ezúttal az észak-erdélyi A3-as és a dél-erdélyi A1-es pályát összekötő A10-es projektje haladt előre egy lépést.
2020.12.01
Az új útszakasz a nyugati elkerülő folytatásként épül meg, lezárult a projekt előkészítő közbeszerzése.
2020.11.29
Az új nyomvonal tehermentesíti a szűk keresztmetszetű kőszegi határállomást és az ausztriai Rőtfalva belterületét.
2020.11.26
A megyeszékhely mintegy 180 utcájában megközelítőleg 83 kilométernyi járdafelújítást és építést valósítanak meg.
2020.11.24
A projekt keretein belül a Külsősor út nyugati szakasza mellett két aszfaltburkolatú autóbuszmegálló is épül.
2020.11.17
Egy 9 kilométeres kétsávos út épül ki új nyomvonalon az autópálya és a baranyai település elkerülő útja között.
2020.11.13
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kiírt közbeszerzést a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium nyerte el.
2020.11.12
Többek közt elkészül az M76-os hiányzó középső szakasza, gyorsforgalmi kapcsolatot nyer Szerencs.
2020.11.09
Az ország északkeleti csücskében az M3-as autópálya Mátészalkához közeli szakaszától a csengeri határig vezető 2x2 sávos út újabb szakaszához keres előzetes tervezőket a NIF.
2020.12.21
Az elmúlt évtizedben elvégzett közútfejlesztésekkel a 2010-ben még 1300 kilométer alatti gyorsforgalmi hálózat összes hossza 1700 kilométer közelébe nőtt.
2020.12.16
Összesen 51 kilométer új négysávos út jött létre a Strabag, a Belfry, a SWIETELSKY, az EuroAszfalt, a Betonútépítő, a Dömper és a Subterra-Raab kivitelezésében.
2020.12.11
Az M25-ös autóút júliusi átadása után jelentősen megnövekedett a forgalom az Eger felé vezető K2-es úton, melynek burkolatfelújítását november végén kezdte el a HE-DO Kft., az út keleti szakaszán.
2020.12.09
A tervezett 1,76 kilométer hosszú útvonal a Székesfehérvár Kisfalud városrészén fog vezetni a 8116 jelű út déli oldalán egy új vasúti átjáró létesítésével.
2020.12.08
A STRABAG mintegy 7,5 kilométernyi 2x2 sávos utat ad át.
2020.12.04
Tíz év előkészítő munkája után indulhat meg a munka 182 kilométer út és egy 305 méter hosszú határhíd építkezésén: hivatalos forrásból kaptunk részletes adatokat a projektről.
2020.12.02
Az ország egyik legforgalmasabb vasútvonalának ideiglenes terelésén dolgoznak a város közlekedése szempontjából kiemelten fontos új aluljáró építkezéséhez a cég szakemberei.
2020.11.30
Az ország északnyugati sarkában fekvő Sopronba még a közeljövőben már 2x2 sávos pályán lehet majd Budapestről eljutni.
2020.11.26
Jelenleg a munkálatok második üteme zajlik, melyben a padkanyesést, az ároktisztítást és a kötőréteget már el is készítette a HE-DO Kft.
2020.11.25
Az egész város közlekedésére kiható komplex beruházást a He-Do Kft. kivitelezi a Speciálterv dokumentációja alapján.
2020.11.22
A Zemplénkő munkájával a 47-es úton épülő csomópont nemcsak a városban lakók életét könnyíti meg, hanem a Déli Ipari Parkhoz is könnyebb elérést biztosít.
2020.11.16
A jövőbeni beruházásban másodrendű főút jön létre, mely Egert keletről kerüli el; több nyomvonalfolyosóra készülnek tanulmányok.
2020.11.13
Hét kilométernyi belterületi út újul meg Szentendrén a volt orosz laktanyától a Határcsárdáig.
2020.11.11
A projekt részeként az útépítési munkákat a Délút Építő és Bányászati Kft. végzi.
2020.11.05
A kivitelezési munkálatokat a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium végezte.