2019.07.20, Szombat

Útépítés

3,5 milliárdos útfejlesztés indul Zala megyében

2016.03.02

A Zalaegerszeget észak-déli irányban átszelő 74-es főút öt kilométeres szakasza újul meg, emellett a 7-es, a 71-es és a 75-ös főúton végeznek idén útfelújításokat a megyében. A szerdai bejelentést is beleszámítva az elmúlt néhány hétben a kormány közel 10 milliárd forint fejlesztési összeget ítélt meg a Zalaegerszeg számára.

Fontos állomáshoz érkezett a 8-as főút fejlesztése

2016.03.01

A várpalotai elkerülő úthoz három felüljáró és két vasúti híd épül, utóbbiak egyikére most helyezték fel a gerendákat. A nehéz terepen épülő közel 6 km-es szakaszt a tervek szerint jövőre adják át, a 8-as út Székesfehérvár és Veszprém közötti 28,8 km-es szakasza 2018 végére válik kétszer két sávos gyorsforgalmi úttá.

Beton váltja az aszfaltot az M0-áson: a Duna Aszfalt építi a zajárnyékolót

2016.02.25

Mintegy 250 millió forinttal olcsóbban építi meg a Duna Aszfalt Kft. az M0-as déli szektorának zajárnyékoló falait, miután elnyerte a NIF által kiírt közbeszerzést. A projekt az első lépése a 8,5 km-es szakasz burkolatcseréjének, az aszfaltot nagyobb teherbírású és tartósabb beton váltja. A nyugati országokban népszerű megoldást évtizedekre száműzték a magyar utakról, most újra terjedőben van.

Idén 535 km út újul meg, hatmilliárd jut a kátyúzásra

2016.02.18

Megszületett a Magyar Közút és az NFM ötéves, 401 milliárdos szerződése, emellett a kormány egy 69 milliárdos útfelújítási programról is döntött. Idén összesen 76 milliárd jut útfelújításokra, a tavasszal induló munkákban 535 kilométernyi utat javítanak.

Háromsávosra bővül az M1, fontos milliárdok jönnek Tatabányára

2016.02.16

Útfelújítások mellett a kerékpáros és a fenntartható közlekedését is fejleszti Tatabánya, ahová a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban legalább 13 milliárd forint érkezik. A város számára szintén kedvező hír, hogy a kormány elindította az M1-es 2X3 sávossá bővítésének előkészítését Győr és Budapest között.

Közel 30 milliárdot szán a balatoni régió útfejlesztésére az Európai Bizottság

2016.02.10

A támogatás a 8-as út Székesfehérvár és Veszprém közötti munkálatait segíti. A beruházással torlódások szűnnek meg, javul a közlekedésbiztonság, valamint csökken a zaj- és légszennyezés.

Indulhat az M44-es tervezése Kondoros és Békéscsaba között

2016.02.03

A 2x2 sávos, osztott pályás autóút a Kecskemétet Békéscsabával összekötő M44-es részeként épül, a 18 km-es szakaszt 785 millió forintért tervezik meg.

Évi 1200 kilométer útfelújítással érhetjük utol magunkat

2016.01.28

A korábban bejelentett ötéves 400 milliárdos közútfejlesztés hazai forrásokra támaszkodva igyekszik megállítani a vagyonvesztést. A burkolat mellett a vízelvezetés, a burkolati jelek és a buszmegállók is megújulnak, ugyanakkor 400 km új utat is tervez a kormány az elkövetkező 3,5-4 évre.

Ötezer gumiabroncs újrahasznosításával épült út Zalában

2016.01.11

A hagyományosnál jóval tartósabb a gumibitumen felhasználásával készült a zalaegerszegi tehermentesítő út legújabb szakasza. A használt gumiabroncsok újrahasznosítását magyar fejlesztés teszi lehetővé, az elmúlt években 50 ezer gumiabroncsból összesen 25 kilométernyi útszakasz épült meg.

