2016.08.25
Szárító és szűrőberendezést szerel be és a folyamatos szennyezettségmérést lehetővé tevő állomást épít a Falco faipari cég.
2016.08.25
133 millió forintból kétszintes, új posta készül el év végéig a régi postaépület helyén.
2016.08.24
Szerdán átadták a budapesti Szépjuhászné utat, amelyet 300 millió forintból újított meg a II. kerületi önkormányzat.
2016.08.24
Az 1,36 milliárdos, átfogó fejlesztés megnövelte az érdi lejáró kapacitását: többek közt körforgalom épült, és négysávosodott az autópályáról levezető út.
2016.08.24
A Magyar Urbanisztikai Társaság Hild János-díjjal tüntette ki Tihanyt. A településen a közelmúltban megújult többek között a hajóállomás, a Kálvária, és a Mádl Ferenc tér is.
2016.08.23
Csak a fedett részek számítanak bele a hasznos alapterületbe, így az új lakást értékesítők nem feltétlenül esnek el az 5 százalékos áfától egy terasz miatt.
2016.08.23
Új épületszárnnyal, benne három tanteremmel bővült a Laky Ilonka Általános Iskola.
2016.08.22
A Laterex és az E-Builder a csarnok burkolásával és a belső szereléssel folytatja a munkát, amely már a decemberi határidő előtt elkészülhet.
2016.08.22
A BKK megkezdte a IX. kerületi Gyáli úton, az M5-ös bevezető szakaszán a Határ út és Illatos út feletti felüljárók teljes körű felújítását. A rekonstrukció várhatóan december 31-ig tart.
2016.08.22
A kereslethiány továbbra is jelentősen sújtja az iparágat, ám a cégek nagy része nem emelne árat, a piac szereplői a helyzet javulására számítanak.
2016.08.20
880 millió forintos beruházással bővítik a tavaly átadott szekszárdi ivóvízbázist, amely a környező pusztákat is ellátja majd ivóvízzel.
2016.08.19
Péntek délután vehették birtokba az autósok az M7-M0-s autópálya új törökbálinti csomópontját. Az 1,37 milliárd forintos beruházás során a le- és felhajtóágak mellett két körforgalom és új csapadékvíz-elvezető árkok is épültek.
2016.08.19
Intézmény- és útfelújítások kezdődnek Salgótarjánban, a beruházások során kiemelten figyelnek a peremkerületekre. A város 9,2 milliárd forintos kerettel rendelkezik a TOP-ban.
2016.08.19
Az átadón elhangzott: a jövő évben csaknem 8 milliárd forintból újulhatnak meg további utak Békés megyében.
2016.08.18
A debreceni Petőfi téren álló volt Hatvani István Kollégium épületét kapta meg a Hajdúdorogi Főegyházmegye, az őszre elkészülő felújítás után itt lesz az Érseki Hivatal.
2016.08.25
Az egyre szélsőségesebb időjárás miatt időszerű kérdésre a Terrán hét pontban adta meg a választ.
2016.08.24
Összesen 24 település szociális intézményei újulnak meg, mintegy 400 millió forint vissza nem térítendő költségvetési támogatásból.
2016.08.24
Ősszel kerül megrendezésre szerte a világon a Zöld Építés Hete, a programok során hazai és külföldi szakemberektől is tanulhatunk egy fenntarthatóbb jövő érdekében.
2016.08.24
Felújítják és négy csoportszobával bővítik a bölcsődét az államkincstár jóvoltából.
2016.08.23
Több mint 7 milliárd forintból épül fel ősztől a logisztikai központ a ferihegyi 1-es terminálon, elkészültével a beruházás 300 munkahelyet teremt meg.
2016.08.23
Összesen csaknem 300 kilométernyi kerékpárút tervezése indulhat el ősszel, a projektet részben EU-s forrásokból finanszírozzák.
2016.08.23
Új sávok, körforgalom és kerékpárutak létesülnek, korszerűsödik a Törzs utca és számos kisebb útjavítást is elvégez az önkormányzat. A program összköltsége 1,8 milliárd forint.
2016.08.22
Három GINOP pályázat megnyílása várható a közeljövőben, 160 milliárd forint értékben. Nem csak a szigorodó előírások, hanem a pénztárcánk miatt is érdemes rájuk felkészülni.
2016.08.22
Az Eötvös Iskola kézilabdacsarnokkal, míg a Radnóti kosárlabdacsarnokkal bővül. A balatoni beruházások összértéke meghaladja a 750 millió forintot.
2016.08.21
Az összekötő úton kívül óvodafejlesztés, útfelújítások és a szennyvíztelep fejlesztése is megvalósul a TOP-ból, melyből több mint 17 milliárd forintra pályázik a város.
2016.08.20
Elkezdődött a Szegfű utca kiszélesítése, északi oldalán kerékpárút is épül majd.
2016.08.19
Befejezik tucatnyi kórház félbemaradt beruházásait, vizsgálják a járulékcsökkentés realitását, gyorsító csomaggal célozzák a 3,6 százalékos növekedést – derült ki a legutóbbi kormányinfón, melyen a címben feltett kérdésünkre is választ kaptunk.
2016.08.19
A NIF 200 kilométernyi útépítésre várja jelenleg az ajánlatokat, melyek pontozásánál 20 százalékban a környezetterhelési érték is megjelent.
2016.08.19
Harmadszor hirdettek nyertest a Megszépül A Városom projektben, melyben hét cég közreműködésével városrehabilitációs munkákat valósítanak meg.
2016.08.18
Ütemterv szerint haladnak az M86-os munkái, az aszfaltozás már júliusban befejeződött. Októbertől gyorsforgalmi úton elérhetővé válik Szombathely.