2025.03.03, Hétfő

Keresés: 8

Fókuszban a szakképzés: építőipari képzőközpontot alakítanak ki Pécsen

2021.10.07

Az újonnan létrejövő Baranya Megyei Építőipari Ágazati Képzőközpont többek között megoldást nyújthat a szakemberhiány ellen is.

A Weinberg közreműködésével befejeződött az észak-pesti ipari park legújabb beruházása

2021.10.07

4 177 négyzetméternyi raktárterülettel és 986 négyzetméternyi irodával bővült a Login Business Park.

Minden harmadik magyart megkárosítottak már az építőipar kontárjai

2021.10.06

A legtöbb kontár munkát Budapesten és Közép-Magyarországon jelezték túllépve a 40 százalékot; a lista másik végén Dél-Dunántúl áll 28 százalékos mutatóval.

Kulturális központként nyitotta meg kapuit a komáromi Csillagerőd

2021.10.06

A Szépművészeti Múzeum 70 éve nem látott monumentális gipszmásolat gyűjteményével nyílt meg az Épkar Zrt., a Fertődi Építő Zrt. és a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. konzorciumával felújított komáromi Csillagerőd.

Nyugati pályaudvar: ferdelifttel újul meg az idén 40 éves csomópont

2021.10.06

A Nyugati pályaudvar metróállomás az M3-as vonal belvárosi szakaszának egyik nagyforgalmú átszállóhelye. Az állomás az M3-as metró projektjének utolsó ütemében a SWIETELSKY Építő Kft. munkájával újul meg.

Fontos állomásához érkezett Buda legnagyobb campuszfejlesztése

2021.10.05

A ZÁÉV munkájával készül el az intézmény Csörsz utcai tömbjénél az 1500 fős multicsarnok 200 férőhelyes mélygarázzsal.

Több település szennyvízelvezetését is korszerűsítik az ország középső részén

2021.10.05

Bács-Kiskun és Pest megyei települések szennyvízkezelését fejlesztik a STRABAG és a Penta munkájával.

Többfunkciós sportcsarnokot építenek Baranya megyében

2021.10.04

Újabb sportcélú beruházás valósulhat meg a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúrafejlesztési Program keretében, most a Vajszlón megépülő tanuszodához keresik a generáltervezőket.

Újabb szakaszon négysávosítják Nyíregyháza fontos útvonalát

2021.10.04

Az 1,2 kilométeres szakasz négysávosítását a KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. és a Zemplénkő Kft. végezheti el.

Korabeli kiállítás nyílt a felújított füzérradványi Károlyi-kastélyban

2021.10.03

Átadták az országos kastélyprogramban felújított zempléni palotát. A kivitelezést az EB HUNGARY INVEST Kft. végezte.

Így teremtik újra a semmiből a budai Vár elveszett épületeit

2021.10.02

A Várkapitányság megrendelésére a West Hungária Bau Kft. dolgozott a Királyi Lovarda és a Csikós udvari revitalizáció részeinek kivitelezésén. A felújítás különleges kihívásairól Tóth Tibor Gáborral, a WHB projektigazgatójával beszélgettünk.

Lánchíd: így javítanak ki ezernyi hibát a közel 400 méteres átkelőn - friss képek

2021.10.01

Az A-Híd a főváros legnagyobb múltú állandó hídján minden részéletre odafigyelve dolgozik.

A szakképzés élvonalában: ez az intézmény a ZÁÉV-vel közösen viszi sikerre a jövő szakembereit

2021.10.01

Sosem tapasztalt érdeklődés övezi a szakmákat: a zalaegerszegi iskola tanulóinak létszáma az előző tanévhez képest összességében 40%-kal nőtt, az építőipari ágazat szakmáit tekintve pedig 68%-kal.

Négy évtizede várta ezt a beruházást ez a Vas megyei iskola

2021.09.30

Új sportközponttal gazdagodott a Rumi Rajki István Általános Iskola, az új tornaterem a 2F Bau Kft. kivitelezésében valósult meg.

Különleges födémszerkezettel épül Székesfehérvár új sportközpontja

2021.09.30

A Merkbau generálkivitelezésével és a CLC-Construct szerkezetépítésével megvalósuló beruházásban egy részben terep alá süllyesztett csarnokot kap a város ciszterci gimnáziuma.

