2016.12.20
Két ütemben, több mint egymilliárd forintos beruházással korszerűsítik a zalaegerszegi Interspar áruházat, ahol a teljes gépészeti felújításon kívül éttermet is kialakítanak.
2016.12.14
A legnagyobb keretet Zalaegerszeg ipari parkja kapja, emellett Békéscsabán is jelentős összegből építkezhetnek.
2016.12.02
Mintegy 350 millió forintból ismét élővé teszik a folyó holtágának másfél kilométeres zalaegerszegi szakaszát, ahol rekreációs parkot is kialakítanak - tájékoztatott a zalai megyeszékhely önkormányzata csütörtökön.
2016.11.04
Lezárultak az egyeztetések, aláírásra került a járműipari tesztpálya megvalósításáról szóló megállapodás. A dokumentum értelmében az Autóipari Próbapálya Zala Kft. feladata a beruházás lebonyolítása.
2016.10.21
A szívcentrum épülete megújul, a kórház és a nővérszálló is napelemes rendszert kap.
2016.10.19
A 20 milliárdos programban nyílászárókat, kazánokat és fényforrásokat cserélnek, illetve napelemeket helyeznek fel uniós forrásokból.
2016.09.16
A 40 milliárdos projekthez a város területet és hárommilliárd forintos közműfejlesztési beruházást biztosít. Több száz kutatói, fejlesztői, mérnöki álláshely jön létre a zalai megyeszékhelyen.
2016.08.10
Jótékonysági rendezvényen gyűjtött adományokból újult meg a Hevesi Sándor Színház, melynek helyreállított előcsarnokai ősztől fogadják a nézőket.
2016.07.01
Nyomdaipari beruházást avattak a zalai megyeszékhelyen: 5 milliárd forintból bővítette üzemét a német Edelmann konszern. A cég a bővítéssel több mint száz munkahelyet teremtett.
2016.05.19
500 kilométeres körzeten belül nem található olyan járműipari tesztpálya, melynek megépítéséről a kormány most döntött. Elsősorban önjáró autókat tesztelnek majd rajta mesterséges körülmények között.
2016.02.24
Összességében több mint négymilliárd forintból bővül a zalaegerszegi és nagykanizsai ipari park kapacitása. A zalai megyeszékhelyen három új csarnok épül, Nagykanizsán is bővítéshez vezettek az ipari parkban működő cégek fejlesztései.
2016.01.28
A kivitelező ZÁÉV Zrt. csütörtökön elkezdi, és várhatóan decemberben fejezi be az 1,25 milliárdos beruházást. 11 200 férőhelyes nemzetközi szintű stadion épül.
2016.12.16
Faipari, gépipari és ágymatracgyártó cég hoz létre csarnokot együttesen 14 ezer négyzetméteren. Összesen öt beruházás indul a megyeszékhelyen, ahol már 3 százalék alatti a munkanélküliség.
2016.12.02
A megyeszékhely előtti öt kilométeres szakaszon újították meg a 74-es főutat a Komplex útfelújítási program keretében.
2016.11.26
Egy magyar gépipari és egy osztrák élelmiszeripari cég is új csarnokot épít fel Zalaegerszeg iparterületein, emellett több mint 800 millió forintból újítanak fel oktatási intézményeket a városban.
2016.11.03
1,7 milliárd forintos fejlesztés kezdődik el a zalaegerszegi skanzenben: a projektben szereplő számos jelentős újítás között új fogadóépület és a göcseji gasztronómiát bemutató étterem felépítése is szerepel.
2016.10.21
5,6 milliárd forintos pluszkeretet kapott városfejlesztési terveire Zalaegerszeg, a pénzből megújulnak a belváros turisztikai nevezetességei, új munkahelyek jönnek létre és logisztikai központ épül a járműipari tesztpálya kiszolgálására.
2016.09.16
A Ganzeg az állami támogatás segítségével 350 millió forintból fejleszti üzemét és bővíti dolgozóinak létszámát.
2016.09.01
Befejeződött a Zalaegerszegi Jégcsarnokban a hűtőgépészet rekonstrukciója, valamint az öltözők felújítása.
2016.07.29
1600 négyzetméteres raktárcsarnokot avatott a Schneider Electric Zalaegerszegen. A francia cég jövőre 50 új dolgozót is felvesz gyárába.
2016.06.19
Megújul többek között a Zrínyi Gimnázium, a Vizsla park, de vannak tervek az Art mozi átalakítására is.
2016.03.02
A Zalaegerszeget észak-déli irányban átszelő 74-es főút öt kilométeres szakasza újul meg, emellett a 7-es, a 71-es és a 75-ös főúton végeznek idén útfelújításokat a megyében. A szerdai bejelentést is beleszámítva az elmúlt néhány hétben a kormány közel 10 milliárd forint fejlesztési összeget ítélt meg a Zalaegerszeg számára.
2016.02.15
Konferenciaterem, irodák, közösségi helyiségek is lesznek a Zalaegerszegen épülő Mindszenty-múzeumban. A beruházás során felújítják a Göcseji Múzeumot, a Mária Magdolna-plébániatemplomot, a Kvártélyházat, parkolóház épül, és kialakítanak egy zarándokszállást is. A zalai város a Csíksomlyótól Mariazellig tartó Mária-zarándokút egyik regionális központjává szeretne válni.
2016.01.14
Összesen 21 milliárd forint értékben öt beruházás indul el a zalai megyeszékhelyen: intermodiális csomópont épül, fejlesztik az északi ipari parkot, felújítják az uszodát, továbbá sport és rekreációs központ, illetve zarándokközpont jön létre.