2019.05.07
Az egyik legjelentősebb műemlékünk több ütemben, összesen mintegy 9 milliárd forintból születik újjá.
2019.05.07
A most közzétett programban összesen 13 projektet kiviteleznek Magyarország négy különböző régiójában.
2019.05.07
A Szabadics Zrt. támogatásával működő Holnapocska táborban a tízéves jubileumon nem csupán az eddig elért eredményeknek örülhetnek; a jövő is kedvező képet mutat.
2019.05.06
A Strabag és a Soltút konzorciuma több mint 33 kilométernyi 2x2 sávos pályát épít, valamint a kaposfüredi körforgalmat is kivitelezik.
2019.05.06
A ZÁÉV és a Fertődi Építő munkájával megépült sportcsarnok specialitása a rongálások ellen védett, karcolásmentes lemezborítás, valamint a motorosan mozgatható mobillelátók.
2019.05.05
Az intézményben a tejipari termékek előállítása mellett az innováció is teret kap – korszerű gyártástechnológiákat dolgoznak ki, valamint természetes élelmiszeripari összetevőket is értékesítenek majd.
2019.05.03
A Duna Aszfalt, Szabadics és ZÁÉV közreműködésével épülő óriási innovációs projektben Európában egyedülálló módon tesztelhetik többek között az önvezető autókat is.
2019.05.03
Az M3-as és Salgótarján között egy 19 éve elindult beruházás válik teljessé a HE-DO, a KM, és a Swietelsky által.
2019.05.03
A Mol beruházásával teret nyerő eszköz nem csupán környezetbarát: alkalmazásával az út teherbíróbb, csendesebb, és biztonságosabb rajta a közlekedés.
2019.05.02
A főút mellett a Kabáról Nádudvarra vezető közút forgalma is gyorsult az R-Kord és a V-Híd által kivitelezett projektnek köszönhetően.
2019.05.02
A Hajós Alfréd által tervezett selyemréti létesítmény hőszivattyús vízmelegítést kapott, és a versenysportokra is alkalmassá vált.
2019.04.30
A budapesti kulturális központot a Magyar Építő Zrt. kivitelezi a világhírű japán sztárépítész, Fudzsimoto Szu tervei alapján.
2019.04.30
A KÉSZ kivitelezésében zajló projektben többek közt 200 ezer növényt telepítenek; a belvárosból eddig hiányzó nyitott terek jönnek létre.
2019.04.30
A CPI beruházása a raktárpiac rekord alacsony kínálati szintjére adott választ.
2019.04.29
A helyi hívek kezdeményezésére és egy helyi építész tervei alapján jött létre a Szent II. János Pál pápa-templom.
2019.05.07
Kétmilliárd forintos beruházással bővíti kunszentmiklósi termelőkapacitását a Terrán Tetőcserép Gyártó.
2019.05.07
Megünnepelték a Market által felépített ibis Styles Budapest Airport Hotel építőipari nívódíját az elismerést megörökítő tábla felhelyezésével.
2019.05.06
A magyar kezdeményezésre létrejött rendezvényen egy új dimenziót megnyitó kapcsolati háló kiépítése kezdődött meg.
2019.05.06
A rendezvényen bemutatják azokat a lehetőségeket, amelyekkel a pályák burkolatai egyszerűen és gazdaságosan kivitelezhetők vagy megújíthatók.
2019.05.06
Az elmúlt nyolc évben a nemzeti parkok 44 új kilátót és 30 erdei szálláshelyet létesítettek, és közel 150 létesítményt újítottak fel.
2019.05.04
A kerékpáros hálózat kiépítése a régió turizmusának fellendítését szolgálja, illetve alternatívát kínál a környezetbarát és biztonságos közlekedésre.
2019.05.03
A négysávosodő főút Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszának indul az előkészítése, hat csomópont is megépül Törökszentmiklós és Püspökladány között.
2019.05.03
A projekt során többek közt egy vas- és magántlanító vízkezelő berendezést építenek, valamint felújítják a vízelosztó-hálózatot és a víztornyot is.
2019.05.02
A játszótér és szabadtéri fitnesztér mellett napozórétek, dombok és virágos rétek várják a pihenni vágyókat.
2019.05.02
A 2007-ben bezárt intézményben 150 kollégiumi szobát újítottak fel, ezen kívül pedig közösségi tér, konditerem és kerékpártároló is helyet kapott az épületben.
2019.05.01
A projekt keretében többek közt egy többfunkciós járműjavító csarnokot, valamint hozzá tartozó irodákat is kialakítanak.
2019.04.30
A fejlesztés célja, hogy növelje a felsőoktatás versenyképességét, valamint támogassa az innovációs törekvéseket.
2019.04.30
Folyamatosan csökken a kihasználatlan irodák aránya a fővárosban, miközben zajlanak az építkezések is. Az első negyedévben nem adtak át új komplexumot, de több jelentős projekt is folyamatban van, többek között a Szervita Square Buildinget is átadják idén.
2019.04.29
A Budapest-Pozsony autópályát teljessé tevő fejlesztésben a Strabag 85 százalékos készültségig jutott a jobb pályán.
2019.04.29
A projekt részeként megépülnek a hangárok és oktatási létesítmények, valamint a szimulátorközpontot is kialakítják.