2019.12.13
A Mapei Kft. szervezésében idén életre hívott szakmai fórumon sok egyéb mellett a fugamentes ipari padlókról, a modern élelmiszeripari megoldásokról és a dizájn padlókról is hallhattak előadást az érdeklődők.
2019.12.13
A felajánlott adomány a Bács-Kiskun megyei intézmény stroke neurológiájának fejlesztéséhez járul hozzá.
2019.12.12
A Bánya bekötőút a város egyik legrosszabb állapotú útja volt, évtizedes elmaradást pótolt be a felújításával és meghosszabbításával a Hazai Építőgép.
2019.12.12
A gödöllői uszoda impozáns látványterveiből szerencsére hamarosan valóság lesz, a beruházást figyelő többség szeme előtt pedig egy letisztult, egységes létesítmény képe rajzolódik ki. Ez főként a tervezők és a kivitelezők munkáját dicséri, ugyanis valójában egy roppant komplex, számos funkciót betöltő épületegyüttesről van szó. Nem véletlen, hogy a jelentős kihívásokat tartogató beruházást két ütemben írták ki, amelyek közül a második kivitelezése a napokban indult el.
2019.12.11
További támogatásban részesült a fehérvári középiskolai campus, melynek kivitelezése a tanév végén elkezdődhet.
2019.12.11
A fejlesztésnek köszönhetően egy helyre összpontosul majd az eddig városszerte szétszórtan lévő vasúti, helyi és helyközi közlekedés.
2019.12.11
Az Inspira friss, ezer fős reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a megkérdezetteknek az Új Nemzeti Galéria és a Magyar Innováció Háza tervei tetszenek a legjobban.
2019.12.10
A felújítás első ütemében a létesítmények új burkolatokkal és bútorokkal, továbbá felújított mellékhelységekkel, új szolgáltatásokkal, valamint új üzletekkel és bérlőkkel gazdagodtak.
2019.12.10
A GTC Pillar alapozásán a HBM Soletanche Bachy dolgozik, a tervezést pedig a ZDA - Zoboki Építésziroda vállalta el.
2019.12.09
Az építőipar legkülönlegesebb igényeit is profin kielégítik; a piac alapvető gondolata róluk a minőség, a megbízhatóság és a rendszermegoldások; kell-e még ennél több? Berecz András ügyvezető igazgatóval beszélgetve megtudtuk, hogy miért kulcsfontosságú a korábban elsősorban a végfelhasználóknak történő értékesítésre alapozó cégnek a kereskedelmi partnerekkel és szervezetekkel való együttműködés.
2019.12.09
A 37 ezer négyzetméter bérbeadható területtel megépülő irodaházba mintegy 1,5 év múlva költözhetnek be az első bérlők.
2019.12.07
A szakemberhiány ellen a jelenlegi szemlélet megváltoztatásával kíván nagy eredményeket elérni a vállalat.
2019.12.07
A fejlesztés részeként összesen 12 darab új ipari telket, valamint egy 1,5 kilométeres útszakaszt és új csomópontot alakítanak ki.
2019.12.07
A Strabag és a Swietelsky Vasúttechnika kivitelezésében elkészült a Pécel-Aszód vasúti szakasz év eleje óta tartó felújítása.
2019.12.06
Nyolc kategóriában összesen 13 építményt részesítettek Építőipari Nívódíjban és hat részére elismerő Oklevelet adtak ki.
2019.12.13
Az elmúlt két év második legerősebb havi adatával rukkolt elő a magyar építőipar októberben.
2019.12.12
A számos sportágat és rendezvényeket egyaránt kiszolgáló létesítmény 2021 nyarának végére készülhet el.
2019.12.12
A V-Híd és az R-Kord munkájával kialakított felüljáróval megvalósult a 4805. jelű út átvezetése a 100-as számú vasútvonal és a 4-es számú főút fölött.
2019.12.12
A projekt közel 2,4 milliárd forint európai uniós alapból valósul meg a Colas Út Építőipari Zrt. és a KM Építő Kft. kivitelezésében.
2019.12.11
A két tartaléklistás útfejlesztő projekt mellett tíz bölcsödefejlesztő beruházásról is döntött a megye közgyűlése.
2019.12.11
A 35 százalékos bővítés a magyar kivitelt is gyarapítja és 85 új munkahelyet teremt.
2019.12.10
A fejlesztés keretében elkészült egy közel 1900 négyzetméteres sportcsarnok, valamint a gátfutók edzésére alkalmas futófolyosó.
2019.12.10
Az épületben fontos hangsúlyt kap a környezettudatosság a tudatos épület címkének megfelelve: ennek megfelelően mindennapi energiatudatos megoldásokat nyújt a bérlőknek.
2019.12.09
A közel kétkilométeres útfelújítás a zalaegerszegi ipari területeket fejlesztő program keretében valósul meg.
2019.12.09
A Szabadics Zrt. összesen mintegy 809 millió forintos beruházással fejleszti a Zala megyei város utcáit, tereit és parkjait.
2019.12.08
A budapesti Palotanegyedben egy különleges történetű épületegyüttest újítanak fel a Múzeum utca és a Reviczky utca között. A palotát elkészültével a Károli Gáspár Református Egyetem fogja használni, a fejlesztésről több alkalommal is beszámolt lapunk. Most kevésbé az építőiparra helyezve a hangsúlyt, nagyobb mértékben a történelmi és kulturális háttérről teszünk közzé írást. A legapróbb részletekbe is belemenő összefoglaló a jelenleg zajló restauráció és fejlesztés új tényezőire mutat rá.
2019.12.07
Az egykori községháza épületében kávézó is nyílik, amely kisebb rendezvényekre, filmvetítésekre is alkalmas lesz.
2019.12.07
A Strabag-csoport munkájának köszönhetően vasárnaptól ismét három sávon haladhat a forgalom a Csepel-sziget felől Buda irányába a Deák Ferenc (Hárosi) hídon.
2019.12.06
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásaiban 2019-ben 160 útszakaszt fejlesztettek összesen több mint 500 kilométeren.
2019.12.06
A West Hungária Bau Kft. és a Pharos '95 Kft. közös munkájával épülő létesítményre a mai napon felkerült a bokréta.