Megújult az 5-ös út szegedi bevezetője

2015.12.16

Befejeződött az 5-ös út szegedi bevezető szakaszának felújítása, a nettó 550 millió forintból megvalósult beruházást szerdán adták át. Idén 62 kilométernyi gyorsforgalmi út épült, 305 kilométeren fejeződött be a főutak burkolatának megerősítése, 86 kilométer elkerülő út, illetve négysávúra bővített szakasz készült el Magyarországon.

Döntött a kormány a Modern városok programban állami pénzből épülő közúti beruházásokról

2015.12.03

A kormány döntött a Modern városok program keretében az uniós pénzből nem finanszírozható főutak fejlesztéséről - az erről szóló kormányhatározat a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.

Eger közvetlen kapcsolatot nyer az M3-as autópályával

2015.11.26

A Magyar Közlönyben nevesített projektként megjelent az Egert az M3-as autópályával összekötő négysávos autóút megépítése. A tervező a zalaegerszegi Pannonway Építő Kft. lesz.

Összeér ami összetartozik - elkészült a 47-es út utolsó szakasza

2015.11.21

Befejeződött a 47-es út Algyő és Szeged közötti, 7 kilométeres szakaszának felújítása, a nettó 7,8 milliárd forintból megvalósult beruházást pénteken adták át.

Mától gyorsabban érhetik el az autópályát a nyíregyháziak

2015.10.28

Átadták a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út második szakaszát, mely 4,5 kilométeren köti össze 2x1 sávon a Kálmánházi utat a 36-os számú úttal. A szakasz a személyautóknak ingyenes, a megengedett sebesség 90 km/h. Az új 3,3 milliárd forintos uniós forrásból megépített út lehetővé teszi, hogy a Tiszavasvári útról közvetlenül elérhessék az autópályát. 5,4 kilométeren szerviz utakat építettek az út melletti ingatlanok elérésének segítéséhez, 3 csomópont alakítottak ki a szakaszon, ebből kettő körforgalom.

Felújították az 53 számú útnak az 55 számú úttól az országhatárig tartó részét

2015.10.15

Az 53. sz. főút 11,5 tonnás burkolatmegerősítésével és szélesítésével biztonságosabbá vált az autósok és nehézgépjárművek közlekedése az országhatártól az 55. sz. főútig. Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: az elmúlt években országszerte közel 850 kilométeren mentek végbe hasonló beruházások. A teljes hossz több mint tizedén, 95 kilométeren elvégzett munkálatok Bács-Kiskun megye útjainak állapotát javították. 

Jelentős felújítási hullám indul a fővárosi utakon

2016.03.02

A felújítások három ütemben zajlanak, és összesen tíz kerületet érintenek, a BKK kihirdette a részleteket.

Hidak, járdák és utak újulnak meg, új utca épül Kaposváron

2016.02.26

Folytatódik a járdafelújítási program Kaposváron: a város idén 1,2 milliárd forintot fordít járdák, utak és hidak rekonstrukciójára. 

Fél év alatt 67 utcát újítanak fel Békéscsabán

2016.02.25

Szeptember végére elkészülhet 67 utca felújítása Békéscsabán a Modern városok program keretében a kormánytól kapott kétmilliárd forintból.

Kétmilliárdból újul meg a Róbert Károly körút

2016.02.18

A Városligetet az Árpád híddal összekötő nagyforgalmú út mellett a Népfürdő utcai és az Esztergom utcai híd, valamint a Kárpát utca is megújul a fővárosi XIII. kerületben.

Beindult a zalai völgyhíd építése

2016.02.15

A nemzetközi forgalom által túlterhelt 86-os út idén megint előrébb lép, őszre elkészül a tervek szerint a Zalalövőt elkerülő szakasz. Az útépítés télen szünetel, az elkerülőhöz szükséges völgyhíd viszont január óta épül.

