2026.02.05, Csütörtök

Keresés: market

A Mapei is hozzájárult a Párisi Udvar kristálykupolájának rekonstrukciójához

2020.07.10

Az épületben szálloda nyílt, ami a Hyatt-lánc tagja, a generálkivitelezést pedig a Market Építő Zrt. végezte.

Innovatív új székházba költözött a Market

2020.07.01

Új, 5500 négyzemtéteres óbudai helyszínre költözött a Market-csoport: a fővárosi irodaházat egyben referenciamunkának is szánják.

Elkészült a HE-DO a kelet-alföldi kerékpárút egy jelentős szakaszával

2020.06.30

A beruházással megvalósult a Debrecent Nagyváraddal összekötő kerékpárút egy újabb fontos szakasza.

Befejeződött az 1-es utasmóló építése a budapesti repülőtéren

2020.06.23

A Market kivitelezésében megépült új utasmóló szervesen kapcsolódik a 2A terminálhoz, beszállító kapui közvetlenül a repülőgép-állóhelyekre nyílnak, ami kényelmes beszállást tesz lehetővé.

Püspöki áldással került helyére a hídépítők védőszentjének szobra Kisbéren

2020.06.22

Az A-Híd Zrt. támogatásával kapott műemléki restaurációt a Komárom megyei Kisbér 230 éves műalkotása.

Szerkezetkész lett a BudaPart hatodik épülete - galéria

2020.06.19

A Market kivitelezében megépülő nyolcemeletes lakóház építése a jelenlegi szerkezetkész állapottal közel 50 %-os készültségi szintnél tart, a BudaPart Otthonok ’E’ épülete a Property Market Kft. fejlesztésében valósul meg.

KÉSZ Csoport: „A sikereket nem csak kommunikálni, hanem megalapozni akarjuk”

2020.06.14

Hogyan segíti a KÉSZ Csoport az itthon maradni vágyó építőipari szakembereket? Hogyan állhat a marketing az üzleti célok szolgálatába? Mi szükséges ahhoz, hogy egy márka szerethető legyen? Ezekre a kérdésekre adott válaszokat a KÉSZ Csoport marketing és vállalati kommunikációs igazgatója, Metykó Tibor.

Átadták a győri kórház szomszédságában megépült parkolóházat

2020.06.05

A West Hungária Bau Kft. a háromszintes épület megépítésével és a telken lévő parkolólemezzel együtt 560 autó számára biztosít parkolási lehetőséget.

Kétszeres Business Superbrands díjas lett az EBH INVEST

2020.06.04

Az idén már 13. alkalommal megítélt díj olyan pozitív visszajelzés a brandről, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat.

Közel fél évvel határidő előtt készült el egy fővárosi kórházépítkezés

2020.05.23

A Szent Ferenc Kórház kapacitása egy korábban lezárult bővítéssel és a most lezárt korszerűsítési projekttel megduplázódott.

Szerkezetkész az OTP új, 1300 négyzetméteres üvegtetővel felépülő irodaháza

2020.05.18

A közép-európai bankpiac meghatározó szereplőjének új üzleti központját a Market valósítja meg a fővárosban: 30 méter magasra helyezték fel a bokrétát.

Merkbau: „Állandó feladatunk a megújulásra való képesség”

2020.04.29

Milyen feladatokat lát el egy kontrollingosztály? Miben rejlik ennek a sajátossága a Merkbaunál? Milyen kihívásokkal kell szembenézni ezen a területen? Többek közt ezekre a kérdésekre kaphatunk válaszokat.

Továbbra is folyamatosan halad a debreceni BMW-gyár építése

2020.04.23

Az előkészítési munkálatokban nagy szerepet vállaló Market Zrt. szerint a járványhelyzet ezidáig nem lassította a beruházás tempóját.

Megkezdte a a JYSK új logisztikai bázisának építkezését a Market

2020.04.17

200 millió euró értékű beruházást valósít meg a JYSK, amellyel egy új, regionális raktárbázist hoz létre Magyarországon. A nemzetközi bútorcég nagyszabású raktárépítési tenderét a Market Építő Zrt. nyerte el.

Jelentős kerékpárút-fejlesztést kap Sopron és környéke

2020.04.17

A beruházás keretében összesen 11 térségbeli település kerékpáros infrastruktúráját fejlesztik, melynek részeként 15 pihenőhelyet is kialakítanak.

Újabb beruházással gazdagodott a Ludovika

2020.07.07

A műemléki védelem alatt álló szárnyépületet a ZÁÉV építette át, oktatási és továbbképzési funkciókat lát majd el.

