2025.03.03, Hétfő

Keresés: 8

Megkezdte a legnagyobb elsüllyedt gőzhajónk mentését a KÉSZ

2019.10.28

A gőzös kiemelésére több szakértő is tett már javaslatot, de senki sem tudta garantálni, hogy a hajót épségben kiemeli.

A Strabagnak hála: modern eszközökkel képezhetik a jövő szakembereit

2019.10.25

A felújított teremben a LED- és hangprojektor mellett lézeres mérőállomás is szolgálja a diákok további képzését.

Egészen a reptérig húzódik majd Nagykanizsa déli elkerülője

2019.10.25

Több jelentős beruházás is indult a térségben, ami miatt felülvizsgálják a korábbi tanulmánytervet.

Régi irodaházából kap iskolát a II. kerület: indulhat az építkezés

2019.10.25

Az Épkar és a Garage aláírták a szerződést a főváros új oktatási létesítményének kialakítására, mely 350 gyermek, 50 tanár és 10 fős személyzet befogadására lesz alkalmas.

Akinek autópályahidaktól art deco műemlékig ível a karrierje

2019.10.24

Szerkezetépítés, hídépítés, atomerőmű, irodakivitelezés és műemléképület is szerepel a Hónap Mérnöke projektjei között.

18 ezer négyzetméteren újul meg a debreceni belváros

2019.10.23

A beruházás során megszépül a Holló János utca, a Jászai Mari tér és a Déri tér környéke is.

Már alapozzák az érdi járásbíróság új épületét - galéria

2019.10.22

A Fejér B.Á.L. és az Épkar 3750 négyzetméteres tömböt ad át zöldmezős beruházásban.

Új pszichiátriai szárnnyal fejlesztik Debrecenben az ellátást

2019.10.21

A megyeszékhely egyetemi kórháza bővül a beruházásban.

Elrajtolt Érd szakképzési iskolájának felújítása és bővítése

2019.10.21

A fejlesztés keretében tornatermet, új parkolókat és háromszintes műhelyházat is kap az intézmény a Fejér-B.Á.L. munkájával.

Épülhet a pesti belvárosban a Semmelweis Kínai Orvoslási Tanszéke

2019.10.20

A létesítményben egy 176 és egy 305 fős előadótermet is építenek tolmácshelyiséggel és 32 csatornás tolmácspulttal.

Hamarosan elkezdődik a nagykanizsai sport- és rendezvénycsarnok építése

2019.10.18

A létesítmény a tagolhatósága révén több sportág művelői számára, valamint kulturális rendezvények, vásárok és koncertek megtartására is megfelelő helyszínt biztosít.

Megalkuvás nélküli munka eredménye a Millennium Háza sikere

2019.10.18

A Zsolnay-díszekkel ékes műemléklépület újjáélesztésének látványos munkájában a Főber Zrt. is meghatározó szerepet vállalt.

A WHB támogatásával lépett előre Győr építőipari szakképzése

2019.10.17

Mostantól a legfrissebb építőipari szoftverekkel folyhat a duális képzés a szakgimnázium új tantermében.

Barnamezős beruházásban épült bölcsőde az Alföld egyik központjában

2019.10.17

357 millió forintból, az uniós TOP program támogatásával készült el a mintegy félszáz fős intézmény.

Közlekedési Konferencia: nagy érdeklődés övezte az útfelújítás jövőjéről tartott szekciót

2019.10.16

A jóval több mint 200 ezer kilométeresre növekvő hazai úthálózat karbantartásáról, felújításáról és üzemeltetéséről szóló előadások részlegét Lehel Zoltán, a Duna Aszfalt innovációs főmérnöke és szóvivője elnökletével tartották meg.

Húsz kilométernyi megújult utat adott át a Colas az M7-esen

2019.10.26

A befejező ütem a 90-es és a 96-os kilométer között zajlott a Balaton mentén, a munkát környezetbarát hideg remixeljárással végezték.

Az M60-as mindkét oldalán új területeket nyer Pécs ipari parkja

2019.10.25

A B Build & Trade Kft. új utakkal, parkolókkal és közel teljes közművesítéssel teremti meg az alapokat a folyamatosan érkező gyárberuházások számára.

Szigetvár: 7 kilométernyi kerékpárút épül, a Tesco-t is könnyebb lesz elérni

2019.10.25

Elsődleges közlekedési eszközzé akarják tenni a biciklit a városban.

Napelemfákkal épült okospark Kaposváron

2019.10.24

A Horváth Építőmester Zrt. által kivitelezett parkban versfával és intelligens rendszerekkel is találkozhatnak a látogatók.

Kerékpárutakkal fejlesztik Szolnok térségének turizmusát

2019.10.24

A fejlesztés részeként több kerékpárút is létesül a Duna Aszfalt kivitelezésében, amely Millér elérhetőségét szolgálja majd

Az építőipari cégek kétharmada további növekedést vár

2019.10.22

A jövedelmezőség és a kapacitáskihasználtság is nőtt; a szakemberhiány mellett fékező erővel bír a korszerűtlen kapacitás, a gyorsan változó szabályozás és az adminisztrációs terhek.

Átadták Buda impozáns színesüveg borítású irodaházát

2019.10.22

Az A-Híd munkájával elkészült a Bartók Udvar irodaközpontjának 8000 négyzetméteres új tömbje.

Idén már háromszoros MagyarBrands-díjas lett az EBH INVEST

2019.10.21

Három egymást követő évben nyerte el a kizárólag magyar márkáknak járó elismerést a vállalat.

9000 háztartás áramellátását fedezik a Mol napelemparkjai

2019.10.21

A három saját beruházásban épült 18,4 megawatt kapacitású létesítmény mellé az olajcég megvásárolt egy öt megawattos parkot is.

Száz milliárdos fejlesztés alapozta meg az építőipar ugrását

2019.10.19

Az ÉVOSZ debreceni konferenciáján az is kiderült, hogy immár több mint százezer vállalkozás van az iparágban.

Fontos lépés a Tiszavasvári vegyipari gyára melletti hektárok újjáélesztésében

2019.10.18

A Mészáros és Mészáros, valamint a Békés Drén konzorciuma a rendszerváltás előtti idők gyógyszeriparának hulladékát is eltakarítja.

Száz éve várt beruházásban újult meg Gyöngyös szimbolikus épülete

2019.10.17

Az 1917-es tűzvész óta ideiglenes kupolák fedték a 263 éves barokk templomot.

Lezárult a Millenáris bővítésének első szakasza

2019.10.17

A Margit körúton impozáns felszíni park jött létre és mélygarázs is épül a West Hungária Bau Kft. és a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. megbízásából, melynek munkálataiban az Épszerk-Pannónia Invest Kft. is részt vesz.

Új rendelőintézetet kap a budai belváros

2019.10.16

Az új központban közös otthont nyer a jelenleg hat különböző helyen üzemeltetett II. kerületi szakellátás.

Megépült a magyar építőipar

2019.10.16

A rekordszámok mögött jelentős szerkezeti és kommunikációs fejlődés tapasztalható, lehetővé téve az ágazat munkabékéjét - többek közt ezzel is foglalkozunk a legújabb magazinunkban.