2025.05.10, Szombat

Korábbi cikkeink

45 milliárdos beruházásban épül geotermikus hőerőmű Pest megyében

2018.06.07

A 40 megawattos létesítmény a villamosenergia termelése mellett mezőgazdasági és lakóépületek hő- és fűtésigényét is kielégíti majd.

Reneszánszát éli a hazai hídépítés - megkezdődtek a Hidász Napok

2018.06.06

A konferencia első napján Budapest hamarosan felépülő új Duna-hídját mutatták be.

Június végén indulnak a PVSK fejlesztéséhez kapcsolódó bontások

2018.06.06

Több mint húszezer köbméter földet és ezer köbméter vasbetonszerkezetet tüntet el a Bont-Tör Zrt. Pécsen, a környezetvédelmi előírások maximális betartása mellett.

Demográfiai konferenciát támogat a Duna Aszfalt

2018.06.05

A szegedi dóm látogatóközpontjában tartották meg a harmadik egészségpolitikai és demográfiai konferenciát a meghatározó hazai mélyépítő vállalkozás támogatásával.

Tízezer tonnás kapacitású takarmánygyár épül Pápán

2018.06.05

A húsfogyasztás és az állattartási kedv is növekedőben van Magyarországon.

Még idén megújul a nagycenki kisvasút pályája és épületei

2018.06.05

A közel 1 milliárd forintos felújítás során új híd is épül a pályán, emellett látogathatóvá válik a fertőbozi fűtőház.

Tatabányai gimnáziumot bővít új emelettel a Laterex

2018.06.04

A több mint ötezer négyzetmétert érintő, 1,6 milliárd forintos projektben az iskola nem csupán tantermekkel, hanem új közösségi terekkel is gazdagodik.

Megszabadult a hozzá nem illő elemektől a Városliget legrégebbi épülete

2018.06.04

Az Épkar a tervek szerint halad az Olof Palme Ház felújításával, a restaurátori munkák és a szerkezetépítés is 50 százalékos készültségnél tart.

Energiatakarékos épülettel bővül a Heim Pál Gyermekkórház

2018.06.03

Az Épkar és a Zeron több mint 1 milliárd forintból épít a kórháznak négyszintes új szárnyat.

Több száz kárpátaljai gyerek táboroztatását támogatja a Duna Aszfalt

2018.06.01

A balatonföldvári tábor képzőművészek és zenészek közreműködésével egész nyáron üzemelni fog.

Új sportcsarnok épül a hatvani cukorgyár helyén

2018.06.01

Két évtizede lobbizik a város a létesítményért, ami által a kézilabdások, futsalosok, kosarazók és a küzdősportok képviselői is otthont nyernek.

Jelentős uniós támogatást kapott az M4-es legkeletibb szakasza

2018.06.01

A 82 milliárd forintos forrást elnyerő, közel 30 kilométeres szakasz 2020 márciusára épül meg a Duna Aszfalt, az A-Híd és a Hódút kivitelezésében.

Több hídépítés, mint a második világháború után: jönnek a Hidász Napok

2018.05.31

Négyszáznál is többen regisztráltak a hidász szakma legfontosabb hazai rendezvényére, melyet jövő héten tartanak Siófokon, neves külföldi előadók részvételével.

Tározóval védik meg Tárkányt az újabb árvizektől

2018.05.31

A korábban több házat is összedöntő hirtelen esőzések kezeléséhez a vízelvezetést is megerősítik.

„Pünkösdtől Pünkösdig épült” – elismerő oklevelet kapott a veresegyházi templom

2018.05.30

A ZÁÉV és a Laterex 11 hónap alatt alakította ki a 400 férőhelyes egyházi épületet.

Generációváltás: ki az, aki már megoldotta az építőiparban?

2018.06.06

A döntő többség még nem! Ezt a helyzetet is feszegette a Debrecenben megrendezett építőipari konferencia, melyen többek közt a Market Építő, a KÉSZ Építő és a Hunép vezetői összegezték az ágazat helyzetét.

