2018.07.09
Az 589 méter hosszú kiskörei vasúti-közúti Tisza-hidat az A-Híd Zrt. újíthatja fel, mintegy 1,5 milliárd forintból.
2018.07.09
A gyorsforgalmi úton a több mint fél kilométer hosszú műtárggyal együtt 9,9 kilométernyi 2x2 sávos szakaszt is átadnak.
2018.07.07
Elhelyezték a nívódíjat hirdető táblát az M1/M7 autópálya kelenföldi csomópontjánál, ahol rendkívül komplex szervezés árán jött létre az új infrastruktúra.
2018.07.06
A 450 tonna kapacitású létesítmény egy átfogó vidékfejlesztési program keretében épülhetett fel.
2018.07.06
A Colas Út és a Practical az Iparvárosban épít új összeköttetést egy félmilliárd forintos projektben.
2018.07.05
A szervezet azt szeretné elérni, hogy a cégek már idén a teljes 20 milliárd forintos keretre pályázhassanak. Már eddig 136 pályázat érkezett mintegy 13 milliárd forint értékben.
2018.07.05
Komposztálható műanyagból készítenek majd zacskókat és vákuumformázott árut, az alapanyagként használt politejsav teljes mértékben újrahasznosítható.
2018.07.04
A hárommilliárd forintos beruházásnak köszönhetően továbbra is magas szintű lesz az árvízbiztonság.
2018.07.04
A mintegy kétmilliárd forintos beruházásban többek között 2x2 sávosra szélesítik ki az 1-es főút pályájának egy 710 méter hosszú részét.
2018.07.03
Az eddig elhanyagolt közterület átalakítása a jövő nyár végén kezdődhet meg.
2018.07.03
Megkezdődhet egy 12 ezer fős kollégiumépítést is magába foglaló program az Észak-Csepel és Soroksár Duna-parti részére tervezett Déli Városkapu Programban.
2018.07.03
A forgalmas budai helyszínen szükséges karbantartás miatt számos közlekedési változásra kell számítani.
2018.07.02
Új, ezer négyzetméteres üzemükben szőlőmagkivonatot tartalmazó tablettát állítanak elő, amelynek természetes anyagai kedvező hatással vannak a szív- és érrendszerre.
2018.07.02
A több mint százéves épület visszakapja eredeti külsejét és végre megtalálja méltó funkcióját. A Millennium Házaként újjáéledő régi Olof Palme-ház egyszerre igényel finom restaurátori odafigyelést és nagyszabású újjáépítéseket. A munkálatairól a generálkivitelező Épkar projektvezetőjével, Kolozsvári Zoltánnal beszélgettünk.
2018.07.01
A nemzeti park területe jelentősen bővült, szakembereinek száma is csaknem megduplázódott, ez indokolta a fejlesztést.
2018.07.09
4,5 milliárd forintos keretet nyitnak a térség gyermekellátási infrastruktúrájának fejlesztésére.
2018.07.08
Az eddigi tilalmat feloldva kerékpárral is lehet majd közlekedni az 5-ös főút mentén.
2018.07.06
A várost ellátó Szent Borbála Kórház 3300 négyzetméteres H tömbjét egy 6 milliárd forintos, három év alatt lezajló óriásberuházás első lépéseként modernizálják.
2018.07.06
A CsabaPark közmű- és infrastruktúrafejlesztését a Swietelsky hajtja végre egy átfogó uniós pályázat keretén belül.
2018.07.06
Az ötszintes épület közel egymilliárd forintos beruházásban újul meg a Modern Városok program keretében.
2018.07.05
Bezárható kupolájú, kilencezer négyzetméteres épületben ismerkedhetnek meg a látogatók a múlt és a jelen jeges vidékein élő állataival, s a létesítményt vízen is körbejárhatják majd.
2018.07.05
A tajvani központú cég üzemében évente egymillió biciklit gyártanak majd.
2018.07.04
Uniós támogatásból új telket vásárolnak, és a már meglévő ingatlanokat is továbbfejlesztik.
2018.07.04
Az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb vízrendezési beruházássorozatát fejezi be a Szabadics Zrt. a Marótvölgyi öblözetben: a Kis-Balaton vízvédelmi rendszere válik teljessé több mint 20 év után a vállalat munkájával. A fejlesztés részleteiről Presír József projektvezetőt kérdeztük meg.
2018.07.03
Már elindult a 441-es út burkolatmegerősítésének tervezése.
2018.07.03
Európa egyetlen rézfólia beszállítójává válik a magyarországi gyárépítéssel a dél-koreai Doosan.
2018.07.02
A térség négymilliárdos átfogú turisztikai fejlesztést kap, összesen 56 helyszín érintett a legkülönbözőbb tematikájú beruházásokban.
2018.07.02
A közel 77 millió forintos uniós beruházásnak köszönhetően több mint másfél kilométernyi csatorna épül meg.
2018.07.02
A három épületből egy elkészült, egyben pedig már a technológiát telepítik a Westbau és az Euro Generál által kivitelezett beruházásban.
2018.06.30
Összesen 13 állomás szépül meg, a Balaton körüli vasút egységes arculata is szempont a tervezésnél.