2025.01.31, Péntek

Keresés: 31

Nagyszabású fejlesztések a Balaton mellett – sikeresen lépett szintet a magyar kikötőépítés világában a MAHART Tiszayacht

2023.07.17

A vállalati hagyományokra támaszkodva, kiemelkedő fémszerkezetgyártási ismeretekkel, új technológiával, ismerős, de részben új területen a MAHART Tiszayacht Kft. Interjú Lovászi Attila ügyvezetővel.

Töltésépítéssel folytatódik a Szatmárnémeti felé vezető M49-es gyorsforgalmi út építése

2023.07.15

A Duna Aszfalt Építő Zrt. kivitelezésével megvalósuló projektben a nagytömegű földmunkákat végzik.

Túllépte a 300 milliárdos határt az egyik legnagyobb magyar magasépítő árbevétele

2023.07.14

A korábbi közleménye alapján a menedzsment várakozása teljesült a Marketnél: a rendelésállomány alapján 2022-ben 5 százalék körüli árbevétel-növekedést vártak a 2021-ben elért 289,020 milliárd forint után.

Új négysávos út születik a Dunántúlon, közel a befejezés – videó

2023.07.12

Az Építési és Közlekedési Minisztérium projektjéről ezúttal a videósaink segítségével számolunk be, akik a Pápa és Tét közötti 18,4 kilométeres szakaszon forgattak.

Már az építkezés alatt elismerést kapott a Strabag-csoport projektje Münchenben

2023.07.09

Bajor közszolgálati épület munkaterületét díjazta a német állam fenntarthatósági hatósága már az építkezés elején.

Tízezer háztartásnak elég energiát termel az Alteo Nógrádban épülő naperőműve

2023.07.06

Naperőművi portfóliója megduplázására készül egy több mint 17 millió eurós fejlesztéssel az Alteo.

Megindult a kivitelezés a Paks2 projektjében: már zajlik a résfalazás

2023.07.05

Augusztusban megindul a hatos blokk alatti föld kitermelése, emellett folyamatban van a kiviteli tervek véglegesítése.

Három üzletág összehangolt munkájával épült csarnok és iroda a fővárosi agglomerációban

2023.07.03

A projekt specialitása, hogy a meglévő csarnoképülethez való csatlakozással, egy több, mint 7500 négyzetméter alapterületű egybenyitott raktárépület valósult meg.

Lézertechnológiával erősít az AGO-Steel – a legnagyobb beruházásokat tűzte ki célul a magyar cég gépparkja bővítésével

2023.06.30

Folyamatosan fejleszt és piaci jelenlétét is jelentősen növelte, illetve még inkább növelni tervezi a dombóvári AGO-Steel. Már eddig is olyan óriásprojekten dolgoztak, mint az M3-as metró, vagy a zalaegerszegi Rheinmetall-gyár, de még nagyobbakra is pályáznak a legutóbbi gépparkbővítésüknek köszönhetően.

Átadták a Tokaj kör kerékpáros útvonal Tarcal és Tokaj közötti szakaszát

2023.06.29

A Ke-Víz 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. konzorciuma által végzett kivitelezés egyik célja, hogy a térség hazánk vezető turisztikai célpontjává váljon.

Rövidesen elkészülnek a 31-es főút új körforgalmai

2023.06.28

A KM Építő Kft. kivitelezésében megvalósuló fejlesztés célja a korábbi balesetveszélyes csomópontok felszámolása.

Autóversenyek a Balaton mellett - látványos videó a Balaton Park Circuit építkezéséről

2023.06.26

A 4,1 kilométeres, 16 kanyaros pálya kivitelezését mintegy kétperces filmben mutatja be a Colas.

Az eredmények őket igazolják: a digitalizációba fektető cégek elhúztak a többiek mellett

2023.06.24

Az építőipari tervezés, gyártás és kivitelezés jövőjét meghatározó újdonságokat elemző konferenciát tartottak Budapesten. Többek közt kiderült, hogy az építőipari vállalatok fektettek energiát a legkisebb hányadban az elmúlt években a digitalizációba, illetve a digitalizált vállalatok arányait tekintve hazánk nagymértékben elmarad az összes európai államtól.

Az Európai Bizottság újabb esélyt adott a Déli Körvasútnak

2023.06.23

A közzétett információk szerint hazánk támogatást nyert a Debrecen és Nyíregyháza közötti vasúti fővonal teljes felújítására, a Déli Körvasút megvalósítására újból pályázhat az ország.

