2024.04.20, Szombat

Mi épül?

Bővítik Komárom-Esztergom egyik fontos oktatási intézményét

2019.08.25

A bővítés részeként új tantermeket és könyvtárat hoznak létre, valamint egy közel 100 fős új ebédlőt is kap az iskola.

Napfényes üvegépülettel várja a külföldi hallgatókat Debrecen

2019.08.23

Az egyetem történetének egyik legjelentősebb fejlesztéssorozata részeként közel 4,9 milliárd forintból építenek több mint 4200 négyzetméteres új egyetemi központot a Dóczy utcában, már keresik a kivitelezőket is. A Ke-Víz és az Épít-Takarít korábban pedig már el is nyert egy fejlesztéscsomagot az intézmény több karának jelenleg is használt épületein.

Hónapokon belül két fontos bevásárlóközpont újul meg az országban

2019.08.23

A fejlesztés keretében megújítják többek közt a belső tereket – kicserélik a padlóburkolatokat, átalakítják az épület megvilágítását és új bútorzatot is kapnak az épületek.

Új vásárcsarnok épült a félszáz éves piac helyén Mohácson

2019.08.22

A több mint 3000 négyzetméter alapterületű létesítmény fedett és nyitott árusítóteret, hűtőkamrákat és raktárakat is magába foglal, tetején pedig parkolókat alakítottak ki.

Újabb fontos kormányhivatalt újítanak fel Győrben

2019.08.21

A Szent Imre úton található háromszintes épületet az Euro Generál fejleszti.

Több száz lakás lett szerkezetkész a legnépesebb budapesti kerületben

2019.08.19

Az Elite Park Lakópark fejlesztésének első ütemében a Colas Alterra 268 lakást hozott szerkezetkészt állapotba mindössze 16 hónap alatt.

Ez a beruházás varázsolta újjá a kajak-kenu vb helyszínét - videó

2019.08.15

A nádas helyett több tízezer nézőt láthatunk a futamok során; új híddal, megújult főépülettel és fedett lelátóval gazdagodott a központ az A-Híd és a KÉSZ munkája nyomán.

Régi huszárlaktanyából nyert új épületet a fehérvári campus

2019.08.15

Az Épkar és a Laterex a korábban kihasználatlan téglaépületet anyagában és karakterében is megőrizte az eredeti állapotnak megfelelően.

Ettől a beruházástól fellendül az ország elektromos autóinak gyártása

2019.08.14

Világcégek megrendelésére gyártanak majd IT- és mobiltelefon alkatrészeket és elektromos autóalkatrészeket is.

Öt nap alatt húznak fel egy épületszintet a Hubay Gardenben

2019.08.13

A lakótömbök nagy kertekkel készülnek a Grabarics Development fejlesztőcég beruházásában.

Itt tart a zalaegerszegi uszoda építkezése

2019.08.13

A ZÁÉV Zrt. munkájával megvalósuló beruházás a tervek szerint 2022 elejére készülhet el.

Megújulnak Kenderes legfontosabb középületei

2019.08.12

A beruházás keretében a Városházát, a Borházat, a volt Református Iskolát és a Pádár házat is helyreállítják.

Magyar húsipari cég épített új üzemet Kaposváron

2019.08.12

Az új piacok megszerzését célzó kapacitásbővítésben napelemeket is telepítettek, technológiai és informatikai fejlesztések is történtek.

Nehéz sorsú gyermekeknek létesült bázis Kastélyosdombón

2019.08.10

Az Esélytábor családon belüli erőszakot elszenvedett és nehézségekkel küzdő gyermeknek biztosít részvételt, fejlesztő- és élményfoglalkozásokon.

Az országban egyedülálló rezidenciák épülnek a Váci út közelében

2019.08.10

A teljeskörűen felszerelt szerszámos raktár mellett csomagpont és takarító szolgáltatás is gondoskodik a leendő lakók kényelméről a fővárosi lakóparkban.

Rendkívüli terepen épül ki az Eperjest elkerülő autópálya

2019.08.23

Északi szomszédunk fő közlekedési folyosója 190 kilométeren válik teljessé az ország keleti felében. Az út egyik harmada hidakon, másik harmada alagútban épül ki.

A Szent János Kórház mellett épül sportcsarnok és parkolóház Budán

2019.08.23

Előbbi négysoros lelátóval, utóbbi három szinttel jön létre; a két hegyvidéki építmény között közvetlen átjáró lesz.

Elkészült Dunaújváros uszodájával a Hunép és a HC Építő

2019.08.22

A fejlesztés sportszálló, külső medence és gyógyászati központ megépítésével folytatódhat a tervek szerint.

Püspökladány-Ebes vasút: több szakaszon is intenzívebb munkára váltottak

2019.08.21

Az R-Kord és a V-Híd munkálataival 160 km/órás közlekedésre alkalmas, modern vasúti létesítményekkel felszerelt pályát adnak át összesen 39 kilométeren Püspökladány és Debrecen között.

Makovecz ihlette középületet adtak át Zalaegerszegen

2019.08.21

A kápolna mellett a Kézművesek Házának bővítése és újabb utak építése is folyamatban van.

Régi és új összhangjából születik irodaház Budapest belvárosában

2019.08.16

Az EBH INVEST a műemléképületben jövő tavaszra fejezi be a szerkezetépítési munkálatokat.

Elkerülő úttal és új üzemcsarnokkal gazdagodott a bólyi ipari park

2019.08.15

A csarnok a későbbiekben bővíthető lesz, az elkerülő út pedig segít csökkenteni a levegőszennyezést és zajterhelést a városközpontban.

Tatabánya legnagyobb parkját alakítják modern közösségi ponttá

2019.08.14

A beruházás keretében szabadtéri színpadot, új kávézót és piknikpavilonokat is létrehoznak.

Borfeldolgozó épül Komárom-Esztergomban: évi 90 ezer palack bor is készülhet

2019.08.14

A fejlesztés keretében a Bősze Pincészet labor- és palackozóegységgel is bővül, valamint kialakítanak egy teraszos kóstolórészt is.

Elkészültek a tervek az impozáns makói gyógyfürdőhöz

2019.08.13

Családi élményzónával, fedett csúszdákkal és csúszdatornyokkal bővül a létesítmény.

Hét helyszínen születik szabadidőpark Budapesten

2019.08.13

A fejlesztés keretében többek közt sportpályákat és futóköröket alakítanak ki, valamint pihenő- és közösségi terek is létesülnek.

Befejező szakaszába lépett a Fradi csarnokának kivitelezése

2019.08.12

A második ütemmel befejeződik a 2700 négyzetméteres létesítmény kivitelezése, amelynek keretében az épület megkapja a sportpadlót is.

Felgyorsul a vonat: három vasúti hidat építenek át a Budapest-Szolnok vonalon

2019.08.10

A beruházsással szűk keresztmetszetet szüntetnek meg a főváros és a megyeszékhely vasúti forgalmában.

Műemlékfogadó és a majorság is megújul a Nemzeti Ménesbirtokon

2019.08.10

Megújítják a majorépületeket, a központi ménesudvarban található ingatlanokat, valamint ősszel indul a műemlék Hamvay-fogadó rekonstrukciója is.

Így halad az M70-es négysávúsítása

2019.08.10

A szlovén határig futó gyorsforgalmi út fejlesztésén az EuroAszfalt és a Colas dolgozik.