2025.01.11, Szombat

Korábbi cikkeink

Elkészült a 48-as főút első szakaszának felújítása

2019.10.10

Az Euroaszfalt, a Ke-Víz 21 és Zemplénkő munkájának köszönhetően a a teljes szakasz 26,5 kilométeren válik majd teljessé.

269 éves barokk kastély újult meg Zalaegerszegen

2019.10.10

Az Erdődy-Hüvös-kastély felújítását a Mindszenty József városrehabilitációs program részeként valósította meg a ZÁÉV.

Egy gyár és egy lakótelep nyer gyorsforgalmi kapcsolatot Debrecenben

2019.10.10

A város nyugati határából közvetlenül lehet majd felhajtani az autópálya bekötő útjára.

Fényjátékkal mutatjuk be a Hunyadi téri vásárcsarnokot - galéria

2019.10.09

A több mint százéves fővárosi épület az Épkar Zrt. munkájában újult meg.

M4: fontos Pest megyei szakaszt adtak át

2019.10.09

Az Albertirsa térségében a Duna Aszfalt által kivitelezett projektben a 405-ös és az M4-es találkozásánál egy különszintű csomópont is létesült.

Év végére befejeződik a 100 éves szegedi mozi felújítása

2019.10.09

A fejlesztés részeként hőszigetelést kaptak a külső falak, felújították a homlokzatot és a nyílászárókat, valamint elvégzik az akadálymentesítést is.

Európa legmodernebb logisztikai és csomagolóüzeme épül meg Debrecenben

2019.10.08

A fejlesztésnek köszönhetően a város a délkelet-európai régió központjává válik, az építést a Market valósítja meg.

Teljes lett Szombathely árvízvédelme: új tavat is kapott a város

2019.10.08

A Szabadics Zrt. és a Meliorációs Kft. kivitelezésében, a Főber Zrt. műszaki ellenőrzésével fél évszázada várt beruházás vált valóra.

Daru nélkül összeszerelhető zsalurendszer is helyet kapott a PERI termékbemutatóján

2019.10.08

A vállalat által tartott workshopon a PERI új termékfejlesztéseivel és innovatív megoldásaival is megismerkedhettek a vendégek.

Wellness szállodát kapott Nyíregyháza a Sóstó mellett

2019.10.07

A 9 ezer négyzetméteres négy csillag superior szállodát a Zemplénkő építette fel.

Több mint 30 kilométernyi főutat fejleszt ez a projekt Bács megyébenáírták a szerződést

2019.10.07

A déli elkerülő folytatásaként valósítják meg az utat, 21 kilométernyi új pálya építésére készülnek fel, illetve a pontos nyomvonal kijelöléséhez vezethet majd a most megkötött megállapodás. Számos más fejlesztésről is szó esett az ünnepélyes eseményen.

Fellélegezhet Győr egyik legforgalmasabb része

2019.10.07

A Strabag az 1-es négysávosításával, egy új híd építésével és három további hídfejlesztéssel enyhítette az Audi-gyár és a sportlétesítmények miatt megnövekedett forgalmi terhelést.

Napi 25 tonna sajtot készíthetnek az Alföldi Tej új üzemében

2019.10.06

A 15 milliárd forintos beruházás keretében épült új létesítményben óránként 18 ezer liter tej feldolgozására lesz lehetőség.

125 éves impozáns épület újult meg Debrecen belvárosában

2019.10.04

Az eklektikus stílusú Zenede új színpaddal, napelemekkel, hőszivatyús fűtéssel és hővisszanyerős szellőztetéssel született újjá.

Több száz éves erdélyi műemlékegyüttest varázsol újjá a KÉSZ

2019.10.04

Szamosújváron teljesen megújítják a helyi ferences templomot és kolostort, ahol többek közt lecserélik a tetőszerkezetet, valamint múzeumot és kiállítóterek is kialakítanak benne.

Élménymedencével folytatódik a harkányi gyógyfürdő fejlesztése

2019.10.10

Csúszdák, sodrófolyosó és buzgárok várják majd a baranyai városban a családokat.