Kulcslépés a Paksnál épülő Duna-hídnál: bekerült a mederbe az első kéregelem

2021.10.07

A Duna Aszfalt által kivitelezett projektben elsőként az ötödik pillérhez érkezett meg a kéregelem, amely a munkatér vízmentes lehatárolásához szükséges.

Budapest legnagyobb egybefüggő üvegfelülete az Etele Pláza homlokzata - podcast

2021.10.06

Az építőipar legizgalmasabb témáival foglalkozó Spakli21 legutóbbi adásában az Etele Pláza egyedisége volt a téma. Az épület a modernitás mellett a fenntarthatóságot is képviseli.

Kiderült, melyik nyomvonal lesz a befutó a Duna alatti vasúti alagútnál

2021.10.06

A BFK és a Portfolio közös szervezésében megtartott konferencián ismertették a Duna alatti vasúti alagút előnyeit, várható hatásait.

10+1 éves a Hídépítők Egyesülete - Két év után újra megrendezték a Hidak és Hídépítők napját

2021.10.06

A Hídépítők Egyesületének szakmai rendezvényét mindig nagy érdeklődés övezi, a tavalyi a járványhelyzet miatt maradt el.

Bíbor fényben pompázó pihenőparkkal bővült a kaposvári bevásárlópark

2021.10.05

Sétány és pihenődomb is épült a Market kivitelezésében elkészült kaposvári bevásárlóközpont környezetében.

Törni kell az utat, szakemberekre van szüksége az építőiparnak!

2021.10.05

A KÉSZ Metaltech Kft. egyedülálló homlokzattervező képzést támogat: utánajártunk, hogy mitől egyedi a Pécsi Tudományegyetemen induló szakmai munka.

A vasútépítésben is a legmagasabb sebességre vált a NIF

2021.10.04

Már jelenleg is rajtra készen áll 500-550 milliárd forintnyi beruházás, ugyanakkor a tervezés alatt álló projektek volumene is rendkívül jelentős. A NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatójától azt is megtudtuk, a vasúti projektekben tíznél is több szakág együttműködésére van szükség, és évtizedes munka kell, amíg egy ötlet magvalósul.

Átfogó árvízvédelmi fejlesztésekkel javult a Rába völgyében élők biztonsága

2021.10.04

A Szabadics Zrt. munkájával az árvízvédelmi művek biztonságosabbá, az árvízkárok sikeresebben megelőzhetővé válnak.

M3-as metró: teljesen speciális eszközrendszerrel dolgozik a SWIETELSKY Vasúttechnika

2021.10.04

Az M3 metróvonal rendkívül korlátozott keresztmetszeti méretekkel készült el, még a SWIETELSKY Vasúttechnika speciálisan metróépítésre kifejlesztett munkavonatain is kisebb-nagyobb átalakításokat kellett végrehajtani, hogy beférjenek az alagútba.

Újabb esemény az épülő Tisza-hídon: sor került a hagyományos hordógurításra

2021.10.02

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásával és a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésével megvalósuló híd építése a végéhez közeledik.

Egy lépéssel közelebb: beemelték az új magyar-szlovák határhíd acél főtartóit

2021.10.01

A Colas kivitelezésében épülő híd acélszerkezeteit négy darabban szállították a munkaterületre. A folyó két partján élőknek hamarosan közvetlen határkapcsolatuk lesz.

Duna-alagút: modern köntösben válhat valóra a 120 éves elképzelés

2021.10.01

Nyert az uniós pályázat, így a Budapest Fejlesztési Központ irányításával tovább folytatódik a vasúti alagút tervezése.

Így újult meg Sopron egyik legszebb barokk épülete

2021.09.30

A Cemix által alkalmazott WTA szárító vakolat rétegrend a nedves, sóval terhelt épületek esetén a legjobb megoldásnak számít.

Befejező szakaszánál tart a Tiszalöki Vízlépcső teljeskörű felújítása

2021.09.30

Északkelet-Magyarország egyik legfontosabb vízügyi létesítményén a felújítási munkák jelentős része már elkészült, jelenleg a kiegészítő munkák vannak folyamatban.

Innovatív hegesztőrobot-rendszerrel gazdagodott a Weinberg’93 Építő Kft.

2021.09.30

Hamarosan Magyarországra is megérkezik a vállalat számára kifejlesztett új hegesztőrobot.