A Délkelet-Alföld belvíz- és árvízbiztonságát növeli ez a szivattyútelep-építkezés - fotók

2023.06.21

A Kötiviép'B által végzett kivitelezés nemcsak biztonságosabbá teszi a vidéket, hanem a mezőgazdaság fejlesztéséhez is hozzájárul.

Rangjához méltó vasútállomást kapott a Tisza-tó fővárosa

2023.07.15

Az állomás Tiszafüred tömegközlekedési csomópontja, 2022-ben több mint 40 ezren szálltak le és fel itt.

A Fejér-B.Á.L. kivitelezésével valósul meg a Budavári Palotanegyed egyik legnagyobb és legdíszesebb kupolája

2023.07.14

A volt Honvéd Főparancsnokság külső megjelenésében és kialakításában az eredeti, Kallina Mór által tervezett, 1897-ben elkészült neoreneszánsz stílusú épületet idézi majd.

Két hónap alatt újított fel egy fontos összekötő utat Nógrád vármegyében a HE-DO

2023.07.13

A projekten belül a Bér-patak feletti híd is megújult.

A 31-es út két balesetveszélyes csomópontja kapott fontos fejlesztést

2023.07.11

Egy háromágú és egy négyágú körforgalom épült ki a KM Építő Kft. kivitelezésében Pest vármegyében.

A zalaegerszegi városközpont közelében épít lakásokat a ZÁÉV

2023.07.08

A harmadik ütemben a Kerámia utcában található lakópark meglévő társasházai két újabb épülettömbbel egészülnek ki.

Idén elkészül a fővárosi Üllői út közel három kilométerének felújítása

2023.07.06

A HE-DO csoport áprilisban kezdte meg a munkát a budapesti közlekedés számára meghatározó jelentőségű útvonalon.

Megjelent a KÉSZ Csoport első fenntarthatósági jelentése

2023.07.04

A cégcsoport a 2022-2030 közötti időszakra a kötelező előírásokon jóval túlmutató célokat tűzött ki a témában. A beszámoló számottevő lépés a vállalat ESG érettségének továbbfejlesztésében.

Korszerűsítették az M3 metróvonal forgalmát irányító diszpécserközpontot

2023.06.30

Fél évszázad után újultak meg a teljes vonalat felügyelő diszpécserház fontos részei.

Már az utolsó tetőelem is a helyére került a székesfehérvári Alba Aréna építkezésén – videó

2023.06.29

A Market generálkivitelezésében, valamint a KÉSZ és a HBM alvállalkozói munkájával látványos sport- és rendezvényközpontot kap a megyeszékhely.

Szakképzési együttműködés – számos lehetőséget biztosít a VAMAV a fiatalok részére

2023.06.29

A vállalat elkötelezett abban, hogy a diákok piacképes, gyakorlati tudással lépjenek a munka világába, ennek érdekében duális képzés keretében együttműködik a környezetében működő szakképző intézményekkel.

A KM Építő Kft. is hozzájárult életmentő eszközök adományozásához

2023.06.27

Orvosi eszközöket kapott a Szigetszentmiklósi Mentőállomás.

A Balaton vízminőségét őrzik ezek a Szabadics Zrt. által felújított műtárgyak

2023.06.26

Egy tágabb projektben újult meg a Kis-Balaton vízvédelmi rendszerének több fonntos műtárgya, a hatóság study tour segítségével mutatta be mindennek jelentőségét.

Korszerű energiaellátást biztosító épületet alakított ki Piliscsabán a LATEREX

2023.06.23

Komplex gépészeti rendszerek kialakítása és összehangolása adta a kivitelezés gerincét.

Lézervágó és rozsdapor - indusztriális alkotásokból nyílik kiállítás Kecskeméten

2023.06.22

Grillsütőként is funkcionáló robotszobrok és acéllemezekből formázott emberi fej: többek között ilyen egyedi alkotások láthatóak a K-ARTS Művészeti Alapítvány június 23-án Kecskeméten megnyíló kiállításán.

Elkezdődött az M4-es tiszántúli szakaszának az építése

2023.06.20

A Duna Aszfalt által kivitelezett 34 kilométeres szakaszból 25,5 kilométer épül ki új nyomvonalon, mintegy 8,7 kilométeren a meglévő kétsávos szakaszt bővítik.