2025.03.04, Kedd

Keresés: 8

Egyre közelebb vagyunk az újabb vasúti híd átadásához a Duna felett - fotók

2021.09.30

Öt darab, egyenként 80 méter hosszú acélszerkezeti elemet már beemeltek, október első hetében tervezetten a zárótag is beemelésre kerül a Duna Aszfalt kivitelezésében zajló projektben.

M3-as metró: gyorsított ütemben halad a kivitelezés három állomáson

2021.09.30

A Corvin-negyednél már a negyedik mozgólépcsőt szerelik, a Klinikáknál a felszínen és a föld alatt egyaránt zajlik a munka.

Egy híd másik élete: így hasznosul a Déli összekötő vasúti híd elbontott eleme

2021.09.29

Új híd születik a régiből a Speciálterv Kft. tervei alapján a Hajógyári-sziget és Óbuda között.

Befejező szakaszába ért a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium sportcsarnokának építése

2021.09.29

A több mint százéves intézmény műemlék jellegű főépülete is megújul a Horváth Építőmester Zrt. és a Possibuild Kft. által kivitelezett nagyszabású projektben.

Alakul a BUBA: így halad a Budapest-Balaton kerékpárút építése Polgárdinál – friss képek

2021.09.29

A települést a 710-es számú főúttal összekötő kerékpárút 10,4 kilométeres szakasza a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épül meg. Jövő nyáron már használhatják a kerékpárosok. 

Elkészült az iváncsai akkumulátorgyár mélyalapozásának első üteme

2021.09.28

Augusztus végén zárta a mélyépítési munkálatok első ütemét a HBM Soletanche Bachy az SK Innovation Iváncsán épülő új gyárán. A francia hátterű mélyépítő vállalat a Market Zrt. alvállalkozójaként dolgozott Magyarország legnagyobb zöldmezős beruházásának kivitelezésén.

Véghajrában a pécsi labdarúgó akadémia: hamarosan elkészülnek a pályák

2021.09.28

A műfüves és az egyik élőfüves pálya egy ideje már használatban van, a másik élőfüves pályán pedig már a befejező munkálatok zajlanak a B Build & Trade Kft. kivitelezésében.

Épületgépész mérnök – gépész technikus - B Build & Trade Kft.

2021.09.28

A B Build & Trade Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2012-ben kezdte meg kivitelezői tevékenységét magas- és mélyépítési munkák tekintetében. A cég, a tulajdonos és a munkatársak szakmai ismereteire támaszkodva az alapítást követően gyors fejlődésen ment keresztül. A cég teljes mértékben hazai tulajdonú vállalkozás, amely generálkivitelezőként elkötelezte magát a hosszú távon is értéket képviselő, magas színvonalú, modern projektek megvalósítása és a már meglévő épített környezet értékeinek megtartása mellett. Az elmúlt 8 év során számos épület a B Build & Trade Kft. kivitelezésében készült el. A cégvezetés átgondolt üzleti stratégiájának köszönhetően folyamatos a vállalkozás pénzügyi stabilitása. Eredményessége lehetővé teszi a folyamatos fejlődést, előrelépést így mára közel 90 főt foglalkoztató, két telephellyel rendelkező középvállalkozássá nőtte ki magát.

Ezzel a szakasszal épül tovább kelet felé az M9-es gyorsforgalmi út

2021.09.28

Egy több mint 12 kilométeres, új nyomvonalon vezetett kétsávos utat készítenek elő, amely négysávossá fejleszthető.

Elkészült a XV. kerületi útfelújításokkal a Penta

2021.09.27

A projekt műszaki átadására várhatóan az elkövetkezendő hetekben kerül sor.

Mindkét próbaterhelés sikeres volt a páratlan szerkezetű új Tisza-hídon - fotókkal

2021.09.27

Az M44-es Duna Aszfalt kivitelezésében megszülető Tiszakürt-Lakitelek szakaszát várhatóan decemberben helyezik forgalomba.

Segítségnyújtás és értékteremtés: gyermekeket támogat a Magyar Építő Zrt.

2021.09.26

Értéket teremteni sokféleképpen lehet: a Magyar Építő Zrt. rendszeresen bizonyítja, hogy nem csupán a hazai építőipar meghatározó szereplője, de adományozási programjával rászorulók százain segít.

”Tiszta vizet öntünk a Dunába” - Csapadékvízszűrő-rendszerrel újul meg a pesti alsó rakpart

2021.09.24

Újabb lépéssel került közelebb a pesti alsó rakpart az élhetőbb környezethez, a környezetbarát berendezés segítségével megoldódik a szakasz csapadékvíz-elvezetése is.

Megkezdődött a Siófokot elkerülő út tervezése

2021.09.24

A projekt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, a FŐMTERV Zrt. és RODEN Mérnöki Iroda Kft. alkotta konzorcium generáltervezésével valósulhat meg.