Megkezdte az M86-os továbbfejlesztését a Colas

2018.06.06

Többek közt parkfitnesszel és játszótérrel jön létre intelligens pihenőhely, valamint egy tengelysúlymérő állomás a közel 6 milliárdos beruházásban.

Már folyamatban van a főváros 40 milliárdos energetikai beruházása

2018.06.06

Három év alatt 51 kilométernyi vezeték épül meg, több tízezer belvárosi lakást juttatva távhőhöz. A Városliget múzeumai, a Puskás-stadion és az állatkert is ebből nyer majd a fűtést.

Elrajtolt a Mercedes második kecskeméti gyárának az építése

2018.06.05

Az egymilliárd eurós üzem új fejezetet nyit a Mercedes életében. Hagyományos személygépkocsik és alternatív meghajtású modellek készülnek majd benne a legkorszerűbb gyártótechnológiával.

Új funkciókkal frissül fel Nyíregyháza egyik legnagyobb pihenőterülete

2018.06.05

A Bessenyei és a Benczúr tér új burkolatot, futópályát, szökőkutat kap, és a közvilágítása is megújul.

Három kórházépület újul meg Zuglóban

2018.06.04

A budapesti Bethesda Gyermekkórház épületenergetikai korszerűsítést kap. Ezzel párhuzamosan folyamatban van az intézményben egy új tömb kialakítása is az Egészséges Budapest Program támogatásával.

Tihanyra nyílnak majd a legújabb balatoni lakópark ablakai

2018.06.04

A szántódi Balaton-part mellett felépülő BalaLandben családi- és élménypark is épül majd. A beruházás a Grabarics Kft. munkájával kezdődik meg júniusban, melynek során két ötszintes lakóépületet alakítanak ki.

Ütemterv szerint halad az M3-as új csomópontjának építése

2018.06.04

Elkészültek az autópályát keresztező híd szélső pillérei, már épül a déli körforgalom bekötő ága.

NÖVEKEDÉSBEN – Új építőanyag-áruházakat nyit a Hufbau-Akker

2018.06.02

2018 első negyedévének minden hónapjában meghaladta az építőipari termelés volumene az előző éven mértet. Az építőipar ezirányú fellendülését a HUFBAU csoporthoz tartozó, egykori alapítótag Akker-Plus Kft. is kihasználja: két új áruházat nyit a lánc a bács-kiskuni régióban.

Két szakaszon is megújul Budapesten a körúti villamosok pályája

2018.06.01

A 4-es-6-os átépítését a Colas Alterra és a TTDExpert végzi a Széna tér és a Margit híd, illetve az Oktogon és a 32-esek tere között.

Ezek a cégek négysávosítják Debrecen és Hajdúsámson között a 471-est

2018.06.01

Újabb jelentős lépéshez érkezett a Debrecen és Mátészalka közötti főút korszerűsítése.

Új védjeggyel erősíti a profizmust az építőiparban a Mapei

2018.05.31

A hazai építőipar legjobbjai képesek a világszínvonalú munkára, ebből indul ki a Mapei Ideális Szakember Képzése. A vállalat év végéig száz olyan szakembert képez ki, aki az összes építési problémát a legmagasabb szinten tudja kezelni, ugyanakkor a kommunikációban, az értékesítésben és a vállalatirányításban is jártas. A részletekről Markovich Béla ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.

Jelentősen csökkentette a közbeszerzési bürokráciát az innováció

2018.05.31

Az uniós belső piaci eredménytábla szerint Magyarország élen jár a tagországok között az eljáráson belüli transzparenciában.

Családbarát zónát alakított ki Budán a Penta

2018.05.31

Megújult sétányok, növényzet, játszótér és kutyafuttató fogadja a Hegyalja út forgalmától menekülőket a Csörsz parkban.

Nyár közepére már jól kivehető lesz az M85-ös nyomvonala

2018.05.30

A Dömper és a Subterra-Raab gőzerővel dolgozik az előkészítésen, júliusra a régészettől függően megtisztíthatják a gyorsforgalmi út leendő területét.