2023.08.25
A MEVA zsalurendszereinek segítségével három fázisban valósul meg az épület kivitelezése, a közel 430 ezer négyzetméteren fekvő üzemben pedig 2025-ben kezdődhet majd meg a gyártás, ahol a legszigorúbb környezetvédelmi előírások mellett, lítium akkumulátorokhoz használt katódanyagot gyártanak majd.
2023.08.23
A napokban nyilvánosságra hozott többi fejlesztéshez hasonlóan itt is egy jelentős ipari beruházáshoz kapcsolódva lép előre a térség közlekedése.
2023.08.11
A Duna Group háromnapos rendezvényén a jövő mérnökei terepen ismerkedhetnek meg az infrastruktúra-építés digitalizált folyamataival.
2023.08.11
A használaton kívüli peronfelvonó helyére új, 1000 kg teherbírású, acél tartószerkezetű, aknával szerelt villamos meghajtású liftet építenek be.
2023.08.08
Az elkerülő út megépítésével jelentősen csillapodik a település belterületi szakaszán az átmenő forgalom.
2023.08.07
A beruházás közel 100 ezer főváros környéki lakos mindennapjait könnyítené meg, emellett csökkentené az agglomerációból Budapest felé áramló autóforgalmat.
2023.08.04
A Magyar falu program forrásaiból eddig hatszáz rendelőt újítottak fel és 1700 helyszínen korszerűsítették az eszközállományt.
2023.08.03
A tervek szerint megépül a Hajdú-Bihar vármegyei jogú város logisztikai központja is.
2023.08.02
Áprilistól augusztus elsejéig. A legtöbb burkolatot az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályán cserélték le.
2023.08.01
Az energetikai felújításokból a felújító, a vállalkozó és az állami költségvetés is profitál.
2023.07.31
Bár a legutóbbi nagyobb volumenű fejlesztést tíz évvel ezelőtt hajtotta végre a Vabeko Kft. Pusztadericsen, lényegében folyamatosan kulcsfontosságú feladatokat lát el a 340 millió köbméteres mobilgáz kapacitással bíró tárolóban.
2023.07.27
Már folynak a tárgyalások a további közös egyiptomi-magyar vasúti gördülőállomány-gyártásról.
2023.07.20
A 83-as út látványos projektjén folyamatosan építik be a Durisol zajvédő elemeket.
2023.07.19
Mintegy 1300 milliárd forint értékben folytattak le sikeres közbeszerzési eljárásokat 2023 első félévében.
2023.07.19
A Colas és HE-DO munkájának eredményeképp a főút átkelési szakasza mentesül a tranzit forgalomtól, és megvalósul Nagybátony és Kisterenye városrészek összekötése.
2023.08.24
A Le Jardin névre keresztelt fenntartható fejlesztés első ütemét 2024 második felében adják át.
2023.08.17
A Colas munkájával a Balatoni Bringakörútba Fonyódon becsatlakozó útvonalat bővítenek tovább.
2023.08.11
A Százéves Cukrászda és Ladics-ház nemcsak állagmegóvó felújítást és fejlesztést kap, hanem átjáróval is összekötik a két épületet.
2023.08.10
A déli járatban a tervek szerint augusztus közepén lezárul a betonozás, míg az északiban csak most indul be igazán az M85-ös zárószakaszán épülő alagútban.
2023.08.08
Az ÉVOSZ kihelyezett elnökségi ülése nem csupán a rendkívüli helyszín miatt volt érdekes, hanem amiatt is, hogy az elnökségi tagok a stratégiai szintű céloknak ezúttal a kézzel fogható, gyakorlati szintű megvalósulását is megvizsgálhatták az INETON gyárában.
2023.08.05
A WHB a kihívást jelentő időkben is helytáll, annak ellenére, hogy sorban szembesül újabb és újabb megoldandó helyzetekkel. A vállalat beszerzési csoportvezetője mutatta be lapunknak ezek természetét és a cég megoldásait rájuk.
2023.08.04
A Market kivitelezésében megvalósuló fejlesztés során irodaház és hotel épül egy XIX. századi klasszicista épület újjáélesztésével.
2023.08.03
A szaktárca átfogó vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé.
2023.08.01
Összesen 47,5 milliárd forintot különített el az állam.
2023.07.31
Elhanyagolt, lepusztult területből lesz lakó-, iroda- és kereskedelmi funkciókkal kiépített élő terület. Mindehhez a HBM is hozzájárult azzal, hogy jelentős speciális mélyépítési munkákat végzett és vállalt el a projektben.
2023.07.31
A ”KE-VÍZ 21” zRt. a főépülettel már el is készült. A látványosság többek között csónakkal bejárható vizes pályán acélszerkezetű pályával is várja majd az érdeklődőket.
2023.07.25
Szolnokon dolgozik a Horváth Építőmester a vízügyi igazgatóság árvíz- és katasztrófavédelemért felelős létesítményén.
2023.07.20
A nagy múltú Terrán számára kiemelten fontos, hogy lehetőséget teremtsen a referencia értékű építészeti alkotások bemutatására, mind a szakma, mind a nagyközönség számára. A környezettudatosság hangsúlyos vállalása a Terránnak, ami nem csupán a vállalat filozófiájában és működésében, hanem termékeikben is megjelenik. Ennek szellemiségében hirdeti meg idén is építészeti, valamint tetőfedő pályázatát.
2023.07.19
Jövőre napi két járatot terveznek Budapest és Gyergyóremete között.
2023.07.18
A STRABAG a kivitelezés során nagy hangsúly helyez arra, hogy a bontott elemek számára megfelelő alternatívát találjon.