Elrajtolt a debreceni belváros új szállodájának az építkezése

2021.09.23

Az A-Híd egy hétemeletes szállodát kivitelez a református egyetem közvetlen közelében.

Így alakul az ingatlanpiac az Indotek Group szerint

2021.09.30

Az Indotek Group stratégiája mellett arra is kitértek, milyen változások figyelhetők meg az irodaszektorban.

A Zemplénkő úgy ér el sikereket, hogy nem akar túlnőni önmagán: interjú a Hónap Mérnökével

2021.09.29

A regionalitás a mai napig markánsan meghatározza a cég életét; nemcsak a munkák elhelyezkedését illetően, hanem a munkatársak összetételét is kijelöli a helybéliség, valamint az ebből fakadó ismeretség és egymás támogatása. A Zemplénkőről és a közös célok összetartó erejéről Beke Péterrel beszélgettünk.

Egy páratlan szerkezet újult meg az elődök munkájának megbecsülésével a Nyugati pályaudvaron

2021.09.29

A FŐMTERV Zrt. tervezői munkájával állították helyre az épület tetőszerkezetét.

Visszanyerte régi pompáját Tatabánya Cifra Palotája

2021.09.29

A műemléki épület rekonstrukcióját a tervezéstől a kivitelezésig az EB HUNGARY INVEST végezte el.

Így épül az útpályaszerkezet a miskolci Y-hídon 

2021.09.29

A gigaberuházáshoz tartozó körforgalomban pedig a kerékpárosok és a gyalogosok is biztonságosan közlekedhetnek.

Amit a szem nem lát: exkluzív betekintés a Nádasdy Kastély felújításába

2021.09.28

Részletes beszámolóban mesélt lapunknak a Merkbau munkatársa arról, milyen szakmai kihívásokkal és váratlan helyzetekkel járt a 150 éves Nádasdy Kastély szerkezetének renoválása Nádasdladányban.

Műszaki előkészítő - B Build & Trade Kft.

2021.09.28

A B Build & Trade Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2012-ben kezdte meg kivitelezői tevékenységét magas- és mélyépítési munkák tekintetében. A cég, a tulajdonos és a munkatársak szakmai ismereteire támaszkodva az alapítást követően gyors fejlődésen ment keresztül. A cég teljes mértékben hazai tulajdonú vállalkozás, amely generálkivitelezőként elkötelezte magát a hosszú távon is értéket képviselő, magas színvonalú, modern projektek megvalósítása és a már meglévő épített környezet értékeinek megtartása mellett. Az elmúlt 8 év során számos épület a B Build & Trade Kft. kivitelezésében készült el. A cégvezetés átgondolt üzleti stratégiájának köszönhetően folyamatos a vállalkozás pénzügyi stabilitása. Eredményessége lehetővé teszi a folyamatos fejlődést, előrelépést így mára közel 90 főt foglalkoztató, két telephellyel rendelkező középvállalkozássá nőtte ki magát.

A tervek szerint halad Pasarét különleges templomának kivitelezése

2021.09.28

A budapesti objektum kivitelezése a Laterex Építő Zrt. munkájával valósul meg.

Magasabb fordulatszámra kapcsol az új Közlekedési Múzeum előkészítése

2021.09.27

A most előrehozott projektelemek felgyorsítják a beruházást azzal, hogy az aprólékos tervezést nem igénylő beruházási elemek megvalósítása már jövőre megkezdődhet.

Szabadics Ride Company Challenge: ismét megmérkőztek a cégek az ország egyik legnagyobb sporteseményén

2021.09.27

A Szabadics Zrt. két csapattal indult, egy női csapattal hobbi és egy férfi csapattal verseny kategóriában.

Függesztett állványzatról dolgoznak a Dunakiliti Duzzasztómű felújításán

2021.09.27

Layher Allround állványrendszerből épült, függesztett munkaállványt alkalmaztak a duzzasztómű felvízi tartóján.

Közel 800 lakás épül a Duna partján ebben a projektben

2021.09.25

A gigantikus számokkal jellemzett beruházás a KÉSZ Csoport eddigi legnagyobb lakáscélú projektjeként valósul meg.

2024-re elkészülhet az új Közlekedési Múzeum vasúti megállója

2021.09.24

A BFK megrendelésében az új megálló kiviteli tervei 2022 elejére elkészülnek, a kivitelezés jövő nyáron kezdődhet a Keleti pályaudvar – Kőbánya-felső szakasz fejlesztése keretében.

Az Év Háza: újabb elismerést zsebelt be a MOME campusa

2021.09.23

A Market kivitelezésével megújult MOME Campus számos hazai és nemzetközi elismeréssel büszkélkedhet.

Kézzel rajzolt színes grafikákon születtek meg a Fotex Pláza tervei

2021.09.23

Az amerikai mintára megálmodott irodaházról és a tetőre tervezett, meghiúsult helikopterleszállóról is mesélt a magyarepitok.hu-nak Dr. Czeglédi Ottó, a Fotex Pláza Irodaház tervezője.