Megújult gépparkkal vág neki a Magyar Közút az útfejlesztésnek

2016.02.08

A társaság 199 új eszközt szerzett be az országos úthálózat karbantartására és fejlesztésére a KÖZOP által biztosított 2 milliárd forintból.

Ez a 13 cég végzi az 51 milliárdos felújítást a magyar utakon

2016.02.01

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által útjavításokra kiírt meghívásos közbeszerzést 13 cég nyerte, összesen nettó 51,9 milliárd forint értékű beruházásokat hajthatnak végre Magyarország hat régiójában.

Tavaly hétmilliárd forintot költöttek a legrosszabb magyar utakra

2016.01.26

Az elmúlt évben országszerte 17 szakaszon több mint 80 kilométeren újultak meg mellékutak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában.

Román-magyar együttműködéssel épült kerékpárút a Túr mentén

2015.12.28

A Túr folyó töltésén 36 kilométeres kerékpárutat alakítottak ki a romániai Túrterebes és a szatmári Magosliget között. A táj természeti kincseinek megismerését tájékoztató táblák, pihenőhelyek és információs központ is segíti.

Négy pályázati keret nyílik összesen 1100 milliárdos közlekedésfejlesztésre

2015.12.04

A nemzetközi közúti elérhetőség javítása című felhívás 315 milliárdos, a nemzetközi vasúti és vízi elérhetőség javítása 459 milliárd forintot tesz ki. A további két felhívásban a Közép-magyarországi régióban 211 milliárd forint, a kevésbé fejlett régiókban 119 milliárd forint fordítható fejlesztésre. A más operatív programokba betervezett támogatásokat is ideértve Magyarország a következő években összesen 2600-2800 milliárd forintot fordíthat közlekedésfejlesztési célokra. A kormány terve szerint 2020-ig az összes megyei jogú várost bekapcsolják a gyorsforgalmi úthálózatba, illetve gyorsforgalmi utakon elérhetővé teszik az országhatárokat.

Háromsávossá vált az M0-s déli szektora

2015.11.27

Kétszer három sávosra bővült az M0-s autóút az M1 és az M7 autópálya közötti szakaszon. A 2,7 kilométer hosszú, kibővült útrészt pénteken adták át Törökbálint közelében. A kivitelező Betonútépítő Zrt. egy Magyarországon korábban még nem alkalmazott technológiával, nagyobb teherbírású betonburkolattal építette az utat a komoly kamionforgalom elviselése érdekében.

Meghosszabbodott a debreceni kiskörút, tehermentesül a főutca

2015.11.25

A Duna Aszfalt Kft. kivitelezésében elkészült Debrecenben a Piac utca forgalmát csökkentő nyugati kiskörút második üteme, mely az Arany János utcát az Erzsébet utcával köti össze. Borsos József egykori főépítész 80 évvel ezelőtti álmai válnak valóra azzal, hogy megépül a nyugati elkerülő.

Egy komoly esély a hazai útépítésben: a gumibitumen

2015.11.13

Vannak országok, ahol már törvény írja elő a gumiabroncsok újrahasznosításával előállított aszfalt használatát az útburkoláshoz. A gumimodifikált aszfaltot Magyarországon először a Duna Aszfalt Kft alkalmazta egy 8 km-es útszakasz megépítésekor, a tapasztalatok komoly előnyöket mutatnak a hagyományos eljáráshoz képest: magasabb ellenállás a deformációval és a repedésekkel szemben, tartósság, alacsonyabb zajszint és jobb vízelvezetés. A gumibitumenben rejlő lehetőségekről és a bevezetéséhez szükséges háttérről Lehel Zoltán, a Duna Aszfalt innovációs főmérnöke készített elemzést.

Átadták az 55-ös főút Szeged és Mórahalom közötti felújított szakaszát

2015.10.25

Átadták csütörtökön az 55-ös főút Szeged és Mórahalom közötti 12,3 kilométeres felújított szakaszát, a beruházás 4,29 milliárd forintba került.

Összekötő út és kerékpárút épült Baja térségében

2015.10.14