2025.03.03, Hétfő

Keresés: 8

Negyvenezer négyzetméteres gyárat épített a Market

2019.09.19

A magyar vállalat 15 hektáron alakította ki 15 milliárd forintból a német Krones AG gépgyártóüzemét.

Az út- és vasútépítés elitje jött Budapestre a MAÚT25 jubileumi konferenciára

2019.09.18

Nemzetközi tudományos szimpóziumot rendezett a magyar szakmákat tömörítő nagymúltú társaság.

Harminc évig üresen állt a bányakórház: most elindul az építkezés

2019.09.18

Gimnáziumot kap Tatabánya egy 5,2 milliárd forintos projektben.

Megújítja az északi elkerülőt bekötő útját Hódmezővásárhely

2019.09.17

A 2,3 kilométeres útszakasz burkolata a Délút kivitelezésében újul meg.

Modern új iskolával oldotta meg a tanteremhiányt Kiskunfélegyháza

2019.09.17

A háromszintes műemléképület többek közt napelemekkel, sportpályával és tornateremmel született újjá.

Ez a beruházás a legmodernebb termelési technológiát hozza az országba

2019.09.16

A Győr-Moson-Sopron megyei ipari parkban megvalósuló fejlesztés részeként hozták létre a 7500 négyzetméteres elektronikai gyártóüzemet.

Százezer fővel nőtt az építőipar dolgozóinak a száma

2019.09.16

Az elmúlt hat évben emellett a lakásépítések volumenében zajlott le a legnagyobb ugrás.

Elindult a Liberty irodaház építése: lenyűgöző panorámával és növényházzal épül meg

2019.09.15

A 42 ezer négyzetméteres komplexum rugalmas irodakialakítási lehetőséggel, nagyszámú parkolóhellyel és sok zöldfelülettel várja majd a bérlőket.

Az építőipari cég, amelynél nem hajtják el a gyakornokot, ha kérdez

2019.09.13

„Az egyetemet össze sem lehet hasonlítani azzal, amikor saját szemünkkel látunk egy lángolvasztásos technológiát vagy egy szórófejes vakolást!” – a Grabarics Kft. a diákok segítségével vizsgálta meg gyakornoki munka hatékonyságát a vállalatnál.

Két országot kapcsolt össze a Vendvidék új kerékpárútja

2019.09.13

A térségben két új bicikliút is kiépült Magyarország és Szlovénia között; utóbbi két olyan falut kapcsol össze, melyek közt 100 évig nem volt összeköttetés.

A Market építi Budapest legmagasabb épületét

2019.09.12

A Kopaszi-gátnál épülő MOL Campus 120 méter magasra emelkedik majd: 28 emelete 2500 alkalmazottnak teremt munkahelyet.

Hatalmas uniós támogatást kapott az M30-as építkezése Miskolc és a határ között

2019.09.11

182 milliárd forinttal járul hozzá a Kohéziós Alap a Miskolc és Tornyosnémeti között futó autópálya építkezését.

Fiatalos kollégiumot varázsolt üres szocreál épületéből Tatabánya

2019.09.11

A közel egymilliárdos beruházásban születetett két- és háromágyas szobák megoldják a városon kívüli diákok lakhatását.

Saját diákjai újítják fel ezt a nyolc iskolát

2019.09.10

A pályázat a Mapei, a Kerámia-Hungária Team, a Ravak Hungary és a Stavmat összefogásában jött létre.

Nemzeti színekbe öltözött az Új Puskás Stadion

2019.09.10

Teljes fénypróbát tartottak a hamarosan átadásra kerülő stadionban, a látvány magáért beszél.

Egyedülálló technológiával épül Győrben autóipari központ

2019.09.18

A West Hungária Bau Kft. generálkivitelezésében épülő termelési központ előregyártott szerkezetének építési munkáit a Grabarics Kft. végezte el.

Jelentőset lépett előre a Dél-Alföld ezzel a fejlesztéssel

2019.09.18

A beruházás keretében egy nyolcezer négyzetméteres gyártócsarnokot hoztak létre, ahol elsősorban bútorokat gyártanak majd.

Nem fogunk ráismerni az új pécsi Ifjúsági Házra

2019.09.18

Kicserélik a szigetelést, irodahelyiségeket és éttermet alakítanak ki, valamint egy szinttel bővítik a leromlott Ifjúsági épületet.

Már az utolsó elemeket emelik be az új Tisza-hídon

2019.09.17

A Tisza-tó körüli kerékpárutat teljessé tevő beruházásban további két látványos, íves tartójú kerékpáros híd épül a Hódút kivitelezésében.

Jól halad a hajdúsági vasútállomások felújításával az R-Kord és a V-Híd

2019.09.17

Hajdúszoboszló és Ebes középületeinek fejlesztése a Debrecen-Ebes vasútfelújítási projektek részeként készül el.

Egyedülálló üzem épül Somogyban

2019.09.16

A 3 milliárdos új egységben évi 100 ezer tonna takarmányt termelnek, amivel a beruházó cég jórészt a saját állatait látja el.

Elrajtol a jászberényi elkerülő utolsó szakaszának építkezése

2019.09.16

A Hatvan és Szolnok között fekvő város mellett 4,5 kilométer hosszú új pálya épül, a kivitelezőt keresik.

Hétfőn már az új, négysávos 1-es főúton haladhatnak az autók Győrben

2019.09.14

A Strabag az 1-es főút Ipar utcai csomópontjától és a likócsi körforgalomig mintegy 1 kilométer hosszan fejleszti a megyeszékhely közlekedését.

Még mindig 30 százalék feletti tempóban menetel az építőipar

2019.09.13

Idén már másodszor jutott 400 milliárd forint fölé az egyhavi termelés értéke folyó áron.

Folytatódik a szegedi science park kialakítása az egykori szovjet laktanya területén

2019.09.13

A fejlesztés keretében létrehoznak többek közt egy inkubátorházat a startupok számára, valamint két kollégiumot is kialakítanak.

Ez a 25 település nyert forrást csapadékvízelvezetésre Pest megyében

2019.09.12

A pályázó önkormányzatok minimum 40 millió és maximum 300 millió forint értékben nyerhettek el vissza nem térítendő költségvetési támogatást felszíni csapadékvíz-elvezető rendszereik fejlesztésére.

A legfontosabb balatoni üdülőváros frekventált része születik újjá

2019.09.11

A fejlesztés keretében a városban megújul a kikötő közeli partszakasz, valamint a part közelében lévő Rózsakertet is megszépül.

Sosem úgy akartam a legjobb lenni, hogy a többiek rosszabbak

2019.09.11

Volt sportoló, zenész, majd londiner, recepciós, főportás. A szocializmus fénykorának szinte minden emblematikus szállodáját megjárta, hogy aztán az egyikből máig tartó sikertörténetet építsen. Bár több mint ötven éve dolgozik a hotelszakmában és szállodások generációi nőttek fel a keze alatt, még ma is aktív. Nyolcvan éves lett a lenyűgöző dunakanyari panorámával büszkélkedő, közismert, visegrádi Hotel Silvanus tulajdonos-igazgatója, Lantos Árpád.

Jelentős előrelépés Békéscsaba új vásárcsarnoka a város életében

2019.09.10

A megyeszékhely lakóinak életében hangsúlyos szerepet játszó épületet a Swietelsky Magyarország kivitelezésében építették át és energetikai fejlesztést is kapott.

A jégpálya és az uszoda után atlétikai centrumot kap Nyíregyháza

2019.09.09

Mintegy 7,1 milliárd forintból épít új atlétikai központot a megyeszékhelyen az Aktuál Bau Kft.