IT az építőiparban: nem ellened, érted van!

2020.07.01

A Merkbaunál négyéves kemény munkával épültek ki az egész cégcsoportot átfogó informatikai rendszer alapjai, így már elkezdődhetett a finomhangolás és a hatékonyságnövelés. Krizsán István informatikai vezetővel egy olyan szakmáról beszélgettünk, amit igazán megtanulni sosem lehet, mégse működne nélküle az építőipar.

2020 utolsó negyedévében készül el a Szervita Square

2020.06.29

A Budapest Belvárosában épülő látványos luxusközpontot a DVM Group kivitelezi, a mélyépítési munkákat pedig a cég partnereként a HBM Soletanche Bachy végezte el.

Lélegeztetőgépekhez szükséges oxigénvezetékeket épített ki a Market

2020.06.22

A magyar magasépítő vállalat emellett számos egyéb eszközzel segítette a vírushelyzet kezelését, összesen 30 millió forintnyi támogatást mozgósítva.

MotoGP-pálya épül Hajdúnánás határában

2020.06.22

A 65 milliárdos beruházás részeként egy tréning- és egy konferenciaközpont is épül, valamint egy szállodát is kialakítanak a területen.

Így kerülhetsz fiatalon kulcsszerepbe az építőiparban

2020.06.15

A Market egész cégcsoportját áthatja az a különleges pezsgés és tenni akarás, amiről az ok bau kft. műszaki igazgatója versenyelőnyként mesélt lapunknak. Jani János mindössze öt év alatt jutott el az ország legnívósabb projektjein dolgozó vállalat közvetlen vezetésébe. A tehetsége mellett a fiatalokat és a vállalkozó szellemet támogató közeg is segítette, melyben nem a névjegykártya dönti el, hogy kinek van igaza.

Szélsőséges környezeti hatások ellen nyújtanak védelmet a Terrán termékei

2020.06.10

A piacvezető tetőcserép gyártó cég innovatív felületkezelési technikákkal és új színekkel kíván megfelelni a piaci igényeknek.

Terv szerint halad a MOL Campus építésével a Market

2020.06.05

Az új MOL-székház Budapest egyik leginnovatívabb és legzöldebb irodaépülete lesz, amely szervesen illeszkedik a megújuló Budapart-Kopaszi-gát látképébe.

A MOME campusa a világ élmezőnyében

2020.05.25

Ahhoz, hogy a kreatívipar Magyarország egyik sikerágazata lehessen, szükség van világszínvonalú oktatásra Budapesten. Ezt biztosítja egy valóban XXI. századi, a hagyományokra is építő, nemzetközileg versenyképes dizájnegyetem.

Elérte legmagasabb pontját a Debrecenben épülő logisztikai és csomagolóüzem

2020.05.22

A Market építi fel a német Deufol délkelet-európai regionális központját az ország keleti csücskében.

Egy évvel később, jövő tavasszal indul a debreceni BMW-gyár építése

2020.05.06

Egy most született üzleti döntés értelmében a kelet-magyarországi üzem megépítése egy későbbi időpontban fog elkezdődni, a cég számára a stabilitás megőrzése a legfontosabb.

Visegrádi lélegzetláncolat - hogy ők is fellélegezhessenek

2020.04.28

A visegrádi szállodások összefogtak a most értünk helytállókért.

Ezzel a kelet-alföldi kerékpárúttal már a nyár elejére elkészül a HE-DO

2020.04.20

A beruházással elkészül a Debrecent Nagyváraddal összekötő kerékpárút egy újabb jelentős szakasza.

Visszajön az ötszázalékos lakásáfa – a barnaövezeteket élesztik fel vele

2020.04.17

A bejelentés várhatóan új lendületet ad a lakásépítéseknek és egyben a városfejlesztések irányát is pozitívan befolyásolhatja.

Európában is egyedülálló ugrásra készül ez a magyar építőipari cég

2020.04.16

Az építőanyag gyártástól kezdve az ingatlanfejlesztésig, mindenben a világ legjobbjaitól vették át a mintákat, így egyedülálló modellt építettek ki a magyar építőiparban, a teljes vertikumot lefedve. Az elmúlt három évben több milliárd forintot fordítottak a fejlesztésre, ennek köszönhetően minden területen 50-80 százalékos hatékonyságnövekedést érnek el, és a koronavírus gazdasági hatásait is vizsgálva készülnek a jövőre. A magyar tulajdonú Bayer Construct cégcsoport vezérigazgatójával, Balázs Attilával beszélgettünk.