2020.07.22
Az építőipari vállalkozók, akik együtt dolgoznak a Layher ügyfelekkel, a hatékony és zavartalan építési folyamatoknak köszönhetően nagyfokú tervezési biztonságra, költségellenőrzésre és mindenekelőtt időben befejezett projektekre számíthatnak.
2020.07.20
Az M3-as autópálya és a megyeszékhely között közel 19 kilométeren épült ki négysávos út a Colas, a He-Do és a KM munkája által.
2020.07.18
Kiderült, mely cégek tervezik meg az M76-os gyorsforgalmi út Zalaegerszegen túli szakaszát.
2020.07.14
A görög Athén-Píreusz kikötő felől Európába tartó kínai áruk fő útvonalának szánt pálya magyarországi része 152 kilométer hosszú.
2020.07.13
Az elkészült beruházások szeptemberre a börtönök telítettségét 100 százalék alá csökkentik, a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló alapterület 25 950 négyzetméterrel bővült.
2020.07.10
Az épületben szálloda nyílt, ami a Hyatt-lánc tagja, a generálkivitelezést pedig a Market Építő Zrt. végezte.
2020.07.10
A fürdő öt épülete közül négy szerkezete már elkészült, a belső medencék alapozása már megtörtént, és a külső medencék kivitelezése is folyamatban van.
2020.07.06
Sportpályák, okos oszlop, közösségi tér és hangulatos pihenőhelyek is várják a kikapcsolódásra vágyókat.
2020.06.30
A Technobuild szakemberei a lecsökkent légiforgalom ideje alatt precíz munkát végeznek az LB-Knauf termékeivel: a repülőtéren már 11 éve dolgozó cég most 1200 négyzetméteren újítja meg a padlólapot a 2A Terminál indulási szintjén.
2020.06.29
A felújítási munkálatokat a kastély főépületén, a Kiskastély déli szárnyán, illetve a kastélyparkban végezte el a kivitelező Laterex Építő Zrt.
2020.06.26
Az autós forgalomnak már decemberben átadott 14,5 kilométernyi 2x2 sávos út utolsó befejező munkáival is elkészült a Strabag.
2020.06.25
A B Build & Trade kivitelezésében gőzerővel épül a mintegy 2000 négyzetméteres sportkomplexum, ahol élő- és műfüves pályákat is kialakítanak.
2020.06.24
Közel 9 kilométernyi út rekonstrukcióját készítette el Paks és Cece között a STRABAG a Magyar Közút Nzrt. beruházásában Fejér megyében. Az átadón új gyorsforgalmi kapcsolatokról is beszéltek: az M8-as fő beruházásán felül a Komáromot az M8-assal összekötő négysávos pálya kialakításának lehetőségeiről.
2020.06.24
A Komárom és Székesfehérvár közötti 85 kilométeres szakaszt az Uvaterv Zrt. készíti elő, míg a Székesfehérvár és Sárbogárd közötti 35 kilométert az Utiber Kft.
2020.06.23
A Duna Aszfalt által megnövelt területnek köszönhetően újabb vállalkozások érkezhetnek majd az ipari parkba, ami további munkahelyeket teremt.
2020.07.22
A turistabusz forgalmat enyhítő közlekedési eszköz a Hegyalja út alatti aluljáróból indul, a felső állomása pedig a Citadella sétányhoz csatlakozik.
2020.07.20
A két ország között egy 137 méter hosszú és 4,9 méter széles Duna-híd épül meg, a magyar szakaszt a Strabag kivitelezi.
2020.07.16
A STRABEL konzorcium a szakaszon pályaszerkezet- és szegélyépítést is végzett, továbbá megújult 14 darab buszmegálló is.
2020.07.14
A HÉV-ek fejlesztése a következő évtized legjelentősebb, közel egymillió budapesti és agglomerációs lakos közlekedését segítő beruházása.
2020.07.13
A SWIETELSKY a belvárosi metrószakasz két állomását vette át márciusban, mindkét helyen látványos a változás a föld alatt. Több tonnányi szerkezetből álló mozgólépcsőket bontottak el, az álmennyezeteket is eltávolították. Most újabb két állomást zártak el a forgalom elől, de a metró tovább közlekedik.
2020.07.10
Több mint 60 kilométernyi 2x2 sávos autóút készül el az ország északnyugati sarkában: a projekten a Strabag, az EuroAszfalt, a a SWIETELSKY, a Betonútépítő, a Dömper, a Subterra-Raab és a Pannon-Dobrastav is dolgozik.
2020.07.08
A fővárost és Pécset összekötő vasútvonal összesen 27,9 kilométerén dolgozik a Mészáros és Mészáros, valamint a Vasútépítők konzorciuma: jelentős szakaszon gyorsul 160 km/h-ra a vonatok sebessége.
2020.06.30
A fejlesztés keretében egy három hektáros területen alakították ki a nyári időszakban közel ezer ember befogadására alkalmas fürdőt.
2020.06.29
Európában Magyarország sajnos vezető pozíciót foglal el az egy háztartásra jutó energiafogyasztás tekintetében. A magas hőenergia fogyasztás a rossz időjárással nem magyarázható, hiszen Németországban vagy Belgiumban a fűtési szezon egy hónappal hosszabb, a hegyvidékes országokban pedig sokkal hidegebb a tél, mint hazánkban.
2020.06.28
A hazánk infrastrukturális fejlesztéseiért felelős vállalatnál a projektek száma és összetettsége is jelentősen megnőtt: a beruházások jócskán túllépnek a klasszikus mélyépítő feladatokon, és a hatásuk is egyre szerte ágazóbb. Az elmúlt évek kiugró számai mögött hatalmas mennyiségű munkaóra és szervezetfejlesztés áll – a részletekről Nyul Zoltán, beruházási vezérigazgató-helyettest kérdeztük.
2020.06.25
A budai hegy aljában, egy látványos sportcsarnok szerkezetén dolgoznak precíz látszóbetontechnológiával a Horváth Építőmester Zrt. és a Possibuild Kft. megbízásából az Épszerk-Pannónia Invest szakemberei.
2020.06.24
A projektben a 18 kilométert érintő nyégysávosítás mellett egy tengelysúlymérő állomást is kap a 37-es főút.
2020.06.24
Az A-HÍd Zrt. három hidat újít fel a 120a jelű MÁV-vonalon, most a Pest megyei Farmosnál futó Hajta-híd projektjéről érkeztek hírek.
2020.06.23
A HE-DO munkájával egy 5,6 kilométer hosszú kerékpárút vezet majd a térségben, melynek egy szakasza természetvédelmi védettség alá esik.
2020.06.22
A Déli Körvasút fejlesztése során Kelenföld és Ferencváros között egy, – egyes szakaszokon két – új vágánnyal és három vadonatúj vasúti megállóhellyel bővül. Ha elkészül a bővítés, a Déli körvasúton 10-15 percenként járhatnak majd a vonatok.