Timelapse az M44-es legelőször átadott részéről

2019.10.10

Az M44-es Berkó Dezső mérnökről elnevezett hídja készült el elsőként még szeptember elején az M44-es nemrég átadott, több mint 60 kilométeres szakaszából. A Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. fővállalkozásával, az A-Híd Zrt. alvállalkozásával elkészült műtárgyról a Duna Aszfalt közölt egy impozáns timelapse-videót, melyen végig lehet követni a fejlesztés minden lépését.

Elindult a Balaton vízszintjét szabályozó fejlesztés

2019.10.09

A projekt során a Strabag és a Colas teljesen átépítik a siófoki hajózsilipet, valamint sor kerül vizes élőhelyek kialakítására is.

Új építőipari oktatási épületeket kapott a pécsi egyetem

2019.10.09

A Strabag munkájával felépített csarnokokban műszaki és gépész képesítések megszerzésén is dolgoznak majd a hallgatók.

Újabb ingatlanbefektetéseket csábít Magyarországra az építőipar lendülete

2019.10.09

A müncheni EXPO REAL-on olyan óriásfejlesztések képviselték Magyarországot, mint Puskás Aréna, és a Liget Budapest.

Mélyenszántó munka modernizálja az útügyi szabályozást Magyarországon

2019.10.08

A magyar útfejlesztés szempontjából kulcsfontosságú folyamatban vállalt főszerepet a Magyar Közút igazgatója, Szerencsi Gábor. Miután a technológia gyorsuló ütemben írja át az útépítő szakmát, a szabályozás felzárkóztatása halaszthatatlanná vált. A szakember részletesen beszámolt lapunknak az útügyi szabályozó rendszer megújulásáról, melynek szervezéséért Vásárhelyi Boldizsár díjat kapott.

Elrajtolt a DVTK új sportcsarnokának építkezése Miskolcon

2019.10.08

Az Épkar munkájával megépülő kétemeletes létesítmény mintegy 4300 négyzetméteren valósul meg, és öt pályával jön létre.

Elkezdte a zalaegerszegi vívócsarnok építését a Szabadics

2019.10.08

A Mindszenty-iskola 3,3 milliárd forintos fejlesztésében tornacsarnokként és vívócentrumként is működő épület jön létre.

Növelte piacvezetői pozícióját a magyar tetőcserépgyártó

2019.10.08

Az adózott eredménye túllépte az egymilliárdos határt, míg a forgalmát tekintve tízmilliárd forint fölé jutott a Terrán Tetőcserépgyártó Kft.

23 kilométer hosszan fejlesztették a Felső-Tisza árvízvédelmét

2019.10.07

A Ke-Víz, a Kötiviép, a Mészáros és Mészáros, illetve a Betonútépítő is szerepet vállalt a feladatban.

Így válaszolt az építőipari munkaerőhiányra a KÉSZ Csoport

2019.10.07

Átadták a magyar tulajdonú kivitelező holding 6 szakmát oktató építőipari tanműhelyét Kecskeméten, a következő fejlesztés Szegeden indul el.

Új üzemcsarnok nyílt hazánk legnagyobb díszkő bányája mellett

2019.10.07

A Reneszánsz Zrt. kétmilliárd forint értékű beruházással ünnepli 70 éves jubileumát.

Közeleg a Mapei innovatív kiállítása

2019.10.05

Újdonságok, érdekességek, előadások, bemutatók magyar és külföldi projektek, a dekor és ipari padlóburkolatok világából.

Jelentős pénzjutalmat nyerhetnek az egyetemisták a Market pályázatán

2019.10.04

A BIM használatára épülő feladatokat elvégezve több mint másfélmillió forintot és két hónapos szakmai gyakorlatot lehet nyerni a magyar magasépítő cégnél.

Az Épkar építi át az M3-as melletti irodaházat

2019.10.04

A mintegy 8 milliárd forintos átalakítással és felújítással az Országos Bírósági Hivatal nyer új otthont Zuglóban.