2019.10.16
Az Fodor Kft. és az Euro Generál konzorciuma 1,55 milliárd forintos beruházás sorozatot végez el a győri intézményben.
2019.10.16
Többek közt a debreceni vasútállomás és további három állomás is megújul a projektben.
2019.10.15
A hazai piac meghatározó mélyépítője 30 milliárd forint értékben bocsátott piacra értékpapírokat.
2019.10.14
Márciusig célba ér a Market által kivitelezett első ütem a BudaPart óriásberuházásban, melyben 3000 lakás és 13 irodaház épül ki, összesen 30 ezer ember számára. Az első lakóépületet már átadták, további három márciusig elkészül, akárcsak az első irodaház.
2019.10.14
A fejlesztés keretében autentikus finn szaunát is kialakítanak, valamint a medencék nem csak az élményt, hanem az egészségmegőrzést szolgálják majd.
2019.10.14
Vasúti felüljáróval és híddal, új nyomvonalon épül meg a 3 kilométeres út, a projekt már a tervezői közbeszerzésnél tart.
2019.10.11
A Délút munkájával elkészült a Kübekházát Rábéval a szerbiai határon összekötő új közvetlen kapcsolat.
2019.10.11
Évente 75 kilométernyi gyorsforgalmi utat adnak át, és közel 5000 milliárd forintnak megfelelő forrást szánnak fejlesztésekre. Megnéztük, mi épül déli szomszédban.
2019.10.10
Gödön már csaknem 20 éve van jelen a Samsung, a bővülésnek köszönhetően Magyarország az európai autógyártás fontos helyszínévé válhat.
2019.10.10
Az Euroaszfalt, a Ke-Víz 21 és Zemplénkő munkájának köszönhetően a a teljes szakasz 26,5 kilométeren válik majd teljessé.
2019.10.10
Az Erdődy-Hüvös-kastély felújítását a Mindszenty József városrehabilitációs program részeként valósította meg a ZÁÉV.
2019.10.10
A város nyugati határából közvetlenül lehet majd felhajtani az autópálya bekötő útjára.
2019.10.09
Az Albertirsa térségében a Duna Aszfalt által kivitelezett projektben a 405-ös és az M4-es találkozásánál egy különszintű csomópont is létesült.
2019.10.08
A magyar útfejlesztés szempontjából kulcsfontosságú folyamatban vállalt főszerepet a Magyar Közút igazgatója, Szerencsi Gábor. Miután a technológia gyorsuló ütemben írja át az útépítő szakmát, a szabályozás felzárkóztatása halaszthatatlanná vált. A szakember részletesen beszámolt lapunknak az útügyi szabályozó rendszer megújulásáról, melynek szervezéséért Vásárhelyi Boldizsár díjat kapott.
2019.10.08
A Szabadics Zrt. és a Meliorációs Kft. kivitelezésében, a Főber Zrt. műszaki ellenőrzésével fél évszázada várt beruházás vált valóra.
2019.10.16
Most először volt 2019-ben 20 százalék alatti a növekedés, ugyanakkor az idei első nyolc hónapban még mindig közel 30 százalékos a bővülés mértéke.
2019.10.15
Egy leromlott állapotú épületet bontanak el az új felépítéséhez.
2019.10.15
Az eddig elbírált pályázatoknak köszönhetően tizenhárom kerületben, már összesen 47 kilométer hosszan aszfaltoznak le földutakat.
2019.10.14
November elején Budapest közelében tart bemutatót tervezőknek és kivitelezőknek Európa legnagyobb faépület szakértője.
2019.10.14
A projekt részeként többek közt a Holt-Tisza vizes élőhelyeinek megőrzését és bővítését segíti a Duna Aszfalt munkája.
2019.10.13
A fejlesztés keretében egy FINA-szabványos versenymedencét és több tanmedencét is létrehoznak, az uszoda közel 30 ezer embert szolgál majd ki a térségben.
2019.10.11
A Szabadics kivitelezésében megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a 21. század legmodernebb technológiája lesz jelen a hazai oktatás és kutatás területén.
2019.10.11
A Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. fővállalkozói megbízásából a Grabarics cégcsoporthoz tartozó Grabarics Út és Közmű Kft. alvállalkozásával a Dózsa György úton közel egy kilométer hosszan újul meg a burkolat, továbbá járdák és kerékpárutak felújítását is magába foglalja a beruházás.
2019.10.10
A 17,7 kilométeres pályát a Colas Út alakítja ki egy 1,8 milliárd forintos beruházásban.
2019.10.10
Csúszdák, sodrófolyosó és buzgárok várják majd a baranyai városban a családokat.
2019.10.10
Az M44-es Berkó Dezső mérnökről elnevezett hídja készült el elsőként még szeptember elején az M44-es nemrég átadott, több mint 60 kilométeres szakaszából. A Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. fővállalkozásával, az A-Híd Zrt. alvállalkozásával elkészült műtárgyról a Duna Aszfalt közölt egy impozáns timelapse-videót, melyen végig lehet követni a fejlesztés minden lépését.
2019.10.09
A több mint százéves fővárosi épület az Épkar Zrt. munkájában újult meg.
2019.10.09
A fejlesztés részeként hőszigetelést kaptak a külső falak, felújították a homlokzatot és a nyílászárókat, valamint elvégzik az akadálymentesítést is.
2019.10.08
Az Épkar munkájával megépülő kétemeletes létesítmény mintegy 4300 négyzetméteren valósul meg, és öt pályával jön létre.
2019.10.08
A Mindszenty-iskola 3,3 milliárd forintos fejlesztésében tornacsarnokként és vívócentrumként is működő épület jön létre.