2021.09.23
A Market kivitelezésében épülő multifunkciós aréna munkálatai ütemterv szerint zajlanak, képgalériában mutatjuk be a 22 ezer férőhelyes aréna legfrissebb belső és külső terében készült képeit.
2021.09.22
A NIF a TED-en kihirdette, mely cégek végezhetik a csomópont lebonyolító mérnöki, műszaki ellenőri feladatainak ellátását.
2021.09.21
A KÖTIVIZIG-nek köszönhetően a jövőben az élő Tiszából kap vizet a négy holtág, így biztosított az élővilág számára a megújuló környezet.
2021.09.21
A Terrán Generon tetőcserepet eddig a társaság bólyi gyárában állították elő, azonban szükséges volt a gyártási kapacitás bővítése.
2021.09.20
Ezúttal a Kiskunsági Nemzeti Park szemszögéből ismerhettük meg a Duna Aszfalt által kivitelezett értékmentő beruházást.
2021.09.20
Látványos videó készült a nagyszabású munkálatokról.
2021.09.18
A több mint 100.000 négyzetméternyi területen többek közt játszóterek, sétányok, pihenődomb és pályák szolgálják a kikapcsolódást.
2021.09.17
A projektet, melynek kivitelezését a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. végezte el sajtóbejárás és szervezett családi programok keretében adták át.
2021.09.17
Számos elismerést osztottak ki az építőipar jeles képviselőinek az idén 70. alkalommal megrendezett Építők Napján.
2021.09.17
Megjelent az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz első közlekedési pályázati felhívása az új uniós pénzügyi időszakban.
2021.09.16
Júliusban az építőipari termelése 22,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
2021.09.15
A BFK vezetésével új közlekedési stratégiát alkotnak meg, a program fő célja az elővárosi megállóhelyek kerékpáros megközelítésének javítása.
2021.09.15
Mintegy 4,4 kilométernyi kerékpárutat is kialakítanak, 2022 decemberére érnek véget a projektek.
2021.09.15
A Budapest kertvárosias részén épülő 128 lakásos társasházban különleges megoldásokat alkalmaz a kivitelező Bayer Construct.
2021.09.14
A Várkapitányság által szervezett eseményen bemutatták az újjáépített Lovardát, a Stöckl lépcsőt és a Csikós udvar már elkészült részeit is, melyet a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. kivitelezett.
2021.09.22
„Kell, hogy az építőipar és az oktatás segítse egymást” – a partnerséget emelte ki a SWIETELSKY ügyvezető igazgatója a székesfehérvári technikum megújult útépítő tantermének átadásán.
2021.09.22
Multifunkciós Kajak-Kenu Sportakadémiával és rendezvényhelyszínnel gazdagodik a Velencei-tó, kiválasztották a nyertes kivitelezőt a projekt megvalósításához.
2021.09.21
A Market Építő nem mindennapi kapacitásokkal van jelen az építkezésen: az augusztusban befejeződött a cölöpözésnél a hazánkban rekordnak számító 14 géplánccal fúrtak.
2021.09.21
Újabb sportlétesítményt adtak át Veszprémben: a város jégcsarnokában az utánpótlás csapatok, és a Pannon Egyetemmel együttműködve OB IV-es csapat is hokizik majd.
2021.09.20
A Market által kivitelezett négycsillagos hotelben 149 szoba található, a szomszédos Hotel Portobelloban 90 szoba van, a két helyszínen évente 125 ezer vendégéjszakával számolnak.
2021.09.20
Sajtónyilvános eseményen mutatták be a felújított konferenciakomplexumot.
2021.09.18
Több szintesre építik át a kaposvári kórház konyhaépületét és 72 lakást alakítanak ki benne. Mélygarázs és biciklitároló is lesz tartozik majd hozzá.
2021.09.17
A rangos elismerés díjazottját, Balanyi Lászlót, a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Zrt. gazdasági igazgatóját és alapító tulajdonosát kérdeztük a díjról és a pályájáról.
2021.09.17
Ferencvárossal különösen szerves lesz az új csepeli közpark kapcsolata, amelynek tervezését a s73 Tájépítész Stúdió végzi a BFK megbízásából.
2021.09.16
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában mellékútvonalakat újítanak meg a dél-alföldi, dél-dunántúli, észak-alföldi és észak-magyarországi régióban.
2021.09.16
Egy 8 osztályos általános iskola valósulhat meg tornateremmel.
2021.09.15
Az Épkar munkájával folytatódik az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának fejlesztése.
2021.09.15
Díjátadóval, koncertekkel és tűzijátékkal ünnepelte 30 éves fennállását Veszprém megye meghatározó építőipari vállalata.
2021.09.14
A MÁV FKG új gépeinek köszönhetően csökkenthető a vasúti pálya karbantartására fordított idő, gyorsabb ütemben szüntethetik meg a sebességkorlátozásokat.
2021.09.14
A projekt másfél évig tart, és várhatóan 160 utca járdaburkolata lesz megépítve, illetve felújítva a Hódút Kft. mukájával.