2019.12.06
A jubileumi évre tekintettel a megszokott öt helyett hat díjat ítélt meg az ÉVOSZ az ágazat kiemelkedő képviselőinek. A szervezet évzáró gáláján még számos más kitüntetés és elismerést is átadtak.
2019.12.05
Jászberény és Jászfényszaru között közel 15 kilométert újított fel a Strabag és a Belfry a 32-es úton.
2019.12.05
A vízvédelmi beruházás során többek közt töltésépítést és mobilfal készítését is megvalósították. A projekt összefoglalását Vincze László, a Főber Zrt. projektvezető-helyettese közölte lapunkkal.
2019.12.04
Kedden helyére került a 600 méter hosszú komáromi híd utolsó pályaeleme. A Hídépítő Zrt., valamint a Mészáros és Mészáros fővállalkozói konzorcium a Hódút alvállalkozásával építkezik a Duna-menti határvárosban a Nemzeti Infratsruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) megbízásából.
2019.12.04
A projektben a 74-es főutat és a 8-as főutat köti össze egy 4,5 kilométeres, kétsávos út, az M9-es korábbi nyomvonaltervét követve
2019.12.04
A Magyar Építő munkájával épülő impozáns zenepalota kapta meg az International Property Awards Legjobb Nemzetközi Középület díját.
2019.12.03
A három részből álló fejlesztés tartalmazza egy új múzeum építését, a Kállay-kúria felújítását, valamint két belvárosi park is újjászületik.
2019.12.03
Még idén felállítják az építkezési munkálatokhoz szükséges berendezéseket a leendő üzem területén.
2019.12.03
Az agglomerációs város új közigazgatási intézményét a Fejér B.Á.L. és az Épkar alakítja ki zöldmezős beruházásban.
2019.12.02
Hárommillió forintnyi pénzjutalommal és két hónapos szakmai gyakorlattal jutalmazta a magyar magasépítő az építőipari hallgatóknak kiírt BIM-pályázatának nyerteseit.
2019.12.02
A korszerűsítések mellett új körforgalmak és kerékpárutak is épülnek: többek között Eger és az egerszalóki hőforrás között is biciklis útvonalat alakítanak ki.
2019.11.30
Volt olyan napja, amikor 22 kilométert gyalogolt, vasárnap délben kezdte a munkaheteket, és a végsőkig elment a legmagasabb szintű kivitelezésért. A Puskás Aréna novemberi átadása után egy olyan szakembert választottunk a Hónap Mérnökének, aki testközelből tapasztalta meg a hazai szinten példa nélküli projekt kihívásait.
2019.11.29
A Dömper, a Subterra-Raab, a Strabag, a Belfry, az EuroAszfalt, a Swietelsky és a Betonútépítő is dolgozik az útépítésen.
2019.11.29
A Duna Aszfalt és a Hazai Építőgép Társulás által kivitelezett fejlesztésnek köszönhetően mostantól gyorsabb lesz a lejutás a Balaton északi partjára.
2019.11.29
A B Build & Trade Kft. munkájával egy 2000 négyzetméteres új sportkomplexum épül, valamint három labdarúgópályát is kialakítanak. A kivitelezés aktuális állásáról Tunár Árpád főépítésvezető tájékoztatta lapunkat.
2019.12.05
A Market a földmunkák elvégzése után a felvonulási területet készíti elő a leendő gyár számára.
2019.12.05
A fejlesztés keretében gyógy- és egészségparkot is kialakítanak különböző sétányokkal és futópályával.
2019.12.05
A Balatonfenyves-Somogyszentpál kisvasút felújítását befejezték, jövőre újabb szakaszon indul el a munka a közvetlen közelében.
2019.12.04
A kilenc szintes épületegyüttes első üteme 17 700 négyzetméter, a második 14 100 négyzetméter irodaterületet nyújt majd.
2019.12.04
A fejlesztés keretén belül összesen több mint 400 parkolói férőhelyet alakítanak ki.
2019.12.04
Az EBH INVEST és a System Bau Trade munkájával egy négyemeletes új tömb épül a Szent Lázár Megyei Kórház fejlesztéseként.
2019.12.03
A Hídépítő, a Mészáros és Mészáros fővállalkozásával, valamint a Hódút alvállalkozásával kivitelezett új híd munkálatai fontos mérföldkőhöz értek.
2019.12.03
Többek közt a város 234 éves Öregtemploma is megújult a WHB munkájának köszönhetően.
2019.12.02
A bajai Ferenc-csatorna felújított hídja a Hódút Kft. kivitelezésében valósult meg.
2019.12.02
Újdonságok, érdekességek, előadások, bemutatók magyar és külföldi projektek, a dekor és ipari padlóburkolatok világából a Mapei innovatív kiállításán.
2019.12.02
A fejlesztés keretében egy 8 kilométer hosszú, 2x1 sávos közúttal gazdagodik a megyeszékhely.
2019.11.30
A Green Court beruházásban már az irodaépületen dolgoznak a PERI zsaluzatait használva a Vision Épker Kft. szakemberei.
2019.11.29
Kovács Tamás, a Szabadics Zrt. eddigi vezérigazgatója igazgatósági elnök lesz, Szabadics Zoltán elnök az igazgatósági tanács tagjaként vesz részt a munkában. A vezérigazgatói posztba a MOL-cégcsoportból érkezett tapasztalt vezető László Zoltán személyében.
2019.11.29
A West Hungária Bau Kft. nem csupán egy 8300 férőhelyes sportcsarnokot hoz létre a Felső-Tisza Parton.
2019.11.29
A Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt a Strabag és a Penta munkájával